Kukoricatáblák a sarkkörön

A globális éghajlatváltozás jelentősen átalakíthatja a bolygónkat. Egyes szakemberek szerint ez már néhány évtized múlva bekövetkezik, mások több száz éves távlatot jósolnak. Egy azonban biztos: a globális felmelegedés már elkezdődött, és megállítani nem lehet. Mindezért az embert csak részben terheli a felelősség, a Földnek megvannak a maga hűlési és felmelegedési ciklusai. Az ember csupán felgyorsítja ezeket a folyamatokat. Egyelőre a felmelegedés okoz fejtörést, szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy az európai időjárási viszonyok szempontjából kulcsfontosságú Golf-áramlat egyre valószínűbb leállása például úgy 6-7 Celsius-fokkal csökkentheti az átlaghőmérsékletet.

A következő évtizedekre előrevetítve egyre inkább az látszik, hogy az Északi-sarkkör körüli területek válhatnak a Föld éléskamrájává. Ebben a térségben ugyanis kevésbé viseli meg a gabonaféléket az éghajlatváltozás, így az úgynevezett gabonatermő övek legnagyobb része, ezzel a világ élelmiszer-ellátása felcsúszik északra. A trend egyértelmű, 1960 óta átlagosan évi 2,7 kilométerrel tolódott a pólusok irányába számos kulcsfaj elterjedési területe. A pesszimista forgatókönyv szerint az évszázad végére a jelenleg művelésre alkalmas földek körülbelül egyharmada alkalmatlanná válik mezőgazdasági tevékenységre. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világ kalóriafogyasztásának közel háromnegyedét adó négy termény (a búza, a kukorica, a rizs és szója) globális hozama a század végére akár 10-30 százalékkal csökkenhet. A legnagyobb vesztes a kukorica lesz, amelynek a hozama az előrejelzések szerint Magyarországon például akár 60-80 százalékkal is csökkenhet a század végére. E változások csak mélyítik a jelenleg is súlyos élelmezési válságot. Az utóbbi évtizedekben történt ugyan némi előrelépés az élelmezés javításában, ennek ellenére jelenleg is 820 millió ember éhezik, és kétmilliárdnak időről időre gondot jelent a mérsékelt vagy súlyos élelmiszerhiány. Ez a folyamat felértékeli az északi országokat. Mint a klímaváltozással foglalkozó kutatók megjegyzik, mindennek a nyertese mindenekelőtt Kanada és Oroszország lehet, gyakorlatilag ezen a két országon fog múlni a világ élelmezése.

Egy orosz tanulmány szerint a permafroszt, azaz az állandóan fagyott szibériai talaj olvadása 2080-ig kétmillió négyzetkilométert szabadít fel a művelés számára. Ez közel 1,3 milliárd hektár, jóval több, mint amennyin – nagyjából 897 millió hektáron – ma az Egyesült Államokban gazdálkodnak. Amerikában politikai elemzők már attól tartanak, hogy Oroszország a jövőben potenciálisan uralhatja a világ mezőgazdasági termelését, mert az emelkedő hőmérséklet károsítja az amerikai hozamot, míg Oroszországnak előnyt jelenthet. Tény, hogy a kontinensnyi ország már most növekvő mezőgazdasági hatalom. 2000 és 2018 között mezőgazdasági exportja mintegy 16-szorosára nőtt. Oroszország az elmúlt három évtizedben került a világ tíz vezető kukoricatermelője közé, mára az élelmiszerpiacon is nagyjából önellátó, míg gabonából jelentős exportőr is. Egykoron még évi 40 millió tonnát importált, míg ma már évi 50-55 millió tonnát exportál, amiben döntő faktor a szibériai időjárás javulása. A kivitel célpontjai most éppen az észak-afrikai és a közel-keleti sivatagosabb államok. Ebben egyébként paradox módon a globális felmelegedés mellett a 2014-es szankciók is segítették Oroszországot. Az első következtében egyszerűen több lett a megművelhető terület, míg a nyugati büntetőintézkedések miatt jobban rá is kényszerült az önellátásra.

Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni Kanadáról és még a skandináv országokról sem. Kanada melegedési üteme több mint duplája a globálisnak. Átlagos éves hőmérséklete a becslés szerint 1,7 Celsius-fokot emelkedett 1948 óta, amikor az országos mérések megkezdődtek. A legnagyobb növekedést északon, a prérin, azaz a belső kanadai síkságon, valamint Brit Kolumbiában becsülték, az ország északi részén mintegy 2,3 fokot nőtt az átlaghőmérséklet. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma, az USDA Kanada kukoricatermelését még a 2020–2021-es évre 14,6 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte fel, ami hatszázalékos növekedés volt az ötéves átlaghoz képest. Aközben 2023-ban az előző évhez képest 700 ezer hektárral nőtt a búza vetésterülete, és a 10,7 millió hektár mintegy ötödét a durumbúzáé teszi ki. A termést az elemzők mintegy 36 millió tonnára becsülték, ezen belül mintegy ötmillió tonnát tehetett ki a durum. Kanada a durumbúza legnagyobb exportőre, világpiaci részedése több mint 50 százalékos, elsősorban Olaszország tésztagyárait szolgálja ki. Búzából hagyományosan Japán, Indonézia és az Egyesült Államok a legnagyobb vásárlójuk, de legutóbb már abszolút Kína vitte a prímet, miután az ázsiai ország kereskedelmi vitába keveredett megszokott beszállítójával, Ausztráliával.

Hatalmas, kihasználatlan és melegedő szibériai régiójának köszönhetően azonban egyetlen ország sincs jobb helyzetben az éghajlatváltozás kiaknázására, mint Oroszország. Kétségtelen, hogy Kanada és az északi államok is profitálnak a hőmérséklet emelkedéséből, de Oroszország különös figyelmet érdemel azon egyszerű oknál fogva, hogy a Föld legnagyobb területű országa. Oroszország vagy éppen Kanada jövőbeli súlyát megnöveli az is, hogy a táplálék előállításához szükséges víz hiánya vagy az időjárás szélsőségessége nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten, de olyan nagy mezőgazdasági termelők életében is fokozódó problémákhoz vezet, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Mexikó.

A fentihez hasonló trendet rajzolta fel a Budapesti Corvinus Egyetemnek az ELTE-vel és a BME-vel együttműködésében még 2022-ben készült, alapvetően Európára fókuszáló közös tanulmánya is. Az elemzés rámutat, hogy a gabonahozamok növekedése Európa északkeleti részén ma már nagyobb, mint bármely más térségében. Azt is leszögezik, a termelés súlypontjának eltolódása elsősorban a klímaváltozással magyarázható, emiatt ugyanis a kukorica és a búza termőterülete Olaszországban a felére, Görögországban a kétharmadára csökkent, Portugáliából pedig szinte teljesen eltűnt. A hőmérsékleti csúcsok kedvezőtlen hatását ma már csaknem egész Európában megérzi a kukorica. Eközben – állapítja meg a Nature lapcsalád Scientific Reports folyóiratában megjelent tanulmány – Északkelet-Európa folyamatosan felértékelődik, így Ukrajna és Oroszország már a legnagyobb kukoricatermelők közé került. Míg évszázadokon át Magyarországot tartották Európa éléskamrájának, az utóbbi évtizedekben Dél- és Nyugat-Európa országai voltak a legfőbb gabonatermelők, a trendek azonban mára azt mutatják, hogy Északkelet-Európa a most zajló változások nyertese lehet, az ottani gabonahozamok növekedése ugyanis túlszárnyalja a kontinens többi régióiban mért értékeket.

A Világbank adatait elemezve két, egy északi és egy keleti irányú mélyreható területi átalakulás azonosítható az európai gabonatermesztésben. A metszéspontban, Európa északkeleti részén a gabonatermesztés alacsony klímaérzékenysége kiemelkedő gazdasági növekedési rátákkal összekapcsolódva a kontinens legmagasabb termésátlag-növekedését eredményezi. A változások motorja a globális éghajlatváltozás, amely a termőterületek és termésátlagok növekedési súlypontját az elmúlt évtizedekben északi irányba tolta. A melegedő éghajlat miatt a kukoricát olyan északi országokban is elkezdték termeszteni, ahol korábban nem, így például Dániában. A tanulmány másik fő megállapítása, hogy a kelet- és a közép-európai mezőgazdaság technológiai felzárkózása az európai gabonatermesztés centrumát nyugatról keleti irányba húzza, itt gabonadömping alakult ki. Kelet-Európa magas gabonatermelési potenciáljához az is hozzájárul, hogy a világ legtermékenyebb felső talajai – a csernozjomok és a füves puszták úgynevezett molliszoltalajai – hatalmas területeket borítanak a régióban, és ezek enyhíteni tudják a Közép- és Kelet-Európára jellemző kontinentális éghajlathoz kapcsolódó szélsőségeket. A kukoricatermés 1993–1997 és 2013–2017 közötti legnagyobb növekedését Litvánia (385 százalék) és Belarusz (213) produkálta, a búzatermés a legnagyobb mértékben Lettországban (92), Észtországban (87) és Litvániában (86 százalék) nőtt. Lengyelország és Oroszország – amelyek hagyományosan kukoricaimportőrök voltak – jelentős exportőrökké váltak.

A globális felmelegedés a negatív hatások mellett tehát az északi sarkkör térségében lévő országok esetében számos előnnyel is jár. Alaszkában, Oroszország szibériai részén, Kanadában vagy éppen a Grönlanddal is kibővített észak-európai államokban egyértelműen javulnának az életfeltételek. De az északi-sarki tengeri jég folyamatos olvadása új hajózási útvonalat is megnyit, illetve állandósít, ami akár 40 százalékkal is lerövidítheti a Délkelet-Ázsiából Európába vezető tranzitot, illetve az Egyesült Államokba tartó utazási időt is.

A földrajzi adottságok miatt ennek a folyamatnak kétségkívül a legnagyobb nyertese Oroszország. Ezeket az előnyöket azonban korántsem olyan egyszerű kiaknázni, ráadásul kezelni kell közben a negatív hatásokat is. Hogy mást ne említsünk, a permafroszt eltűnésével rengeteg élősködő rovar, szúnyog, és amitől sokan a leginkább félnek, korábban nem is ismert, veszélyes kórokozók is elszabadulhatnak. De az örökké fagyott talaj olvadása komoly károkat okozhat az infrastruktúrában is. Egy kutatás szerint a katonai ellátóhálózatok 40 százalékát érheti kár, és ennek helyrehozása nagyon sokba kerülhet. De egy tanulmány szerint a régióban futó gáz- és olajvezetékek technikai hibáinak 23 százalékáért is ez a felelős. A fosszilis energiahordozókban keletkezett veszteségek 29 százalékát a permafroszt lazulása okozza, és az iparág 45 százalékát veszélyezteti ez a probléma. Ehhez jön, hogy az északi területek egy része mezőgazdasági művelésre ugyan alkalmassá válik, ám a szükséges infrastruktúrát is meg kell hozzá teremteni, ami nem olcsó. A várható nyereség fényében azonban ez egyértelműen megtérülő befektetés lehet. Az ország keleti felében mindez nagy átalakulás motorja lehet. A termelés átalakulásához komoly népmozgások is kapcsolódnak majd. Oroszország távol-keleti térségének lakossága jelenleg csökken, és Moszkvának egyelőre kevésbé sikerült vonzóvá tenni az odatelepülést az ország más részein élők számára. Attól pedig jelenleg inkább tartózkodik, hogy külföldről érkezők népesíthessék be ezeket a vidékeket, akikre a mezőgazdasági termelési folyamatokat később rá lehet bízni. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a megnövekedett lehetőségek a geopolitikai feszültség növekedésével is járnak. Persze azért tegyük hozzá, sokan örülnének annak, ha a forradalmi változásokból eredően ilyen kihívásokkal kellene szembesülniük.