A szervezet szerint „megdöbbentően magas” a Gázában meggyilkolt újságírók száma. A jelentés szerint az izraeli hadsereg és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti harcok kezdete óta 13 újságíró a Gázai övezetben, egy Izraelben, három pedig Libanonban halt meg.

Hirdetés

Ezzel a háborús övezetekben megölt újságírók száma idén már huszonháromra emelkedett a tavalyi hússzal szemben – állt a jelentésben. A szervezet adatai szerint Kamerunban, Maliban, Szudánban, Szíriában és Ukrajnában is haltak meg médiamunkások.

Az RSF jelentése szerint idén a világon már 45 újságíró halt meg a munkájával kapcsolatos tevékenysége során. Ez a legalacsonyabb szám 2002 óta, akkor 33 haláleset történt. 2022-ben világszerte 61 újságíró és egyéb médiamunkás vesztette életét.

Ennek azonban nem szabad elhomályosítania azt a tényt, hogy az újságírók nagyon magas árat fizetnek minden háborúban a tudósításaikért

– közölte az RSF.

Korábban írtuk

Az RSF szerint összesen már 58 újságíró vált a háború áldozatává Gázában, a friss jelentésben közölt 17 ember pedig közvetlenül a munkavégzésük során vesztette életét.

Az Újságírók Védelmének Bizottsága (CPJ) nevű szervezet legutóbbi összesítése szerint pedig már „legkevesebb 63 újságíró és médiamunkás” halálát okozták a harcok. A szervezet adatai szerint tavaly összesen 68 sajtómunkást öltek meg világszerte.