Emlékeztettek, a hollandiai ügyészség (OM) májusi beszámolója szerint a politikusok egyre gyakrabban válnak online fenyegetések célpontjaivá Hollandiában. A rendőrséghez tavaly rekordszámú bejelentés érkezett politikusok megfenyegetésével kapcsolatban, a hatóságok 1125 esetet rögzítettek, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban.

Hirdetés

Közölték, a holland földhivatal és más szervek megtagadják a parlamenti képviselők tulajdonára és egyéb vagyontárgyaira vonatkozó információk kiadását az érintett politikusok biztonsági kockázatára hivatkozva.

A beszámoló szerint Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter kijelentette: a fenyegetések közvetlen támadást jelentenek a „demokráciánk, a jogállamiságunk és mindannyiunk ellen”. Kiemelte, ha a védelemre szorult parlamenti képviselők számához hozzáadnák azokat az újságírókat, ügyvédeket, bírákat és ügyészeket, akik szintén rendőri védelemben részesülnek, az azt mutatná, hogy „a demokrácia nagy nyomás alatt van”.

A miniszter elmondta, különleges biztonsági intézkedéseket hoztak a holland parlament alsóházában, a pártelnökök otthonát például vészjelzés leadására alkalmas eszközökkel látták el, illetve riasztórendszert vagy betörésgátló ajtót szereltek be.

Korábban írtuk

A hírportál Frank van Kins ügyészt idézte, aki azt mondta: a fenyegetések jelentős hatással vannak az érintettekre. „A szavaknak hatásuk van. A politikusok esetében pedig fontos, hogy teljes szabadságban végezhessék munkájukat” – fogalmazott az ügyész.

Vera Bergkamp, a holland parlament alsóházának elnöke május végén az X (Twitter) portálon keresztül felszólította a közösségi oldalt, hogy azonnal lépjen fel a felület felhasználói által megosztott erőszakos és fenyegető üzenetekkel szemben, amelyek a Tweede Kamer tagjait célozzák. Üzenete szerint a tweetek gyakran „halálos fenyegetést és erőszakra, sőt gyilkosságra felszólító videókat és képeket tartalmaznak”. Közölte, az ilyen üzenetek szerzői büntethetők a holland büntetőjog szerint.

Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter szerint tenni kell valamit a közösségi média anonimitása ellen.

„Gyáva dolog, hogy valaki létrehoz egy névtelen fiókot, majd mindenféle olyat mond valaki másról, amit nem merne megtenni a saját neve alatt” – idézte a minisztert a hírportál.

Yesilgöz hozzátette: tisztában van azzal, hogy Hollandia egyedül nem lesz képes tenni semmit a jelenség ellen, de támogatja azokat a törekvéseket, melyek csökkentenék az online anonimitás lehetőségét az Európai Unión belül.