Fotó: Shutterstock/Juergen Nowak
Hirdetés

Németországban egyre nehezebb fenntartani azt a politikai megállapodást, amely szerint a nagy pártok nem működnek együtt az Alternatíva Németországért (AfD) párttal. A Financial Times elemzése szerint Friedrich Merz kancellár és a CDU vezetése egyre nagyobb nyomás alá kerül, mivel az AfD-t országosan tartósan 26 százalék fölé mérik, sőt több tartományban akár 40 százalék közelébe is kerülhet.

A vitát most Andreas Rödder történész indította újra, aki már évekkel ezelőtt felvetette: a CDU-nak újra kellene gondolnia azt a merev szabályt – az úgynevezett Brandmauer-, vagyis tűzfalelvet –, amely minden együttműködést kizár a jobboldali AfD-vel. Rödder az álláspontja miatt korábban elvesztette befolyásos pártbéli pozícióját, a Mandiner szemlézte cikk szerint azonban már korántsem tűnik annyira elszigeteltnek.

Az AfD és a jobboldali értékek

A lap kiemeli, hogy az AfD az utóbbi években folyamatosan erősödött, főként az Angela Merkel egykori kancellár elhibázott politikájára – például a görög mentőcsomagra és a 2015-ös migrációs döntésekre –, illetve annak következményeire adott társadalmi reakcióként.

A párt ma már sok választó számára

  • a szuverenitás,
  • a bevándorlásellenes politika és
  • a hagyományos jobboldali értékek egyedüli képviselője.

Az elemzés szerint ebben a helyzetben a CDU csak a Die Linke segítségével tudná kizárni az AfD-t a hatalomból. Ezzel „csak” egy probléma van: a párt korábbi döntései azt is szigorúan tiltják, hogy a kereszténydemokraták együttműködjenek a nyíltan szélsőbaloldali formációval, ami

politikai csapdába sodorhatja Friedrich Merz kancellárt.

Rödder szerint a démonizálás inkább segíti, mint gyengíti a jobboldali AfD-t. Úgy véli, a CDU eddig követett stratégiája nem működik, miközben a választók egy jelentős része úgy érzi, hogy a jobboldali politikát valójában nem képviseli senki következetesen Németországban.

Ellentétek a CDU-ban

Ezt erősíti az a Forsa-felmérés is, amely szerint a CDU tagjainak 45 százaléka elfogadhatónak tartaná az AfD-vel való eseti, ügyek mentén történő együttműködést. A párt vezetésének nagy része azonban továbbra is mereven ellenzi a nyitást:

több magas rangú kereszténydemokrata politikus is kilépéssel fenyeget, ha a párt enyhítené az AfD-vel szembeni tilalmat.

Merz maga is azt hangoztatja, hogy az AfD a CDU helyére akar lépni, és az együttműködés szétfeszítené a jelenlegi, szociáldemokratákkal kötött kormánykoalíciót.

Döntő próba előtt Merz

A vita nemcsak a politikában, hanem a gazdasági életben is jelentkezett. Egy középvállalkozói szervezet például meghívta az AfD képviselőit egy berlini rendezvényre, amit úgy indokoltak:

egyszerűen lehetetlen figyelmen kívül hagyni egy olyan pártot, amelyet a választók negyede támogat.

A Financial Times szerint Merz számára az idei tartományi választások döntő próbát jelentenek majd. Ha az AfD valóban 40 százalék körül teljesít Szász-Anhaltban vagy Mecklenburg-Elő-Pomerániában, illetve 35 százalék körüli eredményt ér el Brandenburgban, a politikai tűzfal fenntartása egyre inkább politikai luxussá válhat.