„A Krími hídnak rendkívüli jelentősége van a félszigetnek az ország más részeivel való összeköttetésében. Elengedhetetlen, hogy a legszűkebb határidőkön belül helyreállítsuk teljes körű működőképességét” – jelentette ki a kormányfő Marat Husznullin orosz miniszterelnök-helyettes jelentésének meghallgatását követően.

Husznullin a többi között arról számolt be, hogy az év végéig ötszáz kilométer utat fognak helyreállítani az Oroszországhoz csatolt területeken. Ezek egy részét már most is lehet alternatív útvonalként használni a Krím és orosz anyaállam között.

Vitalij Szaveljev közlekedési miniszter pedig azt közölte, hogy október 13-ig elvégzik a Krími híd vasútvonala megrongálódott részének kárfelmérését.

A Krími hídon szombat reggel felrobbant egy teherautó, az orosz hatóságok szerint két közúti hídlábköz megsemmisült, egy üzemanyagot szállító vasúti szerelvény pedig kigyulladt. Időközben a sértetlenül maradt két sávon már van járműforgalom, s a menetrend szerinti vonatközlekedés is helyreállt. A hatóságok tájékoztatása szerint hétfőig csaknem hétezer gépkocsi haladt át. A teher- és autóbuszforgalmat ugyanakkor a Kercsi-szoros két partja között közlekedő kompokra terelték át.

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB), hogy erősítse meg az orosz szárazföldről az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigetre vezető gáz- és elektromos vezeték, valamint a híd védelmét. Putyin vasárnap közölte, hogy a polgári infrastruktúra egy kritikus fontosságú létesítménye ellen végrehajtott robbantás terrortámadás volt, amelyet az ukrán szakszolgálatok követtek el.

Hirdetés
Korábban írtuk