A közleményben azt írták, a bolognai bíboros Ferenc pápa megbízottjaként azzal a céllal utazik az orosz fővárosba, hogy bátorítsa azokat „az emberiességi gesztusokat”, amelyek hozzájárulhatnak „a jelenlegi tragikus helyzet megoldásához és egy igazságos békekötés elősegítéséhez”.

Hirdetés

Matteo Zuppi, aki egyben az olasz püspöki kar elnöke is, három hete járt Kijevben. Akkor a Vatikán azt közölte, alaposan meg akarják ismerni az ukrán vezetés álláspontját azzal kapcsolatban, hogy milyen módon képzelik el igazságos béke elérését.

Ferenc pápa május végén bízta meg Matteo Zuppi bíborost, hogy vezesse az ukrajnai konfliktus lezárását célzó békemissziót.

Korábban írtuk