Nem, Merkel nem kapitulált

A filmet először karácsonykor vetítette le a német–francia közszolgálati tévécsatorna, az Arte, amely Európa szinte valamennyi országában, emellett műhold segítségével a Közel-Keleten és Afrika egyes részein is fogható. Azóta többször is sugározták már főműsoridőben, legutóbb február 2-án. A film folyamatosan látható az arte.de weboldalán, és állítólag készül a magyar nyelvű, feliratozott változata is.

Az Arte nemzetközi (német–francia) közszolgálati tévécsatorna német tulajdonosa a ZDF és az ARD közszolgálati műsorszolgáltató, illetve a tulajdonukban lévő kilenc regionális adó, amelyeket kivétel nélkül az európai adófizetők pénzéből finanszíroznak. A másfél órás film rendezője Michael Wech, aki a Klubrádióba is elment, ahol azt mondta, az eredetileg 52 perces film azért lett végül jóval hosszabb, mert már menet közben is jó visszajelzéseket kapott, és a téma szerteágazó. Magyarul pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva próbálták meg lejáratni a magyar miniszterelnököt, azonban a filmet megnézve szánalmas, hogy minden igyekezetük ellenére csak ennyire futotta.

A másfél órás filmben Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az egyetlen, akit a magyar kormány részéről megszólaltattak, ám nyilatkozata még két percet sem tesz ki a hosszú és egyoldalú anyagból. Ennyit a közszolgálatiságról.

A filmben főleg bukott baloldali politikusok és már rég elfeledett liberális megmondóemberek sorakoznak fel. A magyar demokrácia állapotát jellemzi Orbán Viktor régi ellenfele, Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt és az EP volt elnöke. Schulz szerint Magyarországon „csak formális demokrácia van, a valóságban egy autoriter állam”. A következő megszólaló Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki a film forgatásakor még újonc volt a városházán. Szerinte Magyarországon csak a színpad demokratikus, a szereplők azonban nem demokraták. Paul Lendvai magyar származású osztrák véleményvezér következik, aki röviden kijelenti, hogy Magyarország egyszemélyes „Führer-demokrácia”. Ha ezek után még bírja az ember, és úgy dönt, hogy végignézi a filmet, megtudhatja, hogy a címét a sajátos isiászban szenvedő Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke ihlette, aki öt évvel ezelőtt így szólt a fotózáshoz készülődő politikustársaihoz: „Itt jön a diktátor! Jó napot, diktátor úr!” Majd arcul legyintette a magyar miniszterelnököt, megismételve, hogy „Helló, diktátor úr!”.

Ilyen durva inszinuációra csak egy isiászban szenvedő ember képes… Meg a baloldal. A 24.hu szerint ez nem egyszeri eset volt, Jean-Claude Juncker állítólag rendszeresen így üdvözölte a magyar miniszterelnököt. Az Arte filmrendezőjét ez az útszéli stílus annyira magával ragadta, hogy ez lett fércművének címe.

Menjünk tovább. A következő jelenet Brüsszelben játszódik 2020. július 17-én. Ekkor volt az uniós csúcs és az egyik legkeményebb vita a koronavírus-válság utáni helyreállítási alap jogállamisági mechanizmushoz kötéséről. Michael Roth német külügyminiszter után Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője háborodik fel, majd Daniel Freund, a Zöldek EP-képviselője fakad ki, hogy a magyar álláspont tarthatatlan.

A magyar álláspont mintha nem is létezne, arról egy szó sincs a filmben. Tíz évet ugrunk vissza az időben. 2010. április 11-ét írjuk, ez a választások éjszakája. A helyszín Budapest, a Vörösmarty tér. A véresszájúan magyargyűlölő Paul Lendvai kommentálja az eseményeket: „Csak egyszer kellett nagyot nyerni, azóta Orbán hatalma megdönthetetlen. Minden úgy van, ahogy ő akarja…”

Jön az új alaptörvény, majd a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása. Közben Viviane Reding luxemburgi politikus, volt bizottsági alelnök azon sírdogál, hogy az EU-nak hiányoznak a szükséges eszközei, amelyekkel fel tudna lépni a renitens tagállammal szemben.

Újra vissza az időben. 1989. június 16. Budapest, Hősök tere. Nagy Imre újratemetése. A kommunizmusból a demokráciába vezető békés átmenet legnagyobb erejű eseményét ismét Paul Lendvai kommentálja. A történelmi jelentőségű Orbán-beszédet túl radikálisnak tartja, mi több, szerinte ez volt Orbán Viktor névjegykártyája, a fiatal politikus ezzel a beszéddel mutatkozott be.

Martin Schulz lép ismét a színre, hogy az illiberális demokrácia fogalmát értelmezze. Érti ő, hogy mit jelent: Isten, haza, család. „De kérem, ez a XXI. század!” – fakad ki a bukott SPD-s politikus. Újra Manfred Weber (CSU) következik, aki az elhangzottakhoz hozzáteszi, hogy szerinte a demokrácia csakis liberális lehet.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter is kifejti a véleményét: szerinte a demokrácia az demokrácia, nem kellenek elé jelzők, az illiberális demokrácia pedig elfogadhatatlan. Tőle Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő veszi át a szót: Orbán Viktor nyílt lapokkal játszik, soha nem rejtette véka alá, hogy mit akar.

Freund 2020 őszén az asszisztensével Budapestre utazott, hogy találkozzon a főpolgármesterrel. Karácsony Gergely a városházán fogadta Daniel Freundot és az Arte stábját, ahol kifejtette, amit az­óta is sokszor hallottunk tőle: „A kormány mindent megtesz azért, hogy az önkormányzatok mozgásterét szűkítse, és csődbe viszi a fővárost.”

Az Arte a kormányoldal véleményét nem közli. Propagandafilmben nem mutatnak jól a tények.

A stáb útja innen egyenesen a Klubrádióba vezet. Arató András, a Klubrádió ügyvezetője elárulja a stábnak, hogy van független média is Magyarországon, de az „ki van szolgáltatva az önkénynek”. Kár, hogy nem gondolta végig, mit mondott, mert ennek nem sok értelme van. A következő megszólaló a sajátos sorsú, korábbi hitvallását megtagadó Lukács Csaba (Magyar Hang), aki szerint az emberek gazdasági és politikai nyomás alatt állnak, és félnek független lapot olvasni. Megbilincselt demokráciáról és kontroll alatt tartott ellenzékről beszél. Mellesleg mintha a német viszonyokat vázolta volna fel.

Újabb ugrás az időben. 2015 szeptembere, a migrációs válság kezdete. Kiderül, hogy Orbán Viktor „csak azért engedheti meg magának a menekültek visszatartását, mert a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer a barátja”. Ahogy a „barátainak köszönheti azt is, hogy az Európai Néppárt megtűri a soraiban a Fideszt”.

Ismét Budapest. Daniel Freund és az Arte stábja nem is találhatott volna jobb helyszínt az újabb forgatásra. Útjuk Iványi Gábor metodista lelkész melegedőjébe vezet, ahol az a képtelen hazugság is elhangzik, hogy a „hajléktalanság illegális Magyarországon”, mert a legszegényebb emberek életét ellehetetlenítik. A lelkész filozofikus alkat, arról értekezik, hogy a „politikai kereszténység embertelen”. Politikai kereszténység… ez körülbelül a „keresztény kurzus” megfelelője. Sajátos megfogalmazás egy lelkésztől.

Jól sejtjük, merre vezet az irányvonal. Már jön is az antiszemitizmus: a Soros-plakátok. Megtudhatja a néző, hogy Soros egy magyar származású zsidó, és ugye így minden érthető. Majd jön a Soros-egyetem, a sokszor lerágott CEU-sztori, és nyilatkozik a stábnak Fodor Éva, a CEU professzora, aki szerint megdöbbentő, hogy az egyetemnek el kellett hagynia Budapestet. Ami nem igaz. Most is ott van a pesti belvárosban.

Kovács Zoltán államtitkár itt kap szót: hiába mondja el, hogy minden felsőoktatási intézmény betartotta a törvényt, csak a CEU nem, a narratíva szerint a CEU „ultimátumot kapott”, hogy költözzön el Budapestről. És ha már felsőoktatás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem sem maradhat ki, csak úgy mellékesen, konkrétumok nélkül, majd egy újabb ugrás vissza az időben: 2018 ősze. Feltűnik a színen Judith Sargentini, a holland baloldali Zöldek politikusa, aki „tételesen felsorolja”, hogy miért is kell megindítani Magyarország ellen az EU-s atombombának tartott 7. cikkely szerint eljárást. Ezeket a pontokat a magyar kormány tételesen cáfolta, de ez már nem hangzik el. A képernyőn viszont megjelenik a mindenhonnan kikopott megélhetési provokátor, Hadházy Ákos, hogy bemutassa az Orbán-féle korrupció legfőbb bizonyítékát, a felcsúti kisvasutat, amelynek hat kilométer hosszú pályája Orbán Viktor szülőfalujában EU-s pénzből valósult meg. Hol van itt a korrupció? Sehol, de ezt a német nézők nem tudják.

Az illusztris társaságból Magyar Bálint sem maradhat ki. Eléggé megöregedett, de régi énjét nem tagadva, szó szerint azt mondja, hogy „Magyarország egy posztkommunista maffiaállam. Az EU-nak fel kellene ismernie, hogy Orbánék bűnözők, és úgy is kellene bánnia velük” – mondta szemrebbenés nélkül a kamerába a volt SZDSZ-es miniszter.

Újra a jogállamisági mechanizmus kerül terítékre. A kilátásba helyezett vétó, majd az azt követő lengyel–magyar–német háromoldalú megállapodás Angela Merkellel. A narrátor szerint ez egy „ördögi paktum” volt, hiszen jegelte a jogállamisági mechanizmus végrehajtását, és időt hagyott Orbán Viktor hatalmának továbbépítéséhez, ezért az a kérdés, hogy ez kompromisszumként, vagy inkább kapitulációként értelmezhető-e. A film azt sugallja, hogy Merkel kapitulált.

Az Arte filmje a beharangozott magyar nyelvű felirattal már egyértelműen a 2022-es kampányra készült, de a rendező akarata ellenére nem Orbán Viktorról, hanem az Európai Parlamentről, illetve a magyar ellenzék és a nemzetközi baloldal gyűlöletéről rajzolt reális és tanulságos képet. Megtekintését csak edzett idegzetű kampányszakértőknek ajánljuk. Hogy ne legyenek illúzióik.