Aranyéletre számítanak, de gyakran alulfizetett futószalagmunkát, ki nem egyenlített túlórákat és silány szállást kapnak azok, akik mostanában próbálnak szerencsét Németországban. Nyelvtudás nélkül ma már alig éri meg kimenni, hiszen a gyári munkával kereshető 1000-1200 eurót hamar elviszi a szállás és az étkezés, a fogcsikorgatva összekuporgatott megtakarítás pedig jóval kevesebb, mint amennyiért érdemes belevágni.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com

Ha beírjuk a keresőbe a Németország és a munka szavakat, tömegesen dobja ki a jobbnál jobbnak hangzó ajánlatokat. Gyakran két-háromezer eurós fizetést, néha még ingyenszállást is ígérnek. Ám a valóság gyakran kiábrándító: sokan jönnek haza úgy, hogy miután minden pénzüket beletették a kiutazásba, legfeljebb tapasztalatot nyertek. Ők katasztrofális munkakörülményekről, ilyen-olyan indokkal lefaragott bérekről, sőt rabszolgamunkáról is beszélnek. Valójában csak a kiutazók kis része – a nyelvet beszélő kitűnő szakmunkások vagy a magasan képzett IT-szakemberek – tudnak sikeres karriert befutni Németországban.

Családdal nem megy

– Nyelvtudás nélkül semmi sem megy – szögezi le László, aki padlófűtések lerakásával próbált szerencsét Münchenben, majd két hét után úgy döntött, inkább mégis hazatér. – Magyar brigádba mentem ki, a főnököm is magyar volt, de senkinek sem ajánlom, a saját fajtám húz le a legjobban.

Lászlónak 8 eurós órabért ígértek, ez nagyjából havi 1400 eurós fizetést jelent, ami itthonról nézve kecsegtető 450 ezer forint. Az albérletet a megállapodás szerint a cég intézte, az ottani viszonyokhoz képest elég szerény áron, rezsivel együtt 450-500 euróért. Csakhogy a helyszínen derült ki, hogy mégsem főnyeremény.

– Egy garázsból leválasztott helyiséget kaptam. Ez még nem is lett volna baj, ágy, hűtő volt benne, de a szigetelése nagyon rossz volt, húzott benn a hideg. Én egész nap a szabadban dolgoztam, jó lett volna legalább este átmelegedni, de így nem lehetett.

Nyelvtudás híján Lászlónak esélye sem volt váltani, de visszanézve úgy látja, akkor sem lett volna jobb helyzetben, ha beszéli a nyelvet, hiszen a bajor fővárosban aligha talált volna olyan albérletet, amit a fizetéséből megengedhet magának. Ráadásul a munkaadója nem térítette az utazást, így bérletet is kellett vennie – ebből a legolcsóbb 150 euró volt, amivel a zónákra osztott város egyes részein tudott közlekedni. Utólag kiszámolta, hogy az étkezés nagyjából 250 euróból jött volna ki egy hónapban. Így még mindig tudott volna félrerakni, mondja, de messze nem olyan sokat, mint amit eredetileg gondolt, talán 400-500 eurót havonta, de a számításban még nincsenek benne az esetleg elkopó ruhák pótlásának vagy egy váratlan betegségnek a költségei. Végül arra jutott, ennyit itthon is meg tud takarítani kényelmesebb életkörülmények mellett.

Még rosszabbul járhat az, aki családostól költözik ki, ugyanis a gyerekneveléshez végképp kevés a gyárban megkereshető 1000-1400 euró. A demokrata.hu-nak korábban nyilatkozó Richárd feleségével együtt költözött ki Németországba. Ám a nő nem tudott elhelyezkedni, az építőipari munkával akkor kereshető 1200 euróból pedig képtelenség volt megélni.

– Csak az albérletre elment közel 500 euró, rezsi nélkül persze, és akkor még nem ettünk semmit. Az étkezés takarékos beosztás mellett is heti 70-80 euró, így alig maradt valami a fizetésből a hónap végére.

Amikor kiderült, hogy gyermekük lesz, belátták, hogy ezt az életmódot már nem folytathatják, a feleség hazaköltözött, neki pedig maradt a Wohngemeinschaft, azaz a munkásszálló.

– Az albérletbe nem jöhetett a gyerek, az egész garzon alig volt harminc négyzetméter, ráadásul nem is valami jó környéken, az ellátását pedig már végképp nem tudtuk volna kifizetni – teszi hozzá. – Mivel most már régebben kint dolgozom, megbecsülik a munkámat, ami a fizetésemen is látszik, így sikerül minden hónapban félreraknom, de lényegesen többre számítottam, amikor belevágtam.

Richárd azt sem rejti véka alá, hogy ez az életforma igencsak megviseli az embert, több kollégájától hallotta már, hogy ráment a kinti munkára a házassága, kapcsolata. Ráadásul szórakozásra sincs lehetőségük. Mint mondja, nagyon a fogukhoz kell verni a garast, ha nem akarják, hogy elússzon a fizetés, hiszen ha csak sörözni megy el valaki munka után, még az olcsó helyeken is 15 eurót taksál a számla.

A húsosfazék rabszolgái

A legrosszabbul talán azok járnak, akik a húsiparban próbálnak szerencsét. Ennek Alsó-Szászország a központja, amelyet Fleischtopfnak, vagyis húsosfazéknak is neveznek. De hiába a bőséget idéző elnevezés, az itteni munkások aligha részesülnek ebből. Több mint 3 millió tonna sertést, 900 ezer tonna szárnyast és 400 ezer tonna marhát dolgoznak fel az itteni húsüzemekben román, lengyel és magyar vendégmunkások, akiket szó szerint éhbérért dolgoztatnak a vágóhidak és hentes­üzemek futószalagjai mellett.

A munkakörülmények itt tényleg elviselhetetlenek: a túlórapénzt igyekeznek elsinkófálni a munkáltatók, sőt a rendes bérből is igyekeznek levonni, pedig ez sem valami kiugró, még a 9 eurót sem éri el óránként. Ebből vonnak le a szállásért, ellátásért vagy a munkaeszközök használatáért, sőt esetenként a munkaközvetítésért is felszámolnak egy jelentősebb összeget, amit aztán folyamatosan vesznek le a dolgozó fizetéséből. Nem csoda hát, hogy a végén mindössze 700-800 euróval kell beérniük az itt dolgozóknak, amiből természetesen arra sem futja, hogy a szállásukként szolgáló barakkokból kimozduljanak. Ez egyébként nagyon is megfelel a munkáltatóknak, akiknek eszük ágában sincs nagydobra verni, milyen körülmények között dolgoznak itt a kelet-európaiak.

De hogyan tehetik meg mindezt a cégek? Elsősorban úgy, hogy dolgozóik nagy része nem tud németül, és fogalma sincs róla, hogy milyen juttatásokra lenne jogosult, így több okból sem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Aki pedig mégis megteszi, azt egyszerűen kirúgják, hiszen utánpótlás bőven akad. Ráadásul dolgozóik többségét német, lengyel, magyar vagy bolgár postafiókcégeken keresztül szerzik, a munkavállaló ezekkel a cégekkel szerződik, nem a német vállalatokkal, így utóbbiak egy esetleges vizsgálat során moshatják kezeiket. Mondani sem kell: igazán nagy botrány esetén pedig a postafiók-vállalat egyszerűen lehúzza a rolót.

Hasonló szisztéma szerint dolgozik a hotelek takarítószemélyzete is. Túl­órák és kemény munka jut nekik. Elvileg napi nyolcórás munkaért járna nekik havi bruttó 1400 euró, ám a valóságban sokkal többet, tizenkét órát teljesítenek, miközben a különböző levonások után jó, ha az 1000 eurót megkapják. Túl­órapénz, pótlékok többnyire nincsenek, de sok esetben táppénz sem, így sokan inkább betegen is bemennek dolgozni. A szállodák többsége jogszabályt sért, de megtehetik. A recept hasonló a húsipar gyakorlatához: vagy egy kelet-európai munkaerő-kölcsönző céggel kötnek szerződést a dolgozók, vagy egy ottani cég viszi ki saját munkásait németországi hotelekbe.

Sok eszkimó

Persze a munkásoknak akkor sem lenne esélyük jobb körülményeket vagy magasabb fizetést kiharcolni, ha tisztában lennének a jogaikkal, és beszélnék a nyelvet, hiszen a német cégek válogathatnak. Az utánpótlás folyamatos, csak mezőgazdasági idénymunkásnak évente 300 ezren érkeznek Közép-Kelet-Európából Németországba. Itt a munkavégzés nem tart tovább három hónapnál, és még ha be is jelenti a cég a dolgozót, társadalombiztosítási jogviszony ebben az esetben sem jár neki. A bérszínvonalat jól mutatja, hogy a munkaadók most azért lázadnak, mert egy új jogszabály szerint idén januártól a szezonális munkavállalóknak is ki kell fizetni a bruttó minimálbért, vagyis az óránkénti 9,19 eurót. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a munkások meg is fogják kapni, ami egyébként járna nekik, hiszen az agrárdolgozók is arra panaszkodnak, hogy a munkaadók visszatartják a fizetés egy részét, hat-nyolc ágyas szobákban szállásolják el őket, ahol egy ágyért kétszáz eurót számolnak fel. Nem véletlen, hogy egyes üzemekben kifejezetten azért alkalmaznak biztonsági őröket, hogy távol tartsák a dolgozóktól a szakszervezetek embereit.

Az emberek emlékezetében még mindig az él, hogy németországi munkával a hazai bér sokszorosát meg lehet keresni. Ám ez az EU 2004-es, majd 2007-es bővítésével változott, hiszen innentől olcsó munkaerő áramlott Németországba, ami elkezdte leszorítani a béreket. A térségünkben pár éve tapasztalható béremelési hullámmal együtt ez oda vezet, hogy egyre kevesebbeknek hoz érdemi többletet a kinti munka egyenlege.