Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

„Az orosz támadóháború esetében a nemzetközi jog veszélyes precedensértékű megsértéséről van szó. A kis országok nem lehetnek többé biztonságban a nagyobb, erőteljesebb szomszédjaik viselkedésétől” – hangsúlyozta a német kancellár Kínára utalva, amely a nyersanyagokban gazdag Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, viszont a térség egyes részeire a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is igényt tart.

„Az indiai-csendes-óceáni térségben is a jog erejének kell érvényesülnie, nem pedig az erősebb jogának” – húzta alá a német kancellár, aki egy hete látogatott Kínában, mostani vietnami útja pedig egyfajta ellensúlyként szolgál.

Németországnak az ukrajnai konfliktus miatt ki kell szélesítenie felvevőpiacait, beszállítási láncolatait, valamint nyersanyagforrásai és gyártótelephelyeinek körét.

„Központi szerepet játszik ezért a Vietnammal folytatott együttműködés” – tette hozzá.

Scholz egyben sajnálatát fejezte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen nem vesz részt a legfejlettebb és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-as országcsoport kedden kezdődő csúcstalálkozóján az indonéziai Balin.

„Jó lett volna, ha Putyin elnök is elutazott volna a G20-csúcsra. Ebben az esetben viszont szembesülnie kellett volna mindazokkal a bírálatokkal és kérdésekkel, amelyekkel a világ több országa is előhozakodna. Feltételezhetően ezért nem lesz ott” – hangoztatta.

Scholz mindemellett úgy vélte, hogy Putyin nem fogja utolsó pillanatban megváltoztatni döntését.

„Ha mégis, annak örülnék” – tette hozzá.

Noha Joko Widodo indonéziai elnök az eseményre Putyint is meghívta, a héten az indonéziai orosz nagykövetség azt közölte, az orosz államfő nem vesz részt a csúcstalálkozón, az orosz delegációt pedig Szergej Lavrov külügyminiszter vezeti.

Korábban írtuk