Akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni – igaz lehet ez a mondás a kínai gazdaságra is, mely ahelyett, hogy hanyatlani kezdett volna, ahogy azt elemzők több alkalommal is buzgón megjósolták, makacsul tovább növekszik – írja a hirado.hu.

Hirdetés

„A kínai gazdaság, úgy tűnik, könnyedén eléri az 5 százalék körüli növekedési célt”

– közli a Bloomberg.

A bankok, köztük a Citigroup Inc. és a JPMorgan Chase & Co. 5 százalékra emelték idei kínai növekedési előrejelzésüket, mivel a közelmúltbeli adatok erősödése segít konszenzust teremteni a kormány azon képességéről, hogy teljesíteni tudja a GDP-célt – írja a vezető gazdasági hírügynökség.

A Bloomberg hozzáteszi: az augusztus óta javuló aktivitási adatok arra utalnak, hogy az április óta tartó gazdasági lassulás valószínűleg elérte a mélypontját, és a gazdaság fordulatot vett.

Az emelkedést a Reuters is elismeri

Kína erős harmadik negyedévi gazdasági adatai, úgy tűnik, a hivatalos revíziók és árkiigazítások miatt kaptak lendületet, ami szkepticizmust keltett a közgazdászok körében azzal kapcsolatban, hogy valójában mennyire erősek az adatok – olvasható a hírügynökség elemzésében.

Az emelkedést a Reuters is elismeri, már csak az ingatlanpiac esetleges későbbi válságában „bízva”.

Kína gazdasága 4,9 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – gyorsabban, mint várták, bólint rá a The Economist is. A lap nem tagadja:

„a gazdaságnak most már aligha lesz gondja a kormány idei évre kitűzött 5 százalék körüli növekedési céljának teljesítésével.”

Peking megpróbálta stabilizálni az ingatlan- és bankszektort. Hszi Csin-ping elnök igyekezett a kínai gazdaságot az ingatlanbefektetések irányába és a csúcstechnológiát képviselő gyártás felé terelni – elemzi a növekedés hátterét a Financial Times.

A kínai növekedéshez hozzájárult a harmadik negyedév végén megerősödő kiskereskedelmi forgalom, valamint a kormány ösztönző erőfeszítései is – fogalmaz az economictimes.indiatimes.com című indiai gazdasági lap.

A CNN így írt 2022 áprilisában:

„Kínát súlyos gazdasági problémák sújtják. A növekedés megtorpant, a fiatalok munkanélkülisége rekordmagas, az ingatlanpiac összeomlóban van, a vállalatokat pedig egyre visszatérően az ellátási lánc gondjai okoznak fejfájást. A világ második legnagyobb gazdasága a súlyos aszály hatásaival küzd, és hatalmas ingatlanszektora a túl sok adósság felhalmozásának következményeitől szenved. A helyzetet azonban csak tovább rontja, hogy Peking ragaszkodik a merev nulla covid politikához, és semmi jel nem utal arra, hogy ez idén megváltozna. Az elmúlt két hétben nyolc megapoliszban került sor teljes vagy részleges zárlatra. Ezek a létfontosságú termelési és közlekedési központok együttesen 127 millió embernek adnak otthont.”

Yi Fuxian, a Wisconsin–Madison Egyetem kutatója sem adta alább 2022 júliusában:

„Kína valós lakossága nem hivatalosan 1,41 milliárd, és még az általam becsült 1,28 milliárdnál is kisebb lehet. Ez azt jelenti, hogy Kína gazdasági, szociális, kül- és védelmi politikája – valamint az USA és más országok Kínával kapcsolatos politikája – téves demográfiai adatokon alapul.”

A valós fejleményeket legkevésbé sem eltaláló tavalyi elemzések tükrében aggodalomra ad okot, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság ebben a helyzetben hirdetett „új politikát” a kínai kapcsolatokban, amelyet „kockázatcsökkentésnek” nevezett.

Ennek fókuszában például a chipgyártáshoz és az akkumulátorgyártáshoz szükséges kritikus nyersanyagok beszerzésének diverzifikálása szerepelt, mivel azok több mint 90 százaléka eddig Kínából érkezett.

Habár Brüsszel az amerikai példát követné, amely 2015 óta folyamatosan korlátozza a mikrochipek exportját Kínába, Ursula von der Leyenék csak annyit értek el a harcias hangvétellel, hogy Peking júliusban korlátozást jelentett be a chipgyártás és az akkumulátorgyártás területén egyaránt nélkülözhetetlen két ritkaföldfém, a germánium és a gallium kivitelére

– emlékeztet a közmédia hírportálja.

Miközben Ursula von der Leyen éppen hadat üzent Kínának, az ország gazdasága lendületet kapott az elmúlt negyedévben, amikor az emberek az éttermektől az alkoholtermékeken át az autókig megnövelték kiadásaikat, ellensúlyozva az ingatlanválság okozta húzóerőt, és elérhetővé tették Peking éves növekedési célját – részletezi a növekedés motorjait az indiatimes.com.

A további részletekről a hirado.hu oldalán olvashatnak.

Korábban írtuk