A szír zsidó közösséghez tartozó rabbik a vád szerint számos bűncselekményben érintettek: jótékonysági szervezeteken keresztül dollártízmilliókat mostak tisztára, emellett pedig illegálisan szállították Amerikába izraeli donorok szerveit, melyekért Izraelben tízezer dollárt fizettek, majd 160 ezerért adták tovább. Egyes izraeli sajtóorgánumok az Obama-kormányzat „antiszemita” politikája részeként értékelték a rabbik letartóztatását. Bár nem kizárt, hogy az FBI akciója mögött ezúttal valóban politikai okok állnak, tagadhatatlan, hogy a zsidó maffiózók tevékenységének mára vaskos, korántsem antiszemita felhangú szakirodalma van az Egyesült Államokban.

A kelet-európai zsidók első nagy hulláma a XIX–XX. század fordulóján érkezett az Egyesült Államokba. A beilleszkedés azonban nem mindegyiküknek sikerült azonnal. Az írekhez, olaszokhoz és más olyan népcsoportokhoz hasonlóan, melyek vallásilag vagy etnikailag idegen testként érkeztek a jellemzően protestáns fehérek által lakott Amerikába, a zsidó származású keménylegények is lakóhelyi és származási alapon rendeződő klánokba, bandákba tömörülve keresték megélhetésüket.

A szegénynegyedek gyermekei lopásokkal és apróbb erőszakos cselekményekkel kezdték pályafutásukat. Később aztán rájuk találtak a kapitalista gyárosok, akiknek a megbízásából újságpapírba csomagolt vasrudakkal hagyták helyben a sztrájkoló gyári munkásokat és a szakszervezetek veszélyesnek ítélt tagjait.

Az első híres bandafőnök Monk Eastman, eredeti nevén Edward Osterman volt. Édesapja becsületes brooklyni étteremtulajdonosként kereste kenyerét, Monk azonban úgy döntött, „seriff” lesz. Így hívták ugyanis a korabeli gettószlengben azokat az önjelölt igazságosztókat, akik védelmi pénzért cserébe vállalták a rendfenntartást kerületükben. Monk rátermettségével és elszántságával hamar kiszorította területéről az olasz és ír bandákat, a zsidó közösségen belül azonban a többség rossz szemmel nézte ténykedését.

A vallásos zsidók azt vetették szemére, hogy üzelmei ellentétesek a judaizmussal, a becsületes úton boldogulni próbáló zsidók pedig attól tartottak, hogy a közösségükből kikerült bűnözők erősítik a zsidókkal szembeni ellenszenvet. (Rachel Rubin, Journal of Criminal Justice and Popular Culture, 2001, 8.).

A zsidó származású gengszterek első aranykora az 1920 és 33 között érvényben lévő szesztilalom idején jött el. Hatalmukat ezekben az években terjesztették ki New York mellett Clevelandre, Detroitra, Minneapolisra, Newarkra és Philadelphiára. Olyan hírhedt maffiózók kora volt ez, mint Meyer Lansky, Bugsy Siegel és Abe Bernstein, akik nemcsak a hagyományos védelmipénz-szedéssel, de csempészettel és szerencsejáték-iparral is szép vagyonokra tettek szert.

A II. világháború után a szervezett bűnözés prominens figurái már szinte kivétel nélkül a második generációs olasz és zsidó gengszterek közül kerültek ki. A híres amerikai zsidó gengszterek, mint Meyer Lansky, Dutch Schultz és Bugsy Siegel olasz kollégáikkal ellentétben nem alapítottak bűnöződinasztiákat. Ahogy anyagi helyzetük stabilizálódott, tőkéjüket a fehérgazdaságba mentették át, gyermekeiket pedig tisztes polgári pályák felé terelték.

Fontos megjegyezni, hogy számos zsidó maffiózó lett ekkoriban elkötelezett támogatója a cionista projektnek, és különféle szervezeteken keresztül anyagilag is támogatta Izrael 1948-as megalakulását. A zsidó állam később többüknek nyújtott menedéket, mikor már túl forróvá vált a talaj a lábuk alatt. A zsidó állam sem várt azonban minden tengerentúli bűnözőt tárt karokkal. Golda Meier például személyesen tagadta meg a hírhedt Meyer Lansky állampolgársági kérelmét, mikor az amerikai kormány tájékoztatta sötét múltjáról.

A kelet-európai zsidó gengszterek asszimilálódása után az orosz keményfiúk vették át a hatalmat az utcákon. A témáról bővebben Robert Friedman írt 2000-ben kiadott Vörös Maffia: Hogyan özönlötték el Amerikát az orosz bűnözők (Red Mafiya: How the Russian Mob Has Invaded America) című könyvében. Az „orosz”-t azonban hiba lenne szó szerint érteni. A szerző számos interjúra és dokumentumra hivatkozva állapítja meg, hogy a 70-es évektől érvényben lévő hivatalos retorikában „orosz”-ként aposztrofált maffiózók döntő többsége oroszországi zsidó emigráns. A zsidó származású, éppen ezért antiszemitizmussal korántsem vádolható szerző szerint az amerikai hatóságok kizárólag politikai megfontolásból kerülik a bűnözők valós származásának megjelölését, Friedman szerint ugyanis az olyan zsidó szervezetek, mint a B’nai B’rith Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League of B’nai B’rith), illetve a lobbicsoportok komoly nyomást gyakorolnak a hatóságokra az orosz gengszterek valós származásának eltitkolása érdekében.

Friedman szerint az emigráns szovjet maffiózók első hulláma a 70-es években érkezett Amerikába, amikor Henry Jackson demokrata képviselő keresztülvitte a kongresszuson a Szovjetunióból érkező zsidók beutazásának megkönnyítését. A kemény világból kemény emberek jöttek, akik játszva szorították ki olasz riválisaikat.

A brooklyni keresztapa, Monya Elson lelkén például több mint száz ember halála száradt: Kisinyovban ukránokat, Moszkvában oroszokat, az Egyesült Államokban pedig amerikaiakat gyilkolt. Az olasz John Gotti bandájának egyik bedrótozott tagja egy „ügyféllel” való megbeszélés során így jellemezte orosz konkurenseit: „Mi, olaszok csak téged ölünk meg. Az oroszok viszont őrültek. Ők a családod is megölik.” Egy Friedmannak nyilatkozó New York-i rendőr pedig azt mondta: az oroszok csak azért képesek lelőni valakit, hogy lássák, működik-e a fegyverük.

Bár a bűnügyekbe keveredett oroszországi maffiózók nagyobb része vallásának hátat fordított zsidó volt, akadtak olyanok is, akik szívélyes kapcsolatot ápoltak különböző rabbikkal. Friedman szerint a 70-es évek elejének legnagyobb keresztapáját, Evsei Agront például jó viszony fűzte ahhoz a Ronald Greenwald rabbihoz, aki aztán Richard Nixon 72-es újraválasztási kampánya során az elnök és a zsidó közösség összekötő emberévé vált.

Az oroszországi zsidó maffiózók inváziója nemcsak Amerikát, de a kommunista blokk összeomlását követően az anyaországot, Izraelt is sújtotta. 1998 novemberében a BBC-nek készített riportjában Kevin Connoly brit újságíró izraeli forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a zsidó származású orosz gengszterek lassan, de biztosan szinte az egész izraeli alvilág felett átveszik a hatalmat, komoly fejtörést okozva ezzel a helyi hatóságoknak.

A szír zsidók megjelenése új színt jelentett az amerikai zsidó közösségen belül. Bár kisebb csoportokban már a 40-es években is jelen voltak Amerikában, az igazi robbanás 1992 után következett be, amikor a szíriai kormányzat feloldotta a zsidók kiutazási tilalmát. A már Amerikában élő közösség az elkövetkezőkben minden anyagi támogatást megadott az újonnan érkezőknek új életük kialakításához. Alig egy évtized leforgása alatt az amerikai szír zsidó közösség lélekszáma 80 ezerre duzzadt.

Nem kell nagy logika ahhoz, hogy kitaláljuk: ekkora embertömeg exodusa komoly összegbe kerülhetett, amit a kinti közösségnek valahogy elő kellett teremtenie. Különösen, hogy a szíriai zsidók zárt közösséget alkottak, akikkel erős ortodox hitük miatt a liberálisabb társaik sem szívesen közösködnek.

A szír zsidók többször is a hatóságok látókörébe kerültek. A Crazy Eddie nevű elektronikuscikk-hálózat tulajdonosát, Eddie Antart 1993-ban ítélték el egy 80 millió dolláros csalás miatt. De számos vizsgálat folyt a piszkos pénzügyekkel vádolt Edmond Safra és Joseph Cayre ellen is.

A eddigi legnagyobb botrány minden kétséget kizáróan a mostani volt. Az ügyben ugyanis olyan köztiszteletben álló vallási tekintélyeket kapcsoltak le korrupció és szervkereskedelem vádjával, mint Eliyahu Ben-Haim, a New Jersey Deal városrészében lévő Ohel Yaacob Egyházközösség rabbija, Edmond Nahum, a deali, és Saul Kassin, a brooklyni Shaarei Zion zsinagóga rabbija.

Hogy a piszkos úton szerzett vagyonok hova kerültek, nem tudni. A Shas egyik képviselője, Nissim Ze’ev tagadta, hogy a letartóztatott rabbik bármiféle kapcsolatot ápolnának a radikális párttal, azt viszont elismerte, hogy a vezetők igaz cionistákként izraeli jótékonysági szervezeteket támogatnak, és az Izraeli Védelmi Erők fejlesztéséhez is jelentős összegekkel járultak hozzá. Sokat elárul az ügy koronatanújának személye is. A tanú egy szintén szír zsidó származású ingatlankereskedő és kaszinójacht-tulajdonos, bizonyos Solomon Dwek, akit még 2006-ban tartóztattak le, miután hamis csekkekkel 25 millió dollárral próbálta megrövidíteni a PNC Bankot. Dwek apja a szír zsidó származású Isaac Dwek szintén elkötelezett támogatója a palesztinokkal való bármiféle békekötést ellenző Shas-nak, és komoly összegekkel segítette az izraeli telepes szervezeteket.

Kétségtelen, hogy a szír zsidók botránya különösen rossz időben jött az amerikai zsidó közösségek számára. Emlékezetes, hogy alig fél évvel a rabbik ügye előtt durrant ki a Bernard Madoff nevével fémjelzett buborék.

Mint ismert, a 71 éves, zsidó származását önmaga is mindig hangsúlyozó New York-i tőzsdeguru piramisjátékhoz hasonló rendszerben gyűjtötte befektetési alapjához az ügyfeleket, a régebbieket mindig az újonnan csatlakozók pénzéből fizetve ki. Ezzel több mint tizenötezer ügyfelét és több mint 400 befektető céget károsított meg. Bár a bíróság 150 éves börtönbüntetésre ítélte a Wall Street-i mágust, a pénzügyi válság idején kirobbant botrány csak növelte az egyre erősödő amerikai antiszemitizmust.

A Shas vádjaival ellentétben tévedés lenne azt hinni, hogy a szír zsidók elleni fellépés mögött csupán az elvakult antiszemitizmus állna. A New York-i és New Jersey-beli zsidó közösségek – különösen a szír zsidók – egyes prominens figurái ugyanis elkötelezett cionisták, akik jelentős összegekkel támogatnak hasonló izraeli szervezeteket.

Barack Obama viszont, aki a jelek szerint elkötelezett a közel-keleti béke megteremtése mellett, nemrég az illegális telepek felszámolására szólította fel az izraeli kormányt. Benjamin Netanjahu, valamint a Likuddal kormánykoalícióban lévő Shas azonban ezzel mit sem törődve, tovább folytatja a telepek építését, az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben pedig gigantikus lakótömb létesítésébe kezdtek. Nem kizárt, hogy az Obama-kormány ezúttal a telepek „utánpótlási útvonalára” mért csapást. Ahogy az izraeli vezetés szokta tenni a Hamász vagy Hezbollah esetében.

Sayfo Omar