Propaganda vagy különvélemény? I.

Az elmúlt években egyre inkább elmosódtak a határok az igazság, a valóság és a kitalált dolgok, az álvalóság között. Ehhez hozzájárult, hogy minden értelemben átalakulóban van a világ, és jóval kiszámíthatatlanabb, mint a hidegháborús időkben.

Mindennek tetejébe még a technikai forradalom, a digitalizáció is tovább fokozza a bizonytalanságot. Sokan úgy gondolták, hogy a média csökkenő költsége, az internet robbanásszerű elterjedése, az a tény, hogy manapság mindenki újságírónak érezheti magát, a demokráciát erősíti.

Hát nem! Az információ minősége látványosan csökkent, a biztos pontok elvesztése pedig megnövelte a káoszt. A mind kevesebb kapaszkodót nyújtó világban az emberek a maguk kis kuckóiba húzódtak vissza, és sokszor már csak az interneten keresztül kapcsolódnak a külső világhoz. A lehetőségek végtelenségét felvillantó világháló pedig a Facebook, a Twitter, a Google algoritmusain keresztül az alternatíváktól megfosztva, szinte észrevétlenül zárja be az egyént egy információs buborékba. Érzi ezt a kavarodást, a világnak eme hamis voltát mindenki, de alternatíva híján egyre inkább normálisnak tekinti az abnormális állapotot.

A média régen sem volt makulátlan, ám kétségkívül megbízhatóbban szűrte a híreket, az újságírók, a szerkesztők hitelesebben töltötték be a kapuőr szerepét, mint mai utódaik. A végtelen mennyiségű, bárki számára hozzáférhető tartalom és az új típusú hírterjesztés az újságírással szembeni bizalmi válsághoz vezetett. Ebben az igazságon túli világban felerősödik a manipuláció lehetősége.

Az információs tér uralása, a társadalom gondolkodásának befolyásolása a technikai lehetőségek megnövekedésével minden korábbinál könnyebbé és fontosabbá vált. Ez ma már az úgynevezett hibrid háborúknak és a geopolitikai térnyerésnek is elengedhetetlen része. Ebbe a világba hatalmas helyzeti előnnyel érkezett meg a Nyugat, közben azonban Kínától Iránon, Indián és Brazílián át Oroszországig a többpólusú berendezkedés feltörekvő aktorai is egyre sikeresebben vették fel vele a versenyt. A Nyugatnak persze érthetően nem tetszik, hogy megtört a hosszú ideje tartó információs monopóliuma, és mindent megtesz az alternatív olvasatok lejáratására.

A Kreml az ország stabilizálódásával párhuzamosan a 2000-es évek közepén ismerte fel a soft power, az úgynevezett puha erő, az információ és az imázsépítés fontosságát. Ennek jegyében leginkább a nyugati példákat követve, de a szovjet tapasztalatokat is felhasználva teremtette meg a maga hasonló intézményeit és globális médiáját. Így 2007-ben Vlagyimir Putyin rendeletére létrejött az Orosz Világ Alapítvány, amelynek célja az orosz nyelv és az orosz kultúra terjesztése, népszerűsítése a világban. Az alapítvány már az új orosz stílus, az új oroszkép közvetítője. E misszió teljesítésének egyik legfontosabb és legsikeresebb eszköze Orosz Központok létrehozása világszerte, amelyek a Goethe Intézet, a Cervantes Intézet, a British Council és más nagy hálózatok mintájára egyre nagyobb körben érik el az orosz kultúra iránt érdeklődőket, és szereznek új híveket.

Ezt két évvel előzte meg a Russia Today, az azóta már RT néven futó, az Orosz Világ Alapítványhoz hasonlóan állami finanszírozású globális tévécsatorna létrehozása. A Russia Today a Szovjetunió megszűnése óta az APN információs ügynökség utódjaként a TASZSZ és az Interfax hírügynökségek árnyékában vegetáló, 2003-tól azonban látványosan megújuló, a fő hangsúlyt az internetre és az online tartalmakra helyező RIA Novosztyi bázisán alakult meg. A szó szoros és átvitt értelmében is. A központban, a belső körgyűrű mentén emelt hatalmas épületet ugyanis még a moszkvai olimpiára adták át. A már említett APN feladata pedig előbb az eszmék terjesztése, majd később főképp a Szovjetunió imázsának javítása, a pozitív kép kialakítása volt. Ilyen értelemben a Russia Today előképének tekinthető, modern nyugati mintája pedig a Deutsche Welle, az Amerika Hangja vagy éppen a CNN voltak. A cél egyértelműen az ország hírnevének a növelése, és ami ennél is fontosabb, hogy a világban zajló eseményeket orosz szemszögből nézze.

Ennek szellemében alapítója a RIA mellett – a 2015-ben egy washingtoni hotelszobában furcsa körülmények között, alkoholmérgezésben meghalt – Mihail Leszin, aki 1999 és 2004 között volt tájékoztatási miniszter, majd a médiacsoport gründolása idején Vlagyimir Putyin elnöki tanácsadója, 2013-ban pedig a Gazprom gázipari állami óriáscég médiavállalkozásának élére került. Ott volt még az alapítók között az az Alekszej Gromov, aki immár jó másfél évtizede a Kreml apparátusának a médiával foglalkozó vezetője. Az óránként hírekkel, dokumentumműsorokkal, hírháttérrel és elemző, politikai, sport- és kulturális hírekkel is jelentkező csatorna teljesen profi anyanyelvű tudósítókkal, műsorvezetőkkel dolgozik. Jelentőségét mutatja, hogy a kormány 2008-ban a gazdasági világválság idején Oroszország stratégiai fontosságú szervezetévé minősítette. Az angol nyelvű csatorna 2005-ben, az arab 2007-ben, a spanyol 2009-ben, a német 2014-ben és a francia 2017-ben indult.

A nemcsak önmagában megújuló, hanem az orosz hírgyártást és az online piacot is megreformáló, több millió követővel bíró RIA Novosztyi 2013-ban újabb szintet lépett. A hangsúlyt a megújulásra, a modernitásra helyező, a RIA Novosztyit a világ vezető médiaholdingjai közé emelő Szvetlana Mironyuk távozott. A Kreml irányvonalát szigorúan követő Dmitrij Kiszeljov került igazgatóként a magyarul Oroszország Ma nevű, a rádióadásoktól a több nyelven megjelenő információs portálokon át az oroszul, angolul, spanyolul, arabul, kínaiul és fársziul kiadott hírekig szétágazó tevékenységet folytató ügynökség élére. Főszerkesztője pedig az RT-t is párhuzamosan tovább vezető, a magát az orosz média egyik legbefolyásosabb alakjává kinövő Margarita Szimonyan lett.

Egy évvel később az Oroszország Hangja utódjaként e bázison megalakult a Sputnik. A washingtoni, kairói, pekingi, edinburgh-i, montevideói és biskeki irodát, emellett széles tudósítói hálózatot fenntartó, híreit több mint 30, a nagy világnyelvek mellett például lengyelül, csehül, szerbül, japánul, törökül, vietnámiul, dariul és a posztszovjet térség nyelvein megjelentető, ezzel párhuzamosan rádióadásait sugárzó Sputnik internetes felületeit tavaly év elején a világban 64 millióan követték. Mint a Kreml adminisztrációját ekkor vezető Szergej Ivanov az átalakulás kapcsán fogalmazott, az ügynökség célja, hogy „a világ igazságosan viszonyuljon a világhoz jó szándékkal közelítő Oroszországhoz”. Ennek érdekében erősítette a holding a nemzetközi jelenlétét. Úgy is fogalmazhatunk, hogy így igazodott a világban Oroszország és a Nyugat viszonyának kiéleződésével, a világrend átalakulásának felgyorsulásával, ezzel a verseny keményedésével megváltozott helyzethez.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a jól értesültek szerint az orosz biztonsági szolgálatok már a kétezres évek elején megszervezték a kommentelők csoportjait, akkor láthatjuk, hogy Moszkva a kibertérben is felsorakoztatta csapatait. A Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető egyik oligarcha, Jevgenyij Prigozsin által működtetett szentpétervári trollgyárról, az Internet Research Agencyről (IRA) pedig azóta írások sora jelen meg. A (dez)információs háború közepette persze sokaknak úgy tűnhet, hogy trollhadserege csupán Oroszországnak van. Pedig nem, és a kínaiak többen is vannak, Amerika pedig előbb ott volt e világban, mint bárki.

Az „orosz propaganda” miatti kifakadás fő oka, hogy mindenekelőtt az amerikai liberális elit nem bírja megemészteni Moszkva talpraállását. Az alapképlet ugyanaz, mint geopolitikai téren. Oroszország – sok tekintetben éppen a régi vetélytárs módszereit lemásolva – ténylegesen visszatért a globális nagyhatalmak közé, és megtörte a Nyugat monopóliumát. Oroszország, mint minden nagyhatalom, be akar avatkozni a nemzetközi folyamatokba, és ehhez egy ideje már újra megvannak az eszközei. Mint láttuk, hatalmas késéssel, de a Kreml is felismerte az úgynevezett soft és smart power fontosságát.

A jelenlegi szembenállásban Moszkva ellenlábasainak a legjobban az fáj, hogy az alternatív olvasatot nyújtó, a CNN-hez hasonlóan mindenhol ott lévő és egyre népszerűbb orosz csatornák megfosztották az Egyesült Államokat az információhoz fűződő monopóliumától. Ebbe a harcba szállt be Kína is, és új, a fősodortól eltérő információs csatornák jelennek meg a Közel-Keleten is. A gondolatok befolyásolásáért folyó örökös harc soha nem látott technikai lehetőségekkel megsegítve újult erővel tört ki. Egyik sajátossága pedig éppen a másik oldal hitelességének a megkérdőjelezése. Vagy ha az nem megy, a likvidálása. Mint a vadnyugaton.