Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója (j2) sajtótájékoztatót tart a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren 2023. február 7-én. Mellette Farkas Péter, Hegedűs Gábor és Kovács Ilka (b-j, a kutató-mentő csapat tagjai. A héttagú csapat nemzetközi minősítésű keresőkutyákkal indul a törökországi földerengés helyszínére.
Hirdetés

A tárcavezető, akit a DHA helyi hírügynökség idézett, elmondta, hogy a katasztrófa sújtotta térség lakóinak három tartományban 50 ezer férőhelyet biztosítottak. Hozzátette, hogy kutató-mentő alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen.

Hulusi Akar török védelmi miniszter időközben bejelentette, hogy a térségben megnyitják a katonai kaszárnyákat és egyéb létesítményeket a civilek előtt.

Legfrissebb, kedd esti összesítések szerint Törökországban 5434 halálos áldozata és 31 ezernél is több sérültje van a határtérséget hétfőre virradóan megrázó földrengéseknek. Szíria északi részén legkevesebb 1932 halottról és csaknem négyezer sérültről tudni. Az amerikai székhelyű Csendes-óceáni Katasztrófavédelmi Központ szerint mintegy 23 millió ember lehet érintett a régióban.

Korábban írtuk