Európa manapság elsősorban a déli szomszédságára koncentrál a bevándorlási válságra való tekintettel, de a kontinens biztonsága szempontjából legalább akkora jelentősége van a keleti szomszédságnak is, ezért az az érdeke, hogy ott is stabilitás és béke legyen – mondtaSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui tárgyalásai után az MTI-nek telefonon adott interjúban.

Fotó: MTI, KKM/Szabó Árpád



A tárcavezető a moldovai fővárosban tárgyalt többek között Nicolae Timofti köztársasági elnökkel, Pavel Filip miniszterelnökkel és Andrei Galbur külügy- és európai integrációs miniszterrel.
    
Szijjártó Péter szerint mindenfajta európai politikának most a biztonság helyreállítását kell céloznia, és ehhez elengedhetetlen a keleti szomszédság stabilitása is.
    
„Magyarország olyan országként, amely az EU keleti határán fekszik, pontosan tisztában van a keleti stabilitás fontosságával, ezért a keleti partnerségi program további fokozását és aktivizálását szorgalmazza” – mondta a miniszter.
    
Felhívta a figyelmet arra, hogy a keleti partnerség a legjobb eszköze a keleti szomszédság stabilizálásának.
    
„Moldova a keleti partnerség éltanulója, ezért kulcs Európa keleti szomszédságának biztonsága és stabilitása szempontjából” – fogalmazott a külügyminiszter. 
    



Szijjártó Péter azzal az üzenettel érkezett Chisinauba, hogy Magyarország szorgalmazza: az Európai Unió gyorsítsa fel az ország európai integrációját, mert ezzel stabilabb lesz ez az ország is, és az EU keleti szomszédsága is, ami nemcsak biztonsági, hanem gazdasági érdek. 
    
Szijjártó Péter abban állapodott meg tárgyalópartnereivel, hogy három területen szorosabbra fűzik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Egyrészt a mezőgazdasági együttműködésben: mindkét ország génmódosított szervezetektől (GMO) mentes Európát akar, és ezért a célért a jövőben közösen fognak dolgozni.
    
A miniszter chisinaui látogatásán élelmiszerbiztonsági és mezőgazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, valamint megállapodtak abban, hogy a moldovai mezőgazdaság modernizálása érdekében Magyarország öntözési technológiákat fog exportálni az országba mintegy 400 ezer dollár értékben, egy ENSZ-program keretében.
    
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyszeriparban a Richter piacvezető Moldovában. Arra kérte tárgyalópartnereit, hogy rugalmasabb és kedvezőbb környezetet alakítsanak ki a külföldi vállalatok számára. Ezáltal a Richter is tovább tudná növelni ottani piaci aktivitását.
    


A harmadik együttműködési terület a vízgazdálkodás: ezen a területen komoly érdeklődés van Moldovában a magyar technológiák iránt. Annak érdekében, hogy ez a gazdasági kapcsolatrendszer jelentősen tudjon fejlődni, és a kereskedelmi forgalom meghaladja a százmillió eurót, az Eximbank 61 millió eurós hitelkeretet nyitott.
    
Magyarország harmincfős ösztöndíjkeretet ajánlott fel Moldovának, és az idei évben már érkeznek is moldovai hallgatók magyarországi egyetemekre.
    
„Magyarország tovább támogatja Moldova európai integrációját, ami a biztonsági és gazdasági érdekeinket egyaránt szolgálja” – közölte Szijjártó Péter, összegezve a chisinaui látogatásán folytatott tárgyalásait.

(Forrás és fotók: MTI)