Az elnök a levélben ismét a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását hangsúlyozta, ám leszögezte: a térségben csak akkor lehet szó konstruktív együttműködésről, ha Peking tiszteletben tartja a tajvani nép elkötelezettségét a sziget szuverenitása és demokratikus berendezkedése iránt.

Hirdetés

Az elnök kitért a pápa újévi üzenetére is, melyben az egyházfő azt mondta, „a háború vírusát” meg kell semmisíteni.

Caj egyúttal üdvözölte a Vatikán álláspontját Oroszország Ukrajna elleni háborújával, a bevándorlókkal, valamint a közegészségüggyel kapcsolatban is, hozzátéve, hogy ezekkel Tajpej „tiszta szívvel azonosul”.

A Vatikán az utolsó európai állam, amely Peking helyett Tajpejjel tart fenn diplomáciai viszonyt, jóllehet az Egyesült Államokat és más nyugati országokat is jelentős, nem hivatalos kapcsolatok fűznek a szigethez.

Korábban írtuk

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről. Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori elnöke tavaly augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett a szigeten. A gesztusra Kína nagyszabású összevont – tengeri és szárazföldi – hadgyakorlattal válaszolt.