Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu (illusztráció)
Városi dolgozók az isztambuli Egyiptomi bazárt fertőtlenítik 2020. május 28-án.
Hirdetés

A korábban lassuló járvány napi esetszámai a hatósági intézkedések enyhítését követően 900 körüli szintről indulva június közepén néhány nap alatt 1600 közelébe jutottak. A mutató múlt vasárnap kevéssel 1200 alá csökkent, de keddre újból felszökött 1268-ig.

Koca az egészségügyi tárca által létrehozott tudományos tanács szerdai értekezletét követő felszólalásában úgy fogalmazott: nyugodtan állíthatják, hogy a napi esetszámok növekedésében jelenleg nem a járvány második hulláma, hanem az első hullám hatásai figyelhetők meg. A tárcavezető aláhúzta: a testület nem tűzte napirendjére országos érvényű korlátozó intézkedés ismételt bevezetését és nem is terveznek ilyesmit. Rámutatott egyúttal, hogy a tartományi higiénés tanácsok saját hatáskörükben dönthetnek korlátozásokról a tartományok, a körzetek vagy a települések szintjén.

Szerdán az előző napnál hárommal kevesebben, 24-en vesztették életüket a fertőzés következtében a kis-ázsiai országban. A halálos áldozatok száma a mostani adattal 5025-re emelkedett.

Korábban írtuk

Az intenzív osztályon fekvő betegek száma némileg nőtt, 893-ról 914-re, a lélegeztetőgépre szorulóké azonban enyhén mérséklődött, 362-ről 356-ra.

A gyógyultak száma 1386-tal 164 234-re emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset közel 86 százalékát, mindazonáltal a napi mutató egy hét elteltével megint alulmaradt az új esetek számával szemben.

A 83 milliós országban eddig mintegy 3,08 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től „ellenőrzött társadalmi élet” elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra, tisztán tartásra épül.

A lazítások keretében nyitva tartanak a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, az óvodák, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, a szállodák és a strandok is. Az ország június 1-jével fokozatosan elkezdte újraindítani a belföldi légi közlekedést, június 11-ével pedig a nemzetközi repülőjáratokat. Szintén 11-én nyitották meg a személyforgalom előtt a szárazföldi határállomások csaknem mindegyikét is, az Iránnal közös átkelőhelyek zárva maradtak.

Törökország 81 tartományából 48-ban, beleértve Isztambult és Ankarát, közterületen mindenhol kötelező a maszkviselés, ugyanakkor 33 tartományban, köztük Antalyában, csak a közösségi helyeken.