Továbbra is nagy kihívást jelent a Szerbiában felgyülemlett migránstömeg, ezért továbbra is jelentős erőkkel kell őrizni a magyar-szerb határt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció



Bakondi György azt mondta: naponta száz-százötven ember érkezik illegálisan Szerbiába, részben Bulgária, részben Macedónia, esetenként Koszovó vagy Albánia irányából. 
    
A menekültszállások megteltek. Az érkezők nem akarnak Szerbiában maradni, továbbmenni pedig nem tudnak, ezért egyre több az erőszakos, illetve köztörvényes bűncselekmény – tette hozzá.
    
A főtanácsadó felidézte: Magyarország a tömeges migrációs hullám kezdete óta hangsúlyozta nemzetközi fórumokon is, hogy súlyos közbiztonsági és nemzetbiztonsági kockázatai vannak, ha az Európai Unióba ellenőrzés nélkül juthatnak be az emberek. Kiemelte: Magyarország minden olyan lépést támogat, amellyel a külső határokon visszaállítják az ellenőrzést, amely az Európai Unió törvényeinek betartását szolgálja. Ilyen az egységes határ és parti őrség létrehozása is.
    
Bakondi György megjegyezte, hogy naponta hatezer vagy akár nyolcezer ember tesz kísérletet, hogy Afrikából Európába jusson. Hozzátette: Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a tömeges migráció megfékezése érdekében a kibocsátó országokat és a velük határos államokat kell támogatni, az emberek otthonmaradásának életfeltételeit kellene javítani.

(MTI)