Rhissa Ag Boula, aki a puccsot megelőzően államminiszteri tisztséget töltött be, szerdára virradóra jelentette be a Köztársasági Ellenállási Tanács megalapítását (CRR). „A CRR olyan politikai mozgalom kíván lenni, amely a rend és az alkotmánynak megfelelő törvényesség helyreállítására, valamint Mohamed Bazoum elnök hivatalba való visszahelyzésére törekszik” – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Július 26-án az elnöki gárda tisztjeinek egy csoportja őrizetbe vette és leváltotta hivatalából a demokratikusan megválasztott az államfőt. Az elitalakulat parancsnoka, Abdourahamane Tiani ezt követően kikiáltotta magát az ország új vezetőjének, majd a puccsisták hatályon kívül helyzeték az alkotmányt, és feloszlatták az alkotmányos intézményeket is.

Rhissa Ag Boula elmondta: a tanács támogatja a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségét (ECOWAS) és nemzetközi partnereit, különösen abban a tervükben, hogy katonai beavatkozást hajtanak végre Nigerben az alkotmányos rend helyreállítására.

Rhissa Ag Boula a nigeri belpolitikai élet egyik színes személyisége. Az 1990-es években a nomád tuareg népcsoport felkelésének élére állt, majd a belső béke megteremtése után idegenforgalmi miniszter lett. Miután egyik politikai ellenlábasa meggyilkolása címén vádat emeltek ellene, 2007 és 2010 között ismét fellázadt híveivel. A kormánnyal való ismételt kibékülése után az elnök különleges tanácsadója lett, 2016-tól pedig államminiszter.

Korábban írtuk