Az elnök a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előkészítéséről szóló vitában elmondta: az EU-nak az orosz zsarolások ellenére sikerült kompenzálnia a gázellátás csökkentését. „Diverzifikáltuk energiaforrásainkat, energiát takarítottunk meg, erősítettük a megújuló energiaforrások szerepét, az energiatermelő cégek extra profitját a kiszolgáltatott helyzetben lévő vállalkozások és háztartásokat támogatására fordítjuk, biogázt vásárolunk, és piaci korrekciós mechanizmust indítottunk el” – taglalta.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet, hogy Európa jelenleg magasabb fosszilis energia-importárakkal néz szembe, erre az egyetlen fenntartható megoldás a megújuló energiaforrások használata, ami nemcsak megfizethető, de helyben is előállítható, továbbá munkahelyeket teremt, és erősíti Európát a globális versenyben.

Von der Leyen kitért arra, hogy az amerikai törvényhozás által elfogadott úgynevezett inflációcsökkentési törvény – egy több száz milliárd dolláros beruházási terv a környezetbarát technológiák bővítésére – azonban torzíthatja a versenyt. „Ez aggodalomra ad okot, mert a jogszabály által előírt adószabályozás és termelési támogatás előnytelen helyzetbe hozhatja az európai cégeket” – tette hozzá.

Az elnök bejelentette, hogy válaszul a törvényre az Európai Bizottság januárban új keretrendszert terjeszt elő a környezetbarát technológiák állami támogatásra vonatkozóan. „Biztosítanunk kell, hogy a beruházási támogatások és az adójóváírások könnyebben és gyorsabban eljussanak az érintett ágazatokhoz” – emelte ki. A cél az, hogy a vállalatokat arra ösztönözzék, hogy az EU-ban maradjanak, és ne az Egyesült Államokban fektessenek be.„

Korábban írtuk

Arról is beszélt, hogy a bizottság októberben EU-amerikai munkacsoportot hozott létre, amelynek célja a többi között, hogy megoldásokat találjon a zöld átmenet szempontjából kritikus fontosságú kínai nyersanyagoktól való túlzott függőségre. Mint mondta, egyik lehetséges megoldás egy európai-amerikai nyersanyagklub létrehozása lenne, hogy áthidalják Kína monopóliumát ezen a területen.

 Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a vitához való hozzászólásában elmondta: Európában súlyos energiaválság van, az energetikai szankciókkal Európa lábon lőtte önmagát. Mint mondta, a harmadik negyedévben már nyolc uniós tagállamban esett vissza a GDP az előző negyedévhez képest és 14 tagországban az ipari termelés. ”A német kereskedelmi és iparkamara felmérése szerint a német ipari szereplők 8 százaléka tervezi Európán kívülre áthelyezni a termelést az elviselhetetlenül magas energiaárak miatt, továbbá az energiaválság miatt a gázár hatszorosa lett hosszú távú átlagárnak„ – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: az EU szerint jövőre akár 30 milliárd köbméternyi gázhiánnyal is számolni Európában, így már nem csak okoz súlyos gondot, hogy az egyekben vannak az árak, de az is kérdéses lesz e egyáltalán gáz jövőre.

”Az Oroszországra kivetett szankciók nem hozták el az ukrajnai háború végét , az európai emberek szegényebbek lettek és a nemzetgazdaságok pedig lassan térdre kényszerülnek. Itt az idő, hogy eltöröljük a káros szankciókat„ – mutatott rá Deutsch.