XIV. Leó pápa: „Eltűnni, hogy csak Krisztus maradjon”

Pihenésre vonult XIV. Leó pápa, aki július 20-ig Castel Gandolfóban, a Rómától 25 kilométerre fekvő településen található pápai villákban tartózkodik. A Szent II. János Pál pápa által kedves szeretettel „kettes számú Vatikánnak” nevezett helyen töltött pihenés ideje alatt szünetelnek a hivatalos pápai programok, így a szerdai általános kihallgatások is. A pihenés ideje lehetőséget ad arra is, hogy kicsit jobban megnézzük az új katolikus egyházfő eddigi tevékenységét és azt, hogy mit várhatunk a pápaságától.

Más szerepfelfogás

Egy tény egyből szembetűnő XIV. Leó pápával kapcsolatban. A megválasztása, majd péteri szolgálatának május 18-i ünnepélyes megkezdése körül napvilágot látó elemzések és kommentárok lecsengése óta szinte alig ütötték meg a világi sajtó ingerküszöbét a beszédei vagy a vele kapcsolatos fejlemények. Mielőbb szögezzük azonban le, hogy ez nem feltétlenül baj!

Ez a csendes munkálkodás különösen elődje tevékenységével összehasonlítva feltűnő. A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio már első megjelenésével, első mondataival élénk figyelemben részesült a világi, liberális sajtó részéről, ami – az egyház esetleges botrányos ügyeit leszámítva – nem jellemző. Ez a kitüntetett figyelem tulajdonképpen végigkísérte pontifikátusát, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy elődje, a pápaságról lemondó XVI. Benedek pápa, azaz Joseph Ratzinger konzervatív nézetei miatt inkább támadásokat kapott, Ferenc pedig kezdettől valamifajta „reformpápa” szerepében tetszelgett.

XIV. Leó pápa visszatért a korábbi elődei által viselt díszes ruhadarabokhoz, első beszédét pedig krisztusi köszöntéssel kezdte („Béke mindnyájatokkal!”). Megválasztásának másnapján, amikor szentmisét mutatott be a választó bíborosokkal a Sixtus-kápolnában – egyfajta ars poeticaként is felfogható módon – nagyon fontos szempontokat mondott a pápa szerepéről. „Ezt mindenekelőtt magamnak mondom, mint Péter utódának, amikor megkezdem küldetésemet a Rómában élő egyház püspökeként, mely egyháznak az a feladata, hogy szeretetben vezesse az egyetemes Egyházat, Antiochiai Szent Ignác híres kifejezése szerint. Ő, akit bilincsben vezettek e város felé, közelgő halálának helyszínére, ezt írta az itteni keresztényeknek: »Akkor leszek igazán Jézus Krisztus tanítványa, amikor testemet nem látja majd a világ.« Arra gondolt, hogy felfalják majd a vadállatok a cirkuszban – és ez így is történt –, de szavai általánosabb értelemben egy olyan teendőre utalnak, amely mindenkinek feladata az Egyházban, aki hatalmat gyakorol:

eltűnni, hogy csak Krisztus maradjon, kicsivé válni, hogy őt megismerjék és megdicsőítsék,

minden erőnkkel azon lenni, hogy mindenki találjon alkalmat arra, hogy megismerje és megszeresse őt.”

Robert Prevost jól láthatóan egy határozott, de visszafogottabb, introvertált személyiség. Pápaként elmondott első szavai alatt a televízió képernyőjén keresztül is érzékelhető volt mély meghatottsága. Ferenc pápa előszeretettel nyilatkozgatott – hogy aztán sok esetben ő maga vagy a Vatikán más tisztségviselője magyarázkodhasson egy-egy félreérthető megfogalmazás miatt. Sokatmondó, hogy XIV. Leó pápa egyelőre udvariasan elutasította a média valamennyi interjúkérelmét.

Ferenc pápa után rendteremtésre várva

Mindazonáltal az új pápát sokan kimondottan Ferenc emberének tartják. Nem is alaptalanul, hiszen Ferenc pápa annak idején mind fontosabb feladatokkal bízta meg. Prevostot az előző egyházfő idején, 2014-ben szentelték püspökké, majd Ferenc 2024 elején kreálta bíborossá, miután 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává nevezte ki, amely az egyik legfontosabb feladat a római kúrián. „A világ püspöki kinevezései több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel” – mondta ezzel kapcsolatban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek. Ráadásul Ferenc nem sokkal halála előtt, az idei év elején emelte őt ki a háromfokozatú bíborosi kollégiumon belül a legfelsőbb szintre, bíboros püspökké.

A Vatikán működésére jól rálátó szakértők szerint az előző egyházfő kimondottan rosszul irányította az egyházat. Jóllehet rendre decentralizációt és az együtt döntés fontosságát hangoztatta, valójában mindent maga akart intézni, a bíborosokat jóformán kizárta a döntésekből, ráadásul sokszor váltott irányt. Ha visszatekintünk 12 éves pápaságára,

nem sok előrelépést láthatunk azokban a fontos ügyekben, amelyek régóta a Vatikán előtt tornyosultak.

Amellett, hogy Ferenc embereként is eshetett rá a választás, a Prevostot megválasztó bíborosok minden bizonnyal egyfajta rendteremtést is várnak az új pápától, aki korábban az Ágoston-rendi szerzetesek legfőbb elöljárójaként is tevékenykedett és igen jó szervezőnek bizonyult. Érdekes adalék, hogy első intézkedései egyikeként leváltotta az olykor ellentmondásos nyilatkozatokkal feltűnő Vincenzo Paglia bíborost a Házasság- és Családtudományok II. János Pál Pápai Teológiai Intézetének vezetéséről, és Baldassare Reina bíborost, római helynökét nevezte ki az intézet élére.

Egyesült egyház?

„Testvéreim, szeretném, hogy ez legyen a mi első nagy vágyunk: egy egyesült egyház, az egység és a közösség jele, amely a kiengesztelődött világ kovászává lesz” – mondta XIV. Leó pápa az ünnepélyes beiktatásakor bemutatott szentmise homíliájában. Ennek jegyében fogadta az Apostoli Palotában már másnap I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkát, akivel a hivatalos közlés szerint hangsúlyozták „az Ortodox Egyház és a Római Katolikus Egyház közötti teológiai párbeszéd előmozdításának és elmélyítésének fontosságát”, valamint elkötelezettségüket a béke helyreállítása és a természeti környezet védelme mellett. Az ökumenikus pátriárka mintegy tucatszor találkozott annak idején Ferenc pápával, és most Leóval megerősítették a korábbi terveket, hogy az új katolikus egyházfő a Kr. u. 325-ben tartott híres niceai zsinat 1700. évfordulóján még idén odalátogat. Erre novemberben, Szent András ünnepén kerülhet sor.

Az egység természetesen a belső egységet is jelenti, amelyet a katolikus egyházon belül a konzervatív és a progresszív irányzatok egyre élesedő ellentéte tesz próbára. Az egyik oldalon ott van a német részegyház problémája, amely a saját, 2019-ben megkezdett „szinodális útján” odáig ment, hogy – több hasonló előzmény után – 2023 végén Pietro Parolin bíboros államtitkárnak ismét figyelmeztetnie kellett őket: ha el akarják fogadni a homoszexuális kapcsolatot vagy megpróbálnak nőket pappá szentelni, azzal a kiközösítést kockáztatják.

A szkizma valós veszélye mellett Ferenc mégis a másik irányba tett határozottabb lépést, óriási zavart okozva. A 2021-ben kiadott Traditionis custodes kezdetű motu propriójában ugyanis felülírta XVI. Benedek pápa emlékezetes, 2007-ben kiadott Summorum pontificum kezdetű motu proprióját. Abban a korábbi egyházfő alapvető engedményt tett a Szent XXIII. János pápa által 1962-ben újra kiadott Római Misekönyv szerinti liturgiavégzésben, amelyet a II. vatikáni zsinatot követő, 1970-es liturgikus reform előtt általánosan használtak.

A benedeki rendelkezés nagyobb szabadságot adott az úgynevezett tridenti liturgia, a „régi rítusú” szentmise bemutatásához azzal, hogy bármely pap szabadon misézhetett anélkül, hogy erre bárkitől is engedélyt kellett volna kérnie. Benedek pápa akkor pozitív okként említette, hogy döntésének hátterében az

„Egyházon belüli kiengesztelődésről van szó”,

ugyanis míg korábban azt gondolták, hogy a tridenti liturgia iránti vonzalom eltűnik majd azzal az idősebb generációval, amely még ebben a formában nőtt fel, ehelyett „a fiatalok is felfedezték maguknak, megérezték a benne rejlő vonzerőt és megtalálták benne a Legméltóságosabb Oltáriszentség misztériumával való találkozás kifejezetten rájuk szabott módját”.

Ehhez képest Ferenc pápa – bár a helyi egyházakra és a püspökökre hivatkozott – rendkívüli mértékben szigorította a régi rítus használatát: felülvizsgálatokat írt elő, az e szerint miséző papoknak újabb engedélyt kellett kérniük megyés püspöküktől, plébániatemplomban megtiltotta (!) ezt a formát, új helyszínen pedig nem engedélyezte a bemutatását.

Ferenc pápa intézkedését annak idején sok magas rangú egyházi személy is nyíltan bírálta.

Gerhard Ludwig Müller bíboros felhívta rá a figyelmet, hogy a „drasztikus korlátozással” a szándék egyértelműen az, hogy a régi rítust hosszú távon kihalásra ítéljék. A konzervatív főpap szerint fontos kérdés az is, hogy milyen mértékben szándékozik fellépni a pápa a liturgia „progresszivista”, istenkáromlással felérő visszaélései ellen. Müller bíboros Ferenc pápa motu propriójára reagálva hangsúlyozta, hogy rendelkezései nem dogmatikai, hanem fegyelmi jellegűek, és bármelyik következő pápa újra módosíthatja őket.