Zelenszkij a közösségi oldalakon lengyel felirattal közzétett beszédében kifejezte készségét, hogy az ukrán kormánnyal együtt személyesen is részt vegyen a határ menti találkozón. Az államfő – szavai szerint – arra utasította az ukrán kormányt, hogy legkésőbb február 24-ig hozzák tető alá a találkozót lengyel partnereikkel.

Hirdetés

Arra kérte Donald Tusk lengyel miniszterelnököt, hogy „jöjjön el a határhoz”, Andrzej Duda államfőt pedig arra, hogy támogassa ezt a párbeszédet. „Ez nemzetbiztonsági kérdés. Nem szabad ezt halogatnunk. Az elkövetkező napok adnak nekünk esélyt erre” – hangsúlyozta.

Zelenszkij üzenetében az Európai Bizottságot arra kérte, hogy nyújtson segítséget az egység megőrzéséhez Európában. „Ez az Európai Unió alapvető érdeke. Ukrajna ezért az Európai Bizottsághoz fordul azzal a kéréssel, hogy a testület képviselője is vegyen részt ezen a találkozón” – mondta az elnök. Zelenszkij a beszéde végén lengyelül azt mondta: „elég Moszkva befolyásából a területeinken. Elég a félreértésekből. Nem szabad megalázni egymást, nem szabad megalázni sem az ukrán, sem a lengyel gazdákat. Összefogásra és megoldásra van szükség közöttünk, Ukrajna és Lengyelország között egész Európa érdekében”.

Eliza Dzwonkiewicz, Lengyelország lvivi főkonzulja a Facebookon élesen elítélte a lengyel gazdák cselekedeteit – az ukrán gabona kiöntését – a két ország határán, és bocsánatot kért „a háború sújtotta Ukrajnától”. „Nem tehetek úgy, mintha nem látnám Lengyelországnak ezeket a szégyenletes cselekedeteit a lengyel-ukrán határon. Elnézést kérek Önöktől, kedves ukrán barátaim.(…) Nem hiszem el, hogy ők lengyelek. Egy igazi lengyel soha nem szúrná hátba a szabadságáért harcoló szomszédot” – hangoztatta a diplomata.

Korábban írtuk