A maszk az új zacskó

Néhány példa az utóbbi két év híreiből: egy elpusztult bálna gyomrában 40 kilogrammnyi műanyagszemetet találtak, egy thaiföldi nemzeti parkban élő szarvas gyomrában pedig hét kilogrammot. Utóbbit vélhetőleg a kirándulók hagyták el, például alsónadrágot, gumikesztyűket, instanttészta- és instantkávé-csomagolást, törülköző- és madzagdarabokat. A legnagyobb szemétsziget, ami a Csendes-óceánban alakult ki, 1,6 millió négyzetkilométeres, és 1,8 billió műanyagdarab sodródik benne.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) és az ausztrál Newcastle-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek a táplálékkal együtt átlagosan öt gramm mikroműanyagot fogyasztanak hetente (ez egy bankkártya súlya), ami kétezer részecskét jelent, éves szinten negyed kilogrammot. Ezek elsősorban az ivóvízből kerülnek a szervezetünkbe, és ebbe beletartozik a palackozott víz is. Nálunk az eddig vizsgált folyók közül a Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot, egy köbméterben 50 részecskét.

Jelenleg percenként húszezer palackot adnak el világszerte, és percenként egy­kamionnyi egyszer használatos tárgy kerül az óceánokba, elsősorban az ázsiai nagy folyókból. Sokáig Európa és Észak-Amerika szemete is Ázsiában kötött ki, két éve Kína kezdte meg e gyakorlat fokozatos megszüntetését, később a példát India is követte. Idén januártól pedig életbe léptek azok az új uniós szabályok, amelyek megtiltják a válogatás nélküli műanyaghulladék külföldre szállítását, csak az újrafeldolgozásra szánt, tiszta, másodlagos nyersanyag vihető ki. Bár ez várhatóan serkenti majd az újrahasznosítást Európában, valószínűleg megnöveli a lerakás és az égetés arányát is az unió területén.

Környezetszennyezés túlbiztosításból

Az ENSZ szerint naponta 6-7 milliárd egyszer használatos maszkot adnak el világszerte, ami polipropilénből is készül, tehát műanyag. Az elmúlt egy évben ezek már meg is előzték a zacskókat a szennyezés mennyisége tekintetében, például az Egyesült Királyságban hetente 102 millió darabot dobnak ki a lakosok. A maszkokból éppúgy jut az óceánokba is, pingvin gyomrából is kerültek már elő.

Persze egy év alatt a dizájnerek és az építészek már elkezdtek dolgozni az újrahasznosításon, egy dél-koreai egyetemi hallgató például beolvasztva öntött belőlük ülőkéket, 1500 darabból készítve egyet. Csakhogy ez azt jelentené, hogy a napi 6,8 milliárd maszk eltüntetéséhez napi 4,5 millió ilyen bútort kellene gyártani. Ausztrál tudósok összeaprítva keverték betonaggregátummal – ami feldolgozott építési törmelékből származik –, és jó minőségű utat építettek, de az optimális arány 1 százaléknyi arcmaszk és 99 százaléknyi törmelék… Egy francia startup a konkrét, anyagában történő újrahasznosítást dolgozta ki, de egyelőre mindez édeskevés, ráadásul első körben a lakosságtól történő visszagyűjtést kellene megszervezni, amire elenyésző példa akad.

Ezenfelül az emberek a fertőzéstől félve többet vesznek plasztikzacskót, -tányért, -poharat, evőeszközt, mint eddig. Még rá is erősítenek minderre a gyártók, az egyik legnagyobb érdekszervezet, az amerikai Plastics Industry Association elnöke azt nyilatkozta tavaly októberben: „Az egyszer használatos műanyagok az élet és a halál közötti különbséget jelentik a világjárvány idején.” Pedig számos szakértő megállapította, hogy az alapvető higiéniai szabályok betartásával teljesen biztonságosak a többször használható eszközök, hiszen a vírus elsősorban levegőben terjedő cseppecskék belélegzésével fertőz.

– Nyilvánvalóan a védekezés az első, de végig lehet gondolni, mi fölösleges, és mi szükséges. Én az utcán például mosható maszkot hordok, ha viszont meglátogatom a szüleimet, FFP-t. Sok ember nem a fertőzéstől félve vesz eldobhatót, hanem kényelemből – mondja Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. – Semmivel sincs nagyobb szükségünk most több egyszer használatos műanyagra, mint a vírus előtt, leszámítva a maszkokat, bizonyos helyzetekben pedig a kesztyűt. Ugyanúgy kérhetjük saját pohárba a kávét, saját dobozba az ételt. A szívószálak használata visszaszorult ugyan, miután zárva tartanak a szórakozóhelyek, kocsmák, viszont ebből következik, hogy a dobozos sörből több fogyott, miután csapoltat sem ihatunk. Összességében még a védekezőeszközöket leszámítva is több a műanyaghulladék, mint a járvány előtt.

Emellett a járvány gazdasági következményei is hatással vannak az újrahasznosításra: Európában 20 százalékkal, Ázsia egyes részein 50, az Egyesült Államokban pedig helyenként 60 százalékkal csökkent az érintett cégek piaca, miután ez a gyártási folyamat kétszer annyiba kerül, mint az új műanyag előállítása. Vagyis igen érzékeny a szegmens a gazdaság aktuális állapotára.

Marad az eldobható

Június elsejétől lép életbe az egy évet halasztott európai jogszabály, ami az egyszer használatos műanyag evőeszközök, keverésre szolgáló pálcikák, tányérok, szívószálak, fülpiszkálók, léggömbpálcikák, illetve expandált polisztirolból készült poharak és ételtartók betiltására vonatkozik. Ez utóbbi a habtálca, amit gyakran használnak az éttermek kiszállításra, illetve húst is szoktak bele csomagolni az élelmiszerüzletekben. Ezek a műanyagok az összes óceánban talált hulladéktípus 70 százalékát adják. A jövőben ezeket kizárólag fenntartható anyagokból lehet majd elkészíteni.

Az irányelv azonban nem tér ki arra, mi számít „fenntarthatónak”. Az evőeszközöket, pálcikákat várhatóan fával, a fülpiszkálókat és a tányérokat papírral, a szívószálakat bambusszal fogják helyettesíteni. Probléma ugyanakkor, hogy nehezen tudunk megszabadulni magától az „eldobható kultúrától”, továbbra is az egyutas megoldásokat erőltetjük a több­utas helyett. Például a legtöbb értelmezés szerint a lebontható plasztik, mint a gyakorta alkalmazott PLA (politejsav) szintén az egyszer használatos műanyag definíciója alá tartozik, mivel egyutas és polimer. Mégis úgy tűnik, a piac számol vele. Azt érdemes tudni róla, hogy ipari komposztálás során bontható le, vagyis vissza kell gyűjteni, ha csak kidobjuk, a kukában nem fog lebomlani, például laptopokat, autók belső burkolati elemeit is gyártják belőle. Hazánkban egyedüliként a gödöllői Profikomp Környezettechnika Zrt. fogadja és komposztálja a hulladékká vált, lebontható műanyagokat, ők szükség esetén nagyságrendi kapacitásnövekedést is bírnának, de egyelőre nem látszik, hogy az érintett cégek megszervezik-e majd a visszagyűjtést.

Magyarország szigorúbb Brüsszelnél abban a tekintetben, hogy a műanyag poharakat is betiltja. De a fenntarthatónak számító, papírból készült kávéspoharat nem: ezek belsejében van egy vékony fóliabevonat, ami óvja őket az elázástól. Ezért nem is hasznosíthatók újra, illetve a papírrészük is jóval később bomlik le, mint egyébként a papír. A környezetvédők épp ezért saját kávéspoharat visznek magukkal, már amikor nem tiltják a járványügyi előírások…

– Egyébként sem megoldás minden eldobható műanyagot papírra cserélni, hiszen az a Föld erdőibe kerülne. A papírt kevésszer lehet újrahasznosítani, a gyártás vízszennyezéssel jár. Magától az eldobható kultúrától kell megszabadulni, nem annak elemeit cserélgetni, semmilyen anyagból nem lesz annyi a Földön, hogy folyamatosan és feleslegesen gyártsunk belőle – összegzi véleményét Simon Gergely. – Az egyutas megoldásokat kellene többutasra cserélnünk. Már több nagy fesztivál zajlott le többször használatos poharakkal, betétdíjas rendszerben, tehát én ezt járható útnak tartom. Ugyanígy működhet ez a tányérokkal és evőeszközökkel is. Még a járvány előtt több szórakozóhely tesztelte, mi történik, ha a koktélokhoz nem automatikusan adnak szívószálat, hanem csak kérésre, és 70 százalékkal csökkent a kidobott mennyiség. Az sem utolsó megoldás, ha például egy fesztiválra mindenki a saját tányérjával, kulacsával, poharával, evőeszközeivel készül.

Az új magyar jogszabály szigorít a zacskókkal kapcsolatban is, mivel a termékdíjfizetési kötelezettség nem jelent komoly terhet. A 15 és 50 mikron közötti falvastagságú, uzsonnászacskóként emlegetett termékeket kivezetik, a 15 mikronnál vékonyabb kiflisszatyrok termékdíját pedig hússzorosára emelik. Emellett termékdíjat vezetnek be a többnyire csak speciális, ipari körülmények közt lebomló változatokra, 15 mikronnál vastagabb szatyrokból pedig csak a lebomló változatokat engedélyezik.

Visszaváltás újra

A gyártók jelenleg a csomagolás problémakörét áthárítják a társadalomra, nem kínálnak alternatívát, nem gondoskodnak a hulladék begyűjtéséről, ezt a fogyasztók fizetik ki és teszik meg. Ugyanis a drágább megoldások, az újratöltés, az anyagában történ újrahasznosítás többletköltsége anyagilag már a gyártókat terhelné, nekik egyszerűbb és olcsóbb az eldobható. A döntéshozók felelőssége, hogy érdekeltté tegyék őket az újrahasználatban a termékdíj felemelésével, hiszen az még mindig nem tükrözi azt az anyagi kárt, amit a természetben okoz a műanyaghulladék.

Mindennek alapja a visszagyűjtés, amihez nem elégséges a szelektív hulladékgyűjtő rendszer: ennek aránya Magyarországon csupán 30 százalék, Európában pedig – Svédországgal együtt is – 55. A betétdíjas rendszerben azonban a palacknak anyagiakban kifejezhető értéke van a fogyasztó számára, ha valaki el is dobja, más esetleg összeszedi, visszaviszi helyette. Ahol ezt bevezették, ott 90 százalékos visszagyűjtési arányt sikerült elérni, például az alumíniumdobozok esetében. Ráadásul így egynemű műanyaghulladék gyűjthető vissza, amit sokkal könnyebb újrahasznosítani. Az Országgyűlés decemberben fogadott el törvényt a betétdíjas rendszer bevezetéséről, amelynek értelmében kötelező lesz visszaváltani az italcsomagolásokat. Kormányrendelet fogja meghatározni ezek pontos körét, de a tavaly meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterve alapján az üveg- és műanyag palackokra, valamint a fémdobozokra fog vonatkozni, és várhatóan 2023. július 1-től válik kötelezővé.

A lépést üdvözölte a Greenpeace Magyarország környezetvédelmi szervezet, de arra is figyelmeztetett, hogy a visszaváltás lehetővé tétele önmagában nem elég, elő kellene írni a kötelező újrahasználatot és újratöltést is, mert ez jelentheti a valódi megoldást a pazarló és környezetszennyező eldobható kultúrával szemben.

Anyagában újrahasznosítani ugyanis csak korlátozottan lehet a műanyagokat: az így készült termékek maximum 30 százalékban tartalmazhatnak másodlagos nyersanyagot. Egyelőre nincs olyan technológia, amelyben ennél többet elviselne az anyag minősége. Ezzel szemben az üveg és a fém végtelenszer és száz százalékban újrahasznosítható, ezt érdemes fogyasztóként fejben tartani. Akárcsak azt, hogy a Break Free From Plastic mozgalom éves felmérései szerint a legnagyobb műanyagszennyező a világon sorrendben még mindig a Coca-Cola, a Nestlé és a PepsiCo. Évente hatalmas szemétgyűjtési akciót szerveznek 1800 tagszervezetükkel karöltve, 55 országban, és a begyűjtött szemét vizsgálata alapján állítják fel a rangsort: a Coca-Cola egyébként több hulladékkal szerepel, mint a másik kettő együttvéve.

Ha viszont valaki komolyan igyekszik kerülni a műanyag csomagolást, rengeteg akadályba ütközik, hiszen számos termékhez, akár egy Túró Rudihoz sem juthat hozzá. Hosszú távon tehát a fogyasztó szándéka kevés, a gyártói oldalon van szükség változásra.