Fotó: ShutterStock/Katerina Maksymenko
Hirdetés

Franciaországban évente a becslések szerint mintegy 700 ezer tonna ruházati terméket dobnak ki, ennek kétharmada a szeméttelepekre kerül.

A francia kormány a hulladékmennyiség csökkentése érdekében ezért egy új intézkedéssel októbertől 6-25 eurós (2200-9400 forintos) térítéssel járul hozzá, hogy a megrongálódott ruhadarabokat és cipőket a vásárlók inkább megjavíttassák, mintsem kidobják.

A „javítási bónuszt” abból a 154 millió eurós (58 milliárd forintos) alapból fedezik majd, amit a kormány a következő öt évre tett félre erre a célra – mondta el Bérangere Couillard, környezetvédelmi államtitkár, aki egy párizsi divatközpontban tett látogatásán jelentette be a kezdeményezést, amely munkalehetőségeket is teremt.

Mint hangsúlyozta: azokat a vállalkozásokat, cipészeteket és varrodákat akarják támogatni, amelyek elvégzik a javításokat. Egyúttal csatlakozásra kérte fel a ruhajavító és cipészműhelyeket.

Korábban írtuk

Világszerte százmilliárd textilterméket – ruhát, cipőt és háztartási textilárút – adnak el évente. Franciaországban évente minden személyre mintegy 10,5 kg textiltermék jut ebből.

A ruhafrissítő kezdeményezéssel nemcsak arra akarják ösztönözni a lakosságot, hogy javíttasa meg és használja tovább régebbi ruházatát, hanem arra is, hogy ne vásároljon folyton új termékeket és adományozza el a megunt darabokat.

Az adományozott ruhák 56 százalékát használják fel ismét, 32 százalékából pedig valami új termék készül az újrahasznosítás során.

A francia kormány tavaly év végén fogott bele az ágazatok közül az egyik legnagyobb környzeteszennyezőnek tartott ruházati ipar reformjába.

Az ország törvényhozása 2020-ban fogadta el azt a törvényt, amelynek célja a háztartási cikkek előállításának megváltoztatása és a fogyasztási szokások átalakítása a hulladékcsökkentés, valamint a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség megőrzése, továbbá a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében.