Kényszerszemét

1881-ben, amikor Thomas Edison bemutatta az első kereskedelmi forgalomba bocsátható villanykörtét, 1500 óra volt az élettartama. A fejlesztések eredményeként ez 1924 környékére 2500 órára növekedett, ám ez nem minden szempontból felelt meg a gyártóknak. Az év decemberében az iparág legfőbb képviselői összegyűltek Genfben, így a német Osram, a holland Philips és a francia Compangie des Lampes is jelen volt, és megszületett a világ első kartellmegállapodása. Ennek keretében szabványosításról is döntöttek, hogy például minden cég izzója becsavarható legyen a többiek által készített foglalatba, de ennél több is történt.

– A cél az volt, hogy felosszák egymás között a világpiacot, és kontroll alatt tartsák a teljes gyártást – mondja Kis Renáta Erika közgazdász, aki a témában írta a szakdolgozatát. – Felismerték, hogy ha az izzók élettartama kétszer akkora, akkor a vásárlások száma a felére csökken, ezzel együtt a vállalatok bevétele is apad. Ezért egyezményben rögzítették a lámpák élettartamát 1000 órában. 1925-ben meg is alakult a The 1000 Hour Life Committee, amely a tervezett változás technikai hátterét biztosította. Persze, idővel akadtak olyan mérnökök, akik előálltak a százezer órás égő tervével is, ezek az ötletek azonban sosem juthattak el a fejlesztésig.

Híressé vált a Livermore tűzoltóállomásán máig üzemelő villanykörte, amit még a megállapodás előtt, 1895-ben gyártottak, és 1901 óta szüntelenül világít, csak háromszor kapcsolták le. Igaz, egykori 60 wattos önmagához képest már csak néggyel ég. Viszont a körtét egykor kézi erővel összeszerelő Shelby Electric már 1914-ben megszűnt. Ez a történet jellemzően mutatja a tervezett elavulás következményeit. Azok maradtak fenn, akik csökkentették az élettartamot.

Kereslet és kínálat fordítva

Egy másik példa a 30-as évek egyik legnagyobb textilipari áttörése, amely a DuPont vállalat nevéhez fűződik. Egy harvardi professzor segítségével fejlesztették ki azt a nejlonharisnyát, amely híressé tette a céget, miután ez sokkal tartósabbnak bizonyult a többinél. A cég csak erre az egy termékre koncentrált, a kezdeti siker után azonban hamar kiderült, hogy ha senki nem szorul belőle pótlásra, a vállalat bevételei egy idő után csökkenni kezdenek. Így a mérnököket megkérték egy kevésbé jó minőségű termék kifejlesztésére. Olyan optimumra törekedtek, hogy a minőség szintje még visszacsábítsa a vevőket, de muszáj legyen újra vásárolniuk.

Úgy tűnik, hogy a tervezett elavulás nemcsak a vállalatok, hanem az egész modern gazdaság működésének elengedhetetlen része lett. Már az 1929–33-as világválságból kivezető New Deal is megfogalmazta a fogyasztás felpörgetésének fontosságát. Earnest Elmo Calkins reklámügynökségi vezető pedig ugyanebben a korszakban bevezette a használatban lévő és az elhasznált termékek közötti fogalom különbségét, és azt javasolta, hogy minél több minden kerüljön az utóbbi kategóriába. Szerinte az a központi kérdés, hogy elég gyorsan fogyasztunk-e, vagyis elég gyorsan alkalmazkodunk-e az újonnan megjelenő termékek piacához. Tehát az ő felfogásában a keresletnek kell igazodnia a kínálathoz, és nem fordítva. Ez a felfogás a mai napig meghatározó.

– Definíció szerint tervezett elavulás bármi, ami a termék tartósságát mesterségesen korlátozza a fogyasztás ösztönzése érdekében – folytatja Kis Renáta Erika. – Ez nem kimondott, meghatározott üzleti modell a vállalatok stratégiájában, de számos döntést irányít. Létezik tervezési szinten történő korlátozás, mint ahogy az a villanykörték esetében is látszik, de nem csak fizikai értelemben mehet tönkre egy eszköz, válhat technikailag is elavulttá, vagy a funkcióit tekintve, mint az okostelefonok, amelyek már nem kompatibilisak új alkalmazásokkal, esetleg a szándékosan sérülékenyre gyártott felületük miatt, ami hamar összekarcolódik.

Az avulás elősegítésének leghatékonyabb módszere a javíthatóság korlátozása. Ha manapság egy porszívóban tönkremegy egy alkatrész, legegyszerűbb az egészet kidobni, hiszen húszezer forintért kapni újat, miközben a javíttatása is legalább feleannyiba kerülne. A telefonoknál ugyanez a helyzet.

Másrészről sok esetben a takarékosság is érdekeltté teheti az idő előtti vásárlást, hiszen egy régi mosó- vagy hűtőgép cseréjét az újabbak alacsony áram- és vízfogyasztása is indokolhatja.

Ha letilt a fék

S mindez hogyan történik? A Demokrata érdeklődésére egy neve elhallgatását kérő mérnök elmondta, hogy például az egyes alkatrészeket a lehetőleg szolid bekerülési árat figyelembe véve tervezik adott időtartamra, és minden gép üzemidejét a lehető leghamarabb elhasználódó elemhez igazítják. Pluszköltségért nem lenne érdemes a többi alkatrész tartósságát megnyújtani. Tehát azok készülhetnek például kevésbé strapabíró anyagból is, hiszen az egész úgyis egyben végzi hulladékként.

– Gyakorlatilag egy kerékcsapágyat sem terveznek hosszabb élettartamúra, mint egy automata váltót, és minden egyszerre megy tönkre – támasztja alá az állításokat Rosenkrantz Attila autószerelő is. A klasszikus javítás lehetősége szinte megszűnt, számos tömítést például már alig használnak, helyette ragasztást alkalmaznak, így az alkatrészek nem szedhetők szét, egyben kell őket cserélni. A tervezett elavulás másik példája egy német márka egyik modelljének fékrendszere, amely kétmillió fékpedálnyomás után letiltja a járművet, így a tulajdonos kénytelen kicseréltetni.

Szűcs István gépészmérnök viszont legendának tartja a tervezett elavulás elméletét. Az általa vezetett, Mérnökszemmel című blogon több terjedelmes írást szentelt a témának. A fent említett villanykörtés példát alapul véve így érvel: „Nagyon könnyű lenne 1000 óráról akár 5000 órás élettartamot elérni például a tápfeszültség csökkentésével, de ezzel a hatásfok annyira csökkenne, hogy ugyanolyan fényigényhez nagyobb teljesítményű izzót kellene használni. Az izzócsere árát többszörösen is elhasználnánk áramköltségben. Így magyarázható a sokak által érvként felhozott, szánalmas fényerővel narancssárgán pislogó 100 éves tűzoltósági lámpa.” Szerinte az 1000 óra élettartam nagyon jó kompromisszum, ráadásul a régi volfrámizzók energiafelhasználása jelentős részben hőt termelt, kisebb részben fényt. Vagyis Szűcs István összességében az üzemidő, az üzemminőség és az ár közötti szükségszerű egyensúlyozással magyarázza az érzékelhető élettartam-csökkenést.

Túlzó fogyasztás

– Ugyanakkor bizonyos rövid élettartamot eredményező megoldásoknál nehéz nem belelátni a szándékosságot, hiszen egyes alkatrészeket közel azonos bekerülési ár mellett lehetne tartósabbra gyártani – így Várkonyi Gábor autópiaci szakértő.

Mindez ráadásul önmagát gerjesztő folyamat, egy lefelé tartó spirál, hiszen minél többször kell vennünk telefont vagy porszívót, annál olcsóbbat keresünk, így a piaci verseny révén még silányabbá válnak a termékek. Ráadásul a gyártás költségeinek csökkentése érdekében nő a környezetszennyezés, illetve csökken a társadalmi, erkölcsi normák betartása: számos cég harmadik világbeli országokban dolgoztatja az embereket éhbérért, egészségre káros munkakörülmények között, akár gyerekeket is.

– Érthető a tervezett elavulás stratégiá­jának megjelenése, de mára láthatóan átestünk a ló túloldalára. Immár indokolatlan és szükségtelen méreteket ölt a fogyasztás – mondja Kis Renáta Erika. – A megoldás egyrészt a javíthatóság növelése és hangsúlyosabbá válása lehetne, másrészt a bérbeadás is alternatíva, ami már körvonalazódik például a közösségi autók rendszerén keresztül. Ezt továbbfejlesztve: a gyártó nem eladná nekünk az autót, mosógépet, hanem biztosítaná javításokkal együtt, így az lenne az érdeke, hogy minél hosszabb legyen az élettartama.

Megoldás lehetne az is, ha valamilyen garancia, védjegy igazolhatná egy termékről a tartósságát, hasonlóan például a bioélelmiszerek megjelöléséhez. Ehhez azonban az emberek hajlandóságára is szükség van, hogy kifizessék a tetemesebb összeget a készülékekért.