A kormány elkötelezett az e-mobilitás fejlesztése iránt, a tervek szerint 2020-ra Magyarországon mintegy 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az első támogatott elektromos autó pénteki budapesti átadásán.

Lepsényi István hozzátette: a december 21-ig benyújtott pályázatok közel felét, 33-at még az idén véglegesítik, ez 47 tisztán elektromos gépjármű beszerzését teszi lehetővé első körben. A pályázatok között 13 magánszemély, 18 gazdasági társaság egy költségvetési és egy civil szervezet is van, jövő május elsejéig lehet pályázni.

Az állami támogatás 1,5 millió forint, a cégek és szervezetek több esetben nem csak egy autóra pályáznak. Az érdeklődők a Magyarországon kapható bruttó 15 millió forintot meg nem haladó elektromos gépjármű márkák közül válogathatnak.

A kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására, ebből nagyjából 1300 járművet lehet vásárolni – mondta Lepsényi István. A támogatás fedezete 2017-ben is biztosított.

Hozzátette: a kormány már több éve dolgozik az elektromos közlekedés fejlődését szolgáló szabályozási és támogatási környezet kialakításán, a Jedlik Ányos terv tartalmazza azokat a lépéseket, direkt és indirekt ösztönző eszközöket és szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek. Kifejtette, hogy a zöld rendszámú járművek különböző kedvezményeket élveznek, így például nincs regisztrációs adó, a villamosnergia áfatartalma visszaigényelhető, és ezeknek a kedvezményeknek a köre bővülni fog. Jelenleg mintegy 1200 zöld rendszámú autó közlekedik az országban, ezek egy része hibrid. Tájékoztatott, hogy egyszerűsítették idén januártól a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és a kormányzati beszerzéseknél is növelik az elektromos autók számát. Első körben hét elektromos járművet szereztek be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) gépjárműállományába, és a terveik szerint évente 50 járművet szereznek majd be az állami hivatalok részére. Az elektromos taxik elterjedését is ösztönözni szeretnék.

A következő feladatnak Lepsényi István a járművek megfelelő töltőhálózatának kiépítését nevezte, a mintegy 1 milliárd 250 millió forintos keretösszegben meghirdetett töltőállomás létesítési pályázatból minden 15 ezernél nagyobb város jogosult támogatásra, ebből összesen ezer töltési pont létesülhet. Eddig erre 63 pályázat érkezett be, amelyből mintegy 90 töltőhelyet hamarosan birtokba is vehetnek az autósok, ez a jelenleg rendelkezésre álló töltőhelyek megduplázását jelenti – mondta. A hálózat kiépítése jövőre tovább gyorsul, a nagyvárosok között is biztosítják az átjárhatóságot töltő telepítésekkel, első lépésben 80 kilométerenként a főutak mellett szeretnének töltőhelyeket létesíteni – fűzte hozzá.

Az elektromobilitás fejlesztése fontos gazdasági érdek, a műszaki fejlődés a járműgyártásra is nagy hatást gyakorol. Jelenleg több mint 700 járműipari vállalat működik Magyarországon, amelyek az évi teljes ipari export értékesítés 35 százalékát adják, a cégek közvetlenül több mint 144 ezer munkavállalót foglalkoztatnak – húzta alá.

Mala Ferenc, a BMW magyarországi márkamenedzsere elmondta: a zöld rendszám bevezetése fontos mérföldkő, ahogy a pályázati támogatás is lendületet adott az elektromos autók elterjedésének, ezeknek köszönhetően már több mint 150 elektromos BMW közlekedik Magyarországon.

Az első támogatott autót egy debreceni vállalkozás kapta, amivel a régiót környezetbarát módon és olcsón körbe tudja majd járni.

MTI