Jelenlegi hely

Automatikus elosztási mechanizmus a cél

Az európai vezetők célja a migránsok automatikus elosztási mechanizmusának a bevezetése, ami megszüntetné elosztásuk felső korlátját - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Deák Dániel közölt: az látszik, hogy a német és az európai politika szándéka a kvótákat leginkább ellenző V4-ek megosztása és karanténba zárása annak érdekében, hogy ne csatlakozzanak hozzájuk további államok.

A veszélyt növeli az Európai Bíróságnak a kvótaperben hozott döntése is, amellyel kinyitották a kaput az automatikus szétosztási mechanizmus bevezetése előtt - tette hozzá.

Azt mondta: a német kancellár és az uniós vezetők éppen a legfontosabb dologról nem beszélnek, arról, hogy a betelepítési kvóta működésképtelen. Erre a legjobb példát a Balti-államok szolgáltatják, ahová odatelepítettek néhány migránst, ám ki sem csomagoltak és "azzal a lendülettel, amivel jöttek" át is mentek Németországba - tette hozzá.

Eközben több olyan politikai nyilatkozat is napvilágot látott európai vezetőktől, hogy az uniós támogatások kifizetését összekötnék a kötelező betelepítési kvóta elfogadásával, ami ugyancsak a nyomásgyakorlás jele - mondta.

A múlt héten publikált a Nézőpont Intézet egy 11 közép-európai országra kiterjedő közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, hogy a 153 millió közép-európai polgár közül 106 millió egyértelműen elutasítja a kötelező betelepítési kvótát - jelezte. Ez azt jelenti, hogy az uniós állampolgárok véleménye nagy mértékben szembekerül az EU vezetőinek álláspontjával. Ez olyan feszültségeket eredményez, amelyek hosszú távon az unió felbomlásához is vezethetnek - vélekedett.

MTI