Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait az ellenzéki összefogással kapcsolatban.

A Demokratikus Koalíció elnöke kijelentette: „Mi, itt a DK-ban azt látnánk helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne”. Ennek az összeborulásnak az alapja nem más, mint a vágy, hogy leváltsák Orbán Viktort. A pártelnök egyúttal jelezte, ők az utolsó pillanatig készek megállapodni az összefogásról.

„Én nem fogok feleselni a többi demokratikus párt egyik vezetőjével vagy képviselőjével. Kinek használna? (…) Majd mindenki eldönti, hogy akar-e velünk, másokkal együtt dolgozni, vagy megy önmagába zárkózva saját útján” – utalt minden bizonnyal az MSZP-s belharcra Botka László és Molnár Zsolt között.

Egyszerűen fogalmazok. Mi, itt a DK-ban azt látnánk helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne. …

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Mittwoch, 2. August 2017

Mint ismeretes, Botka László és Molnár Zsolt között múlt héten éleződött ki a konfliktust az MSZP szövetségi politikája miatt. Botka László az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak, a párt országos elnökségi tagjának a véleményét, aki szerint hagyni kellene, hogy az LMP önállóan indulhasson és az MSZP nem vitathatja el, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnöknek a parlamentben a helye. A két politikus hétfőn Szegeden találkozott, hogy rendezze nézeteltéréseit.

demokrata.hu, MTI