A Jobbik azt kéri, hogy a kormány adjon „tisztességes” nyugdíjakat, valósítson meg differenciált nyugdíjemelést, tegye lehetővé a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását és vezesse be az úgynevezett magyar indexálást – közölte Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív

Kifejtette: utóbbi a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációján és a reálbér-emelkedésen alapulna, s lehetővé tenné, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon el a bérekétől.

Értékelése szerint a korrupció és a felesleges pénzköltés az oka annak, hogy a nyugdíjra költött összegek nem emelkednek megfelelő mértékben. Százmilliárd forinttal kevesebb van a nyugdíjalapban, miközben a szociális hozzájárulási adó növekedett – tette szóvá, jelezve: szerinte a nyugdíjasoknak egyre kevesebb lehetőségük van szolgáltatásokat igénybe venni vagy lakást felújítani.

Sneider Tamás szerint ahelyett, hogy a kormány a nyugdíjasok élethelyzetén változtatna, „ordas kampányba kezdett”. Ezt az uszítás utasította el Vona Gábor pártelnök korábban a Facebook-oldalán – hangoztatta.

Megkérdezték egy korábbi hangfelvételről is, amelyen azt fejtette ki, hogy a Jobbiknak el kell hitetnie a nyugdíjasokkal, hogy „kedves, aranyos gyerekek”. Az alelnök azt felelte: egy kiragadott példa volt a mondandójából. „Az idősekkel normális hangviszonyban kell foglalkozni” és nem lenézni őket, ahogy a kormánypárt teszi – fogalmazott Sneider Tamás, aki arra a kérdésre, hogy normálisnak tartja-e Vona Gábor vitatott bejegyzését, azt mondta, abszolút, mert ha 1-2 ember magából kivetkőzik, akkor annak hangot kell adni.

Faggatták a Fidesz telefonos kampányának adatvédelmi vetületéről is, amire válaszul kijelentette: üdvözli, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hivatalból vizsgálja az ügyet. Aki megadta elérhetőségeit a kormánypártnak bármilyen íven, az nem azért tette, hogy uszítsák – tette hozzá.

Az alelnök kérdéseket kapott az európai béruniós plakátokról is, amire azt mondta, nem tudja kitől származnak. Arra, hogy Rig Lajos jobbikos képviselő azokkal kampányol Facebook-oldalán, úgy reagált: „jól teszi, mert a Jobbik programjával teljesen megegyezik”.

Arra a felvetésre pedig, hogy véletlen-e, hogy a plakátok a logó híján egyeznek a párt mondanivalójával, azt mondta: erre nem tud válaszolni, „attól az úriembertől kell megkérdezni, aki ezeket a plakátokat kirakta”.

MTI