Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt összességében eleget tett a jogszabályi előírásoknak, biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott jelentésében azt írta: a KDNP gazdálkodásának szabályozási környezetét összességében a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, a könyvvezetés és gazdálkodás során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és belső előírásokat összességében betartotta. A KDNP a 2014-2015. évi pénzügyi kimutatásokat elkészítette és közzétette, amellyel biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét – állapította meg a számvevőszék.

A jelentés szerint a KDNP a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben közel 186 millió forint, 2015-ben pedig 153 millió forint költségvetési támogatásban részesült. Az ÁSZ megállapította, hogy a KDNP gazdálkodásának törvényességi kerete biztosított volt, amely megteremtette a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait. Az ÁSZ megállapította, hogy a KDNP szabályszerűen számolta el és használta fel működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből jutatott és egyéb támogatásokat, adományokat, bevételei a jogszabály szerinti engedélyezett forrásokból származtak.

A vizsgálat szerint a párt a törvényi előírásoknak megfelelően gazdálkodott vagyonával, hosszú lejáratú kötelezettségeit a rendelkezéseknek megfelelően használta fel, törlesztési kötelezettségét mindkét évben teljesítette, ingatlanjait saját működési feltételei biztosítására használta, azokat díj ellenében nem hasznosította és nem idegenítette el.

Az ellenőrzés megfelelőnek tartotta a KDNP könyvvezetését és nyilvántartási rendszerét, azonban rámutatott, hogy a párt könyvviteli elszámolását közvetlenül alátámasztó bizonylatok nem tartalmazták az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy aláírását, valamint 2015-ben a bevételek könyvviteli elszámolását közvetlenül alátámasztó bizonylatok az érintett könyvviteli számlákra történő hivatkozást.

Az ÁSZ szerint a KDNP ellenőrzési rendszere összességében az előírásoknak megfelelően működött, azonban a párt elnöke által megbízott személy, megyei pénztárak esetében a főpénztáros, nem a pénzkezelési szabályzatban előírt gyakorisággal végezte a pénztárellenőrzéseket. Kiderült, hogy 2014-ben a megyei és alapszervezeti pénztárakban nem végeztek, a 2015-ben pedig hat megyei szervezetnél és 30 helyi szervezetnél végeztek pénztárellenőrzést. A megyei pénzügyi ellenőrző bizottságok az ellenőrzött időszakban nem végezték el az alapszabályban előírt ellenőrzési feladataikat – állapította meg a vizsgálat.

Az ÁSZ a jelentésében négy javaslatot fogalmazott meg, továbbá a szabályszerű feladatellátás elősegítésének biztosítása érdekében figyelemfelhívó levéllel fordult a Kereszténydemokrata Néppárt elnökéhez.

MTI