Illusztráció: bepsy/shutterstock.com

Kálvin nyomába ered tíz erdélyi és egy hollandiai református lelkész június 19. és június 30. között Svájcban. A lelkipásztorok Bázelből indulva Zürich, Bern és Lausanne érintésével 500 kilométert tesznek meg két keréken a reformáció 500. évfordulójára emlékezve, hogy végül Genfben tisztelegjenek a hitújító születése után 400 évvel, 1909-ben állított Kálvin-szobor előtt.

Az út során a biciklis zarándokok svájci lelkésztestvéreikkel találkoznak, emellett adományokat gyűjtenek a kézdivásárhelyi, a kolozsvári, a nagyenyedi, a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi református kollégium diákjainak tanulmányaira, illetve a református felekezeti oktatás támogatására, aminek Erdélyben nem csak hitbéli, hanem nemzetpolitikai jelentősége van.

A különleges túra költségeinek fedezésében számítanak az európai lelkészek és gyülekezeteik segítségére, a fennmaradó összeget szintúgy az erdélyi felekezeti oktatás javára ajánlják fel.

A zarándokok számítanak az Erdélyi Református Egyházkerület támogatására, és magyar cégek, kis és nagyvállalkozások nagylelkű felajánlását is köszönettel fogadják. A tíz erdélyi református lelkész gyülekezete közösségenként 500-500 lejjel (összesen mintegy 350 ezer forinttal) járul hozzá a zarándoklathoz. A 10 bicikli a Svájci Protestáns Egyház Segélyszolgálata (Hilsfwerk der Evangelischen Kirchen Shweiz, HEKS) alapítványa adománya.

Kapcsolat: Gede Csongor lelkipásztor, főszervező, strada Bucegi utca 4A, 400667 Kolozsvár (Cluj-Napoca), Románia. E-mail: gedecsongor@gmail.com, facebook: http://www.facebook.com/gede.csongor, telefonszám: +40 740529666

Ágoston Balázs