Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Magyarországnak is érdeke a 2020 első felében esedékes horvát Európai Uniós (EU) soros elnökség sikere, ennek nyomán Budapest szívesen megosztja tapasztalatait Zágrábbal – hangsúlyozta Hörcsik Richárd, a magyar Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke szerdán a horvát fővárosban.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A magyar parlamenti bizottsági elnök az MTI-nek telefonon elmondta, hogy meghívásra, barátokként érkezetek Zágrábba, és a tárgyalások során azokat a pontokat keresték partnereikkel, amelyek összekötik a két országot, és erősíthetik a közép-európai együttműködést. 

Kiemelte: ezzel erősebbek lesznek abban a harcban, ami most folyik az EU-ban a költségvetési tervezet kidolgozása körül a 2021-2027-es időszakra. Az agrártámogatásokat, ezen belül a közvetlen kifizetéseket és a kohéziós alapokat is csökkentené az EU az új hétéves költségvetésben. 

Hörcsik Richárd döntőnek nevezte, hogy a két uniós tagállamnak a Kohézió Barátai elnevezésű csoporton belül a továbbiakban is együtt kell működni a kohéziós források szintjének fenntartásában, mert enélkül – mint fogalmazott – nem lehet megvalósítani a tervezett nagyszabású infrastrukturális beruházásokat. Ez érinti többek között horvát-magyar relációban a határátkelő helyek, az autópálya-szakaszok és a vasút fejlesztését is – húzta alá. 

Hozzátette: a schengeni szakmai és technikai kritériumok teljesülését követően Zágráb 2020-ban számíthat arra, hogy Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez. 

Nagy-Britannia kilépésével összefüggésben elmondta: Horvátország és Magyarország is rendezett Brexitben érdekelt. „Mindkét ország számára elsődleges fontosságú az Egyesült Királyságban élő honfitársaink jogainak védelme” – szögezte le. 

A magyar delegáció szerdán tárgyalásokat folytatott Domagoj Ivan Milosevicsel, a horvát európai ügyek bizottságának elnökével, Zeljko Reinerrel, a parlament alelnökével, Pero Cosicsal, a tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális bizottság elnökével, valamint Zdravka Busic külügyi államtitkárral, aki a horvát EU-elnökség előkészítéséért felelős.

Találkoztak továbbá Jankovics Róbert magyar kisebbségi parlamenti képviselővel is, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökével, aki beszámolt a helyi magyar közösség helyzetéről.