Család- és gyermekbarát fürdőkomplexum épül Cserkeszőlőn

Fotó: jnsz.hu

Mintegy 1,4 milliárd forintból épül meg a Baby World nevű, család-és gyermekbarát fürdőkomplexum szállodával Cserkeszőlőn, az ötven új munkahelyet teremtő beruházás a tervek szerint 2019 végére készül el - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.
 


Fotó: jnsz.hu

Szokolai Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: a gyerekeknek szánt élményfürdő és az új szálláshelyek építéséhez a helyi önkormányzat 600 millió forint saját forrást biztosít és 800 millió forint hitelt vesz fel.
    
Az előzetes számítások szerint, ötven százalékos kihasználtság mellett a várható éves árbevétel áfa nélkül csaknem 790 millió forint lesz - tette hozzá. 
    
A projekt célja, hogy a gyermekes családoknak az egészséges életmódhoz köthető pihenési, sportolási, szórakozási lehetőséget kínáljanak, bővítve ezzel a látogatóknak kínálható szolgáltatások körét, növelve a látogatottságot. Kiemelte: kínai- és gyermekgyógyászati szolgáltatás is elérhető lesz.
    
A mintegy ötezer négyzetméteres komplexum a napokban lebontott téli fürdő helyén, a jelenlegi mellett épül meg - mondta, hangsúlyozva: a termálfürdő többi része a munkálatok idején zavartalanul üzemel.
    
A beruházás során csaknem ezer négyzetméter új vízfelülettel és mintegy nyolcvan szobával bővül a kínálat - jegyezte meg a polgármester.

(MTI)