Németországban egyre nagyobb szakadék tátong a szegények és a gazdagok között. Az olló nyílik, a társadalom gerincét képező középosztály vékonyodik, és a lecsúszástól retteg.

Fotó: shutterstock.com

Lassan el lehet felejteni az úgynevezett német gazdasági csodát, a Wirtschaftswundert. Alapja a fogyasztáson alapuló jólét, amely egészen a kétezres évek elejéig mesés életszínvonalat biztosított az ország polgárainak. Az elmúlt tizenöt évben viszont már nem nőtt, sőt az évtized közepétől évről évre csökkent a reálbér és vele együtt a pénz vásárlóértéke, miközben az állam is fokozatosan faragja le a jóléti szolgáltatásait. A szakadék a szegények és gazdagok között egyre mélyül, a középosztályt pedig az elszegényedés fenyegeti. A munkát terhelő adók mértékét jól mutatja, hogy átlagosan egy megkeresett euróból kevesebb mint a fele, 45,7 cent marad a munkavállalónál. A munkahely elvesztése vagy egy hosszas betegség alapjaiban rengeti meg egy-egy német család egzisztenciáját.

A német nagyvárosokban egymás közvetlen közelében, néhány saroknyira él együtt a két világ: a szegényeké és a dúsgazdagoké. Útjaik ritkán keresztezik egymást. A szegények olcsó, a gazdagok által lenézett üzletekben vásárolnak, és többnyire gyalog járnak, mert nem futja villamosjegyre. Ugyanúgy hozzátartoznak a városképhez a mélygarázsból előbújó legújabb Mercedesek, a csillogó üvegpaloták, a kirakatokban pompázó 800 eurós öltönyök és csizmák, mint a kopott mackónadrágban és könyékig feltűrt ingben kukázó szegények, akik visszaváltható sörösdobozok, eldobott étel vagy cigarettacsikkek után kutatnak.

Berlinben mintegy 300 ezren szorulnak az állam segítségére, és minden ötödik berlini szegény. Ezt még a német kormány is elismeri: egy EU-s definíciót alkalmaz a szegénység meghatározására. Eszerint szegény az, aki az átlagbér kevesebb mint hatvan százalékából él: a németek egyre nagyobb hányada és gyakorlatilag minden ötödik berlini. Mélyszegénységben a németek öt százaléka él, ők azok, akik már nem tudnak lakbért fizetni, nincs pénzük egészséges élelemre, fűtésre, az autóról és a telefonról már nem is beszélve.

Mivel az árak évről évre nőnek, a helyzet egyre romlik. 2019-től többet kell fizetni a gázért és az áramért, Berlinben pedig hét év alatt 44 százalékkal drágultak a lakásárak. Közben a német állam vadonatúj házakat, lakóparkokat épít. De nem a németeknek, hanem a bevándorlóknak. 1990-ben még 2,87 millió szociális bérlakás volt Németországban. Most ennek kevesebb mint a fele, és 2020-ra további csökkenés várható: egymillió alá esik vissza a szociálisan rászorulók által igénybe vehető állami bérlakások száma, mert 2018-tól az állam nem ad támogatást szociális bérlakások építésére.

Az Oxfam éves jelentéséből kiderül, hogy a német milliárdosok tavaly mintegy húsz százalékkal tudták gyarapítani a vagyonukat. A jelentést a világgazdasági fórumon mutatták be Davosban. Eszerint a német milliárdosok leggazdagabb egy százalékának ugyanakkora a vagyona, mint a német népesség legszegényebb 87 százalékának! A gazdasági és társadalomtudományi intézet (WSI) kutatása szerint is egyre nyílik az olló: az egészséges társadalom gerincét képező középosztály egyre keskenyebb, és a lecsúszás fenyegeti.

A szegénységet tovább mélyítik a fogyasztást terhelő adók, a folyamatos áremelések (ez utóbbi különösen az élelmiszerárakra és a szolgáltatásokra jellemző) és a köztudottan az egekbe szökő lakásárak. A bérlakások átlagos bruttó négyzetméterára rezsi nélkül 7-10 euró között mozog. Münchenben az átlag 11,25 euró négyzetméterenként, Stuttgartban 9,76 euró.

Hiánycikk a megfizethető, kisebb lakás, a bérlakások átlag alapterülete ugyanis 85-95 négyzetméter. Egy 90 négyzetméteres lakás bérleti díja 810 és 990 euró között van (260-320 ezer forint között), de ez az ár a rezsiköltségeket nem tartalmazza. Egyes tartományokban (Rajna–Pfalz, Saar-vidék, Alsó-Szászország) a bérlakások átlagos alapterülete meghaladja a száz négyzetmétert. Kisebbet nem lehet bérelni, mert nincs.

A németek kevesebb mint 40 százaléka rendelkezik saját lakással. A lakásvásárlás sokaknak csak álom, ráadásul a lakásárak évről évre nőnek. Az idén 10,3 százalékkal lettek drágábbak, egy négyzetméter átlagára jelenleg 4900 euró (90 négyzetméterrel számolva, egy átlagos lakás 140 millió forintba kerül).

A németek hatvan százaléka bérlakásban él, ám épp ők azok, akik egyre nehezebben bírják kifizetni a drága lakbért. Ez különösen igaz a nyugdíjasokra. Hivatalosan az átlagnyugdíj 1230 euró, de ennek az a feltétele, hogy a biztosított 45 éven keresztül folyamatosan megkeresse az átlagbért, és abból mindvégig járulékot fizessen. Ez azonban nem általános. A tényleges (folyósított) átlagnyugdíj ezért mindössze 869 euró, a nőké még ennél is alacsonyabb.

Ha valaki 65 éves, 20 évesen állt munkába, és folyamatosan 2800 eurót keresett havonta, akkor a 67. életéve betöltését követően havi 1395 euró (446 ezer forint) nyugdíjra számíthat az einfach-rente.de nyugdíjkalkulátor alapján. Ez már viszonylag jónak számít, ennek ellenére aligha futja belőle túl sokra, mert a lakbér kifizetése után a megélhetésre alig marad valami.

De ez még nem minden. Németországban 800 ezer ember szorul rá a szegénykonyhára, az ingyenebédre, amihez a hozzávalót az áruházláncok biztosítják az el nem adott árukból. Innen a mottó: „A szegények előbbre valók, mint a kuka.”

Félmillió németnek nincs bankszámlája, több mint 300 ezer családnál kikapcsolták a villanyt, és 6,2 millió családot fenyeget ugyanez, ha nem bírják befizetni az áramszámlát. Közben idén tovább nőtt a gáz és az áram ára. 8,4 millióan alkalmi munkából élnek, és évről évre nő az egyszemélyes cégek (kényszervállalkozások) száma. A kisvállalkozók 75 százaléka nem tud nyugdíjbiztosítást fizetni.

A német Statisztikai Hivatal (Statistisches Bundesamt) adatai szerint hat évvel ezelőtt, 2013-ban, a bevándorlási hullám kezdete előtt a munkaképes lakosság 30 százalékának 1116 euró alatt volt a bruttó jövedelme, ami nettóban 817 euró. További 40 százalékuknak 1610 euró bruttó, azaz nettó 1168 euró jövedelme volt. Nem érdemes átszámolni forintra, ez Németországban nyomorúságosan kevés. A helyzet azóta tovább romlott, ráadásul a tömeges migráció okozta többletköltségeket is a lakosság fizeti meg.

A takarékpénztárak tájékoztatása szerint a munkavállalók folyószámláinak fele rendszeresen mínuszban van. 7,3 millióan mély adósságcsapdában vannak. A hajléktalanok száma évről évre nő, jelenleg mintegy félmillióan vannak fedél nélkül.

Közben évről évre nő a leggazdagabb németek vagyona. A toplista első helyén 2018-ban Beate Heister és ifj. Karl Albrecht állt. A testvérpár vagyona a múlt évben 2,6 milliárd dollárral gyarapodott, így 29,8 milliárd dollárra nőtt. Idősebb Karl Albrecht haláláig vezette az Aldi szupermarketlánc többségét, amelyet a gyerekei örököltek.

A második helyen a Schäffler cégcsoport tulajdonosa, Georg Schäffler áll, aki közel ötmilliárd dollárral tudta gyarapítani a vagyonát, ami jelenleg 25,3 milliárd dollár.

A harmadik helyezett a BMW-gyár felének tulajdonosa, Németország leggazdagabb asszonya, akit a sorban a Lidl és a Kaufland kereskedelmi láncok tulajdonosai követnek. Szállítmányozási cégek és egy csavargyáros is szerepel a toplistán: a Kühne+Nagel tulajdonosának vagyona 15,3 milliárd dollár, a csavarkirály Reinhold Würth a 13,6 milliárd dolláros vagyonával a nyolcadik. Előkelő helyen áll az Otto csomagküldő cég tulajdonosa is.

A németek fele nem rendelkezik semmiféle vagyonnal. Ezt azonban nem szívesen vallják be. Németországban szégyen a szegénység, de a gazdagoknak sincs okuk arra, hogy a vagyoni helyzetüket kiteregessék. A szakadék tehát minden bizonnyal mélyebb, mint amit a fenti adatok mutatnak. A kilátástalanság, a jövőtől való félelem nemcsak megbénít, de meg is betegít. A szegénységben, stressz­ben és félelemben élők körében a férfiak esetén tíz, a nőknél nyolc évvel csökken a születéskor várható élettartam. A német álom szertefoszlott.