A cseh köztársasági elnöknek az a meggyőződése, hogy az Európai Unió által elhatározott bevándorlási kvóták beavatkozást jelentenek egy-egy tagország belügyeibe, és az érintett tagállamok a kvóták intézményének elfogadásával elveszítenék szuverenitásukat. 

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd


Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A magyar és a cseh köztársasági elnök egyaránt bírálta és elutasította a bevándorlási kvótákat kedden Prágában. Milos Zeman a kétoldalú magyar-cseh tárgyalások után sajtóértekezleten nyilatkozott és válaszolt az újságírók kérdéseire.

A cseh államfő meggyőződése, hogy a brüsszeli bevándorlási kvóták beavatkozást jelentenek egy-egy ország belügyeibe, s a tagországok a kvóták intézményének elfogadásával elveszítenék szuverenitásukat. 
    
„A bevándorlási kvótákról hozott brüsszeli döntést a belügyekbe való beavatkozásnak tartom. Egy szuverén ország azzal, hogy nem dönthetne arról, kit fogad be és kit nem, elveszítené szuverenitását” – jelentette ki a cseh államfő az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva. 
    
Milos Zeman arra számít, hogy az Andrej Babis vezette leendő cseh kormány továbbra is fenntartja a kvótákat elutasító eddigi álláspontot.
„Andrej Babis ezt nyilvánosan és világosan ki is jelentette” – szögezte le Zeman.
    
A magyar és a cseh államfő megbeszélésének további témái a munkahelyteremtés, az EU versenyképességének növelése, a digitalizáció, az energiabiztonság és a Brexit voltak. 

(MTI)