Moszul és Rakka visszafoglalása óta dominóként dőlnek le az Iszlám Állam bástyái. Az Egyesült Államok által támogatott kurd és arab milíciák, a török hátszéllel előrenyomuló felkelők, az iraki kormányerők és a szövetséges síita milíciák, valamint az Aszad-rezsim térnyerése miatt a terrorszervezet egykori iraki területeinek több mint 80, szíriai területeinek pedig közel 60 százalékát elvesztette. A süllyedő hajóról már több ezren tértek vissza Európába, komoly biztonsági kihívás elé állítva a kontinenst.

Noha ezt egyetlen európai kormány sem vallja be: az elmúlt évek során számos konkrét lépés történt a probléma „helyben történő megoldására”. Mondhatni: Európa gyakorlatilag kiszervezte dzsihádistái halálos ítéleteinek végrehajtását.

Hatalmának csúcsán az Iszlám Állam ötmillió ember felett uralkodott. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ennyien vallották magukénak a terrorszervezet radikális ideológiáját. Irakban az Iszlám Állam és elődje, az iraki al-Kaida azért talált aktív és passzív támogatókra, mert a szunnita arabok számkivetetteknek érezték magukat a síiták vezette országban. Szíriában pedig a „kalifátus” lakóinak többsége olyan beduin gyökerű szíriai és iraki szunnita arab városlakó volt, aki nem akart mást, csak családjával együtt átvészelni a rémuralmat. A helyi klánok és törzsek sokszor az egymással való rivalizálásaik miatt csatlakoztak a különböző milíciákhoz és ernyőszervezetekhez. Nem meglepő tehát, hogy augusztus végén a Rakka környékén élő arab törzsek sorra mondták fel a szövetséget az Iszlám Állammal, és álltak át a törökök által támogatott Szíriai Demokratikus Erőkhöz. Hogy a bagdadi kormány elkerülje a felszabadított területek lakosságának újbóli elidegenítését, igyekszik visszafogni az Iránhoz lojális síita milíciák bosszúját, a különféle síita politikusok és elöljárók pedig egymásnak adják a kilincset a térség legnagyobb szunnita hatalma, Szaúd-Arábia koronahercegénél.

Az Iszlám Állam soraiban lassan már csak azok maradnak, akik tényleg hisznek a szervezet ügyében, vagy korábban elkövetett bűneik miatt nem számíthatnak az ellenség kegyelmére. És a külföldiek. Különféle titkosszolgálati becslések szerint az Iszlám Államhoz korábban összesen harmincezer külföldi, ebből öt-hat ezer európai csatlakozott. Az európai dzsihádistáknak 15-20 százaléka már meghalt, harmaduk hazatért, közel felük pedig még mindig a frontokon harcol.

Mára már szinte az összes európai ország törvényben tiltja polgárainak a külföldi milíciákhoz való csatlakozást, a kormányok pedig különféle stratégiákkal próbálják kezelni a hazatérő dzsihádisták problémáját. Franciaországban a börtönre voksoltak. A párizsi belügyminisztérium adatai szerint jelenleg hozzávetőleg 420 terroristát tartanak fogva. Nagy-Britanniában szabadlábon hagyják ugyan, de szoros megfigyelés alatt tartják a hazatérőket. A legliberálisabbak a skandináv országok, melyek „deradikalizáló” programokkal segítik a harcedzett terroristák társadalomba való visszailleszkedését. A stratégiák különbözősége ellenére a jogállami keretek miatt az esetek mindenhol alapos vizsgálatot igényelnek, melyek lefolytatása idő-, pénz- és energiaigényes folyamat. Egyvalamiben pedig mindenki egyetért: aki nem jön haza, azzal nincs baj. És hogy ez így legyen, azért többen tenni is hajlandóak.

Fotó: MTI, archív

2017 júliusában Nagy-Britannia több mint száz, az Iszlám Állam soraiban harcoló polgárát fosztotta meg az állampolgárságtól, ezzel megtagadva tőlük a visszatérés jogát. Ausztráliában ez már 2016 májusa óta bevett gyakorlat. Hollandiában a szabályzás csak a kettős állampolgárok esetében teszi lehetővé a fenti gyakorlatot.

A társadalomra veszélyes elemektől való megszabadulásnak azonban más módja is van. Florence Parly francia védelmi miniszter október elején az Europe 1 rádióadónak adott interjújában kerek perec kijelentette: „Azt kell mondanom, az a legjobb, ha a dzsihádisták meghalnak a harcban.” Osztozik a véleményen Rory Stewart brit nemzetközi fejlesztési miniszter is, aki egy október 23-i nyilatkozatában a brit dzsihádisták problémájának leghatékonyabb megoldásaként ugyancsak azok likvidálását jelölte meg. Ezek aligha pusztába kiáltott szavak. A különböző hírfoszlányok ugyanis arra engednek következtetni, hogy a nyugati kormányok konkrét intézkedéseket is tesznek a probléma „helyben való megoldására”.

2017. májusban a Wall Street Journal hosszú oknyomozó riportban számolt be arról, hogy a francia különleges erők az iraki kormányerőkkel és milíciákkal karöltve vadásznak saját polgáraikra. Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter még júliusban, Rakka ostroma kezdetén figyelmeztetett, arra, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoló britek legitim célpontjai a RAF harci drónjainak. Az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció amerikai vezetője, Brett McGurk október 20-án a dubai Al-Aan televíziónak már konkrétabban fogalmazott: „Az a missziónk, hogy biztosra menjünk, a külföldi harcosok, akik Szíriába jöttek, Szíriában is haljanak meg.”

Az AP hírügynökség beszámolt arról is, hogy a koalíció nevekkel és fényképekkel is ellátta a Rakka felszabadításában részt vevő, kurd többségű Szíriai Demokratikus Erőket, hogy annak milicistái helyben kivégezhessék az érintetteket. Az SDF egyik név nélkül nyilatkozó kurd vezetője azt is elárulta, hogy korábban számos alkalommal próbálták felvenni a kapcsolatot az elfogott európai dzsihádisták anyaországaival, azok azonban kerek perec megtagadták polgáraik visszafogadását. A kormányok nemcsak a férfiak, de a nők és gyerekek esetében sem törik magukat, hogy nyakukba vegyék a problémát. Még Franciaország sem, amely egyébként híresen tűzbe megy a külföldön bajba jutott állampolgáraiért. Az AP hírügynökség kérdésére a francia külügyminisztérium rövid válaszban közölte: „Prioritásunk jelenleg az Iszlám Állam feletti totális győzelem”. A német külügyminisztérium pedig pusztán egy általános tájékoztatást küldött arról, hogy a bajba jutott német polgárok konzuli védelemre jogosultak.

A külföldiek nem sok jóra számíthatnak. A BBC még 2016 októberében számolt be arról, hogy a törökök által támogatott Dzsajs al-Tahrír nevű felkelőcsoport háromszáz Iszlám Állam-harcost tart fogva, köztük francia, holland, lengyel, amerikai, valamint közel-keleti és közép-ázsiai országok polgárait. A felkelőcsoport a saria jogrendszer alapján működő bíróságot is felállított, amely halálbüntetést rótt ki a bűnösnek ítélt terroristákra. Noha bizonyíték egyelőre nincs rá, nem kizárt, hogy a különféle, a Nyugat által is támogatott iraki és szíriai kurd milíciák már évek óta európai titkosszolgálati jóváhagyással likvidálják az európai terroristákat. Összességében nehéz vitatkozni azzal, hogy ez a módszer – bár igencsak radikális – olcsóbb és nem utolsósorban biztosabb végkimenetelű, mint megpróbálni rehabilitálni és deradikalizálni a gyilkosokat.

Sayfo Omar