NEONNETTLE

Fotó: stocklight/shutterstock.com

George Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 10 millió dollárt fizetett évente Al Gore volt amerikai alelnök környezetvédő csoportjának, hogy az hazudjon a nyilvánosságnak az ember által okozott globális felmelegedésnek a bolygónkra gyakorolt hatásait illetően.Ez a DC Leaks leleplező portálon közzétett dokumentumokból derült ki. A finanszírozás három éven át folyt.

Az nem derül ki pontosan, hogy mely években történt a finanszírozás, de a Gore által létrehozott Klímavédelmi Szövetséget (ACP – Alliance for Clmate Protection) 2006-ban alapították és 2011 júliusáig működött. 

2008-ban a szövetség 300 millió dolláros kampányt indított, hogy az amerikaiakat rávegye az üvegházi hatású gázkibocsájtások agresszív csökkentésére. Az adópapírokból egyértelműen dokumentáltan látható a támogatás.

Lovas István