Szöveges üzenetben kell értesíteni a jövőben a szaúdi nőket egy újonnan hozott törvény szerint arról, hogy elváltak tőlük. A törvénnyel meg akarják védeni őket attól, hogy férjük tudtuk nélkül bontsa fel a házasságot – közölte a kormány.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A vasárnap életbe lépett törvény véget akar vetni a titkos válásoknak és biztosítani akarja a nőknek, hogy tudatában legyenek családi állapotuknak, így felléphessenek jogaik védelmében, például a tartásdíjért való jogukért.

„A szaúdi bíróságok elkezdték kiküldeni a válási értesítéseket. Ezzel lépést tettünk a női ügyfelek jogainak védelmében” – olvasható a szaúdi igazságügyi minisztérium honlapján.

A nők ellenőrizhetik családi állapotukat a minisztérium weboldalán vagy elmehetnek az illetékes bíróságra, ahol megkaphatják a válási papírok másolatát.

„A legtöbb arab országban a férfiak csak úgy elválhatnak a feleségüktől. A nők legalább már tudni fogják, hogy elváltak-e vagy sem. Ez egy apró lépés, de legalább a jó irányba” – mondta Szuad Abu-Dajje, az Equality Now jogvédő világszervezet munkatársa.

Hozzátette: a családi állapot közlése még nem jelenti, hogy a nők kapnak tartásdíjat vagy hogy őket illeti a gyerekeik felügyeleti joga.

A lépés Mohammad bin Szalman koronaherceg modernizációs programjának része. A koronaherceg növelte a konzervatív királyságban élő nők jogait, eltörölték a nők vezetési tilalmát, engedélyt kaptak, hogy beléphessenek sportcsarnokokba, szavazhassanak a helyi választásokon és nagyobb szerephez jutottak a munkaerőpiacon is.

A nők ugyanakkor a közösségi média segítségét is igénybe vették, hogy több szabadsághoz jussanak: tiltakoztak a szigorú női öltözködési szabályok ellen, melyek kötelezik őket, hogy nyilvános helyeken abaját, egész testüket fedő laza ruházatot viseljenek.

A tiltakozók szerint a legfőbb problémát a szaúd-arábiai gyámsági irányelvek jelentik: a nőknek egy férfi rokonuktól kapott engedélyre van szükségük ahhoz, hogy dolgozzanak, utazzanak, házasodjanak, sőt bizonyos orvosi kezelésekhez is.

„A férfiak gyámsági rendszere alapvető probléma, le kell rombolni. A nőket életük minden egyes lépésében korlátozza, megfojtja őket” – mondta Abu-Dajje.