Jelenlegi hely

Boldogságot adni gyönyörű hivatás


Az igazi siker az, ami másoknak is örömöt okoz – vallja Pataky Attila, az EDDA Művek frontembere. A zenésszel új könyvéről, a magyar rockzene jelenéről és az idő múlásáról beszélgettünk.

– Nemrégiben jelent meg az ön és zenésztársai élettörténetéből szemezgető, erotikától sem mentes Mi vagyunk a rock – 42 év titkai című könyvük. Miért érezte szükségét, hogy ilyen részletesen feltárja a múltját?

– Végre leírhattuk, hogyan éltük meg mi, rockzenészek a hátunk mögött hagyott évtizedeket. A pikáns részletek nélkül túl steril lett volna a kiadvány, sőt egy hamis képet festettünk volna le magunkról. Én beleraktam ebbe a hatalmas kondérba mindent, mostantól mindenki azt tesz bele és azt vesz el belőle, amit akar. A barátaim, akik olvasták a könyvet, azt mondták, jó íze van.

– És mit szólt hozzá a felesége?

– Amikor elkészültem az első verzióval, odaadtam neki és az anyósomnak, hogy átolvassák, véleményezzék azt. Rögtön kritikával illettek, azt kérdezték, hol van belőle a rock? Hiányolták a szaftos sztorikat. Valójában ők ösztönöztek, hogy engedjem el magam és egészítsem ki a fejezeteket. Dacolnak az esetleges megbélyegzéssel. Ők a múltammal együtt fogadnak el engem.

– Idén nyáron töltötte be 65. életévét. Hogyan éli meg az idő múlását?

– Ha éppen nincs semmilyen egészségügyi problémám, akkor húsz évvel fiatalabbnak érzem magam. Sokszor fáj itt-ott, de a színpadon, zenélés közben megfeledkezem minderről.

– Sokan azt mondják, a csúcson kell abbahagyni. Mit gondol erről?

– Igaz lehet… na de hol van az a csúcs? Amíg azt látom, hogy kíváncsiak rám az emberek és örömöt szerzek nekik, addig folytatom. Nagy szükség van ma arra, hogy boldogságot adjunk az erre éhezőknek.

– Misszióként tekint a hivatására?

– Izgalmas időket élünk, amikor részesei lehetünk az emberiséget elnyomó liberális, pénzorientált hatalom szétesésének és egy új világ születésének. Nekünk a fény és a szeretet felmutatása a feladatunk. Ezért vettem részt annak idején a Békemeneten is. Amit ott megéltem, az egy csoda volt: megmutatta igazi arcát, lelkiségét a magyarság, a kétségből az egység felé meneteltünk.

– Tapasztalt és sikeres énekesként hogyan látja a rockzene jelenét? Milyen lehetőségei vannak itthon és külföldön egy fiatal, pályakezdő magyar együttesnek?

– A szocializmus évtizedei alatt határok közé szorítottak minket. Ma már az internetnek köszönhetően nem jelent problémát a távolság. Feldobsz egy szerzeményt a világhálóra és azonnal ráharapnak. A XXI. század a rockzene másodvirágzásának kora, reneszánszát éli ez a műfaj, aminek egyik örömteli bizonyítéka a májusban elindított magyar Rock rádió töretlen népszerűsége.

– Ugyanakkor a lemezipar válsága minden zenészt rosszul érint…

– Tény, hogy napjainkban már sokkal egyszerűbb letölteni az internetről egy albumot, mint a boltban megvásárolni. Jelenleg nemcsak a lemezvásárlás, hanem a kiadás is hobbinak számít. Szemben a koncertezéssel, ez egy ráfizetéses vállalkozás, amire nem tekinthetünk bevételi forrásként, maximum reklámozunk vele. Ugyanakkor számunkra és a rajongók egy részének is fontos, hogy a zenekar munkájának kézzel fogható eredménye legyen. Mindig lesznek olyanok – akárcsak az újságolvasók körében –, akik ragaszkodni fognak ahhoz, hogy kezükbe vehessék azt a szellemi terméket, aminek elfogyasztása örömöt okoz számukra.

– Különleges világlátása, megnyilvánulásai és korábbi szerepvállalásai miatt rengeteg kritika éri mind a mai napig. Hogyan birkózik meg velük?

– Tudatos önvédelmet folytatok: egyszerűen nem olvasom el őket. Figyelmen kívül hagyom a negatív véleményeket. Olyan sok ember támogat jó szándékkal, szeretettel az életem során, miért figyeljek arra, aki csak bántani akar? Sokan azzal a képpel azonosítják magukat, amit mások alkotnak róluk. Én viszont megőrülnék, ha a környezet mondaná meg, ki vagyok. Nem másoknak, magamnak akarok megfelelni. Az a lényeg, hogy ha reggel kimegyek a fürdőszobába, bele tudjak nézni a tükörbe.

– Ha nem foglalkozik az önt érő szidalmakkal, mi az oka, hogy évek óta gyomorbántalmak gyötrik?

– Sokat stresszelek. A globális problémák rendkívül nyomasztóan hatnak rám. Érzékeny vagyok. A személyes konfliktusok csak ideig-óráig zavarnak, hamar túllendülök rajtuk. De a világ gazemberségei – a háttérhatalom – mélyen érintenek, nehezen tudom feldolgozni őket. Az igazságérzetem túl nagy, ez az, amin változtatni szeretnék a jövőben, különben felőrlöm magam.

– Tavaly decemberben vastagbélrákot diagnosztizáltak önnél. A hagyományos orvoslást megtagadva, egy másik úton járva gyógyult ki a betegségből.

– A könyv megjelenéséig titokban tartottam a dolgot, attól féltem, hogy megrohannak az ismerősök és ismeretlenek, szánni fognak és mindenféle gyógymóddal bombáznak majd. Eléggé összetörtem, amikor meghallottam a hírt. Legény lehetsz, amikor másoknak adsz tanácsot, de ha leül veled szemben az orvos, és kíméletlenül a szemedbe mondja, hogy beteg vagy, műteni kell, fél évre ki kell vezetni a beleidet és kemoterápián kell átesned, akkor rettentően elgyengülsz. Hazajöttem, egyedül voltam, leültem az ágyra és jól kibőgtem magam. Aztán hoztam egy döntést, elhatároztam, hogy meggyógyulok. Az emberek többsége szerintem nem a rákban hal meg, hanem a félelemben, szorongásban és kimerültségben. Ezért nem engedtem, hogy hozzányúljanak, inkább lelki úton, amolyan öngyógyító módszerrel küzdöttem le a problémát. Megértettem a betegségemet és kértem a sejtjeimet, hogy segítsenek meggyógyulni. Összefogtunk, a Teremtőisten, én és doktor Gelléri Julianna (Hammer-módszer) segítségével, és így, az alternatív gyógyászatot választva gyógyultam meg. Hozzáteszem, a kínt valóban nem lehet elkerülni. A nyári turnémat végbélfekéllyel csináltam végig, olyan fájdalmaim voltak, hogy majdnem megőrültem. Viszont nem szabtak szét, nem mérgeztek hónapokig, és itt vagyok egészségesen, élek és virulok.

– Hogyan történik önöknél a dalszerzés? Frontemberként mennyire erőlteti rá akaratát a zenekar többi tagjára?

– Úgynevezett demokratikus diktatúra működik nálunk. Mindig kikérem a többiek véleményét, hogyan menjünk tovább. Ha nincsenek ötletek, akkor viszont az lesz, amit én akarok. Olyan elő sem fordulhat, hogy figyelmen kívül hagyjak egy jónak tűnő javaslatot. Nem vagyok a saját magam ellensége. A zeneszámok szövegét ugyan mindig én írom, a dallamvilágunk viszont nem csak az én ízlésemet tükrözi. Én zeneileg nem vagyok annyira képzett, mint a többiek, eszembe nem jut, hogy ilyen téren felülbíráljam a javaslataikat. Az évek során szépen elosztódtak a zenekarban a szerepek, és a nézeteltéréseket is remekül tudjuk kezelni már. Öt különböző pasas vagyunk, mégis, amikor a zenéről van szó, amikor felmegyünk a színpadra, egyek leszünk, átváltozunk, egy test, egy lélek leszünk.

– Az EDDA-val egy időben befutó rockegyüttesek többsége mára nosztalgiazenekarrá vált. Önökről ez nem mondható el. Külső elvárás vagy belső kényszer az oka a folyamatos megújulásnak?

– Egyértelműen az utóbbi. Annyi impresszió ér bennünket a mindennapokban, hogy mindenféle erőlködés nélkül is képesek vagyunk időről időre újat adni a rajongóknak. A 2018 februárjában megjelenő 33. dupla albumunkra például már annyi dalt írtam, hogy inkább a szelektálás okoz majd gondot: melyik szám kerüljön a lemezre és melyik ne.

– Ugyanakkor, mint minden koncerten, a lemezbemutatón is lesznek olyan örökzöldek, mint az Éjjel érkezem vagy a Kör, amit „kötelező” eljátszaniuk. Nem unják még ezeket a számokat?

– Mick Jagger egyszer azt mondta, ha neki idősebb korában el kell majd énekelnie a Satisfaction című nótát, ami mára a Rolling Stones legismertebb dalává vált, rosszul lesz. Ma is énekli. Nem véletlenül. Nincs két egyforma fellépés, nincs két egyformán eljátszott szám, és a közönség részéről is minden alkalommal más és más rezgések áradnak felénk. Sosem éreztem még unalmat a színpadon.

– Nemrég Londonban jártak, a helyi magyaroknak adtak koncertet. Ilyen utak alkalmával nem tűnődik el azon, mi lett volna, ha valamelyik nyugat-európai országba születik?

– Más helyzetekben is szoktam gondolkodni ezen. Egészen biztos, hogy befutottunk volna, ezt nagyképűség nélkül merem állítani. De a „mi lett volna” soha nem érdekelt. Én ide születtem, itt szerettem volna boldogulni. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy Pataky Attila lehetek és énekelhetek. Mi nem háborút szítunk, nemzeteket árulunk el, hanem boldogságot adunk. Ez pedig gyönyörű hivatás. Ezért mondom mindig azt, hogy a rockzene számomra a pillanat varázsa.

Szencz Dóra

 

Lapszám: