A világhírű svéd zenekar, az ABBA tagjai pénteken a hivatalos közösségi oldalaikon osztottak meg egy levelet a követőikkel, amelyben kifejtették, hogy 35 év után úgy érezték, itt az ideje újból stúdióba vonulni.

Fotó: MTI/Földi Imre

A képen látható ABBA – The Show produkcióval ellentétben a zenekar mostani turnéján az összes tag jelen lesz egy különleges technikai megoldásnak köszönhetően.

„Az ABBA avatárturnéjának tervezése váratlan következményt vont maga után. Mind a négyen úgy éreztük, hogy jó lenne újból összeállni és visszatérni a stúdióba. Így is tettünk. Pont olyan volt, mint legutóbb… Mintha csak egy rövid pihenőre mentünk volna. Hihetetlenül örömteli élmény!”

❤️ #abbaofficial #abba

@ abbaofficial által megosztott bejegyzés, Ápr 27., 2018, időpont: 4:11 (PDT időzóna szerint)

A zenekar tagjai, Agnetha, Benny, Björn és Anni-Frid a levélben kifejtették, hogy két új dal született a közös munka alatt. Az egyiknek a címét is elárulták: „I Still Have Faith In You” – ez a dal is várhatóan decemberben debütál majd a BBC-nek készített műsorukban, amelyről Björn Ulvaeous bővebben mesélt. Ebben a kétórás műsorban a banda tagjait számítógépes avatárokká alakítják majd, amelyhez digitálisan szkennelték be, illetve fiatalították meg őket az 1979-es képükre. Ezek az avatárok indulnak jövőre világkörüli turnéra.

Az 1983-as feloszlás óta ez az első, hogy újból összeállt a zenekar. A tagok hozzátették, lehet, hogy ők „megöregedtek, de az új dalok frissek. Ez jó érzés.”

-KB-