Szarmata családi sír

Rejtélyes szarmata családi síregyüttesre bukkantak a debreceni Déri Múzeum régészei Derecske környékén, egy gázvezeték nyomvonalán végzett feltárás közben. A III. század végére, IV. század elejére datált közös családi sírban az emberi csontvázak mellett használati tárgyakat, ezüst ékszereket, és rendkívül szokatlan módon, erszényben elhelyezett pénzérméket találtak. A leletegyüttes kutatásával mintegy húsz főből álló szakmai csapat foglalkozik majd. A különleges felfedezésről dr. Dani János régészeti igazgatóhelyettes tájékoztatta a Demokratát.

– Kiket temettek a családi sírba?

– A sír szép helyen feküdt, a Vékony-ér nevű vízfolyás által körbevett, magasabb földháton levő területen, Konyár és Derecske között. Ez a vidék nagy valószínűséggel így nézhetett ki a temetkezés idején is. Két felnőtt, egy 30 év körüli nő és egy 45-50 év körüli férfi, egy 6-7 éves és egy 1,5-2 éves kisgyermek csontvázát találtuk meg. Középen a férfi és a nő, oldalukon pedig a két gyermek maradványai voltak eltemetve. A férfi mellett érdekes pozícióban, térddel felé fordulva feküdt a női csontváz. A sírt korábban már megpróbálták kirabolni, ezt onnan tudjuk, hogy a csontok egy része összedobálva, magasabb pozícióból került elő. A szarmatáknál nagyon ritka az ilyen jellegű együttes temetés, reméljük, hogy hamarosan megtaláljuk a választ arra a kérdésre, hogy mi történhetett a család tagjaival?


– Mennyi esély van arra, hogy ez kiderül?

– Amennyiben ezeket az embereket valamilyen vágófegyverrel kaszabolták le, az viszonylag könnyen megállapítható a csontok sérüléseiből. Ezek hiányában már nehezen bizonyítható, de véglegesen nem vethető el az erőszakos halál gondolata. Előfordulhat az is, hogy olyan fertőző betegség következtében haltak meg, amelyek szintén nyomot hagynak a csontszerkezeten. Ilyen betegségek a szifilisz, a lepra vagy a tüdőtuberkulózis, ezek gyakran előfordultak a korábbi évszázadokban. Vannak persze olyan fertőzések is, amelyeknek a nyomait ennyi idő elteltével már nem lehet kimutatni.


– Melyik korból származnak a leletek?

– A régészeti jelenségek, így a sírok kormeghatározása is alapvetően kétféleképpen történik: egyrészt természettudományos, másrészt a hagyományos értelemben vett tipológiai módszerrel. A tipológiai kormeghatározás alapja a sírban talált tárgyak milyensége, használati és gyártási ideje. A természettudományos datálás mindettől független. Ennél a módszernél a sírban talált emberi maradványokból származó csontdarab vizsgálata a meghatározó, amit jelen esetben az MTA Atommagkutató Intézetének Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumában végeznek majd el. Az analízist egy elsődleges antropológiai vizsgálat előzi meg, most éppen erre a felmérésre várunk.


– Persze az sem egyértelmű, hogy például egy III. századi sírban kizárólag III. századi tárgyakat helyeztek el…

– Ezért is nehéz a kormeghatározás. Éppen a szarmatáknál fordul elő gyakran, hogy egy későbbi keltezésű sírba akár száz évvel korábban készített tárgyakat is eltemetnek. Ilyenkor mindig a legfiatalabb tárgy kora szabja meg a temetkezés idejét.


– Milyen tárgyakat találtak?

– Mester Péter régész vezetésével feltártunk egy késpengét és egy, a férfi lábára helyezett vörösre égetett korongolt tálat. Nagy meglepetésünkre egy erszényben 18 darab ezüstdénárt találtunk, és szólóban is egyet. Az érmékről egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy mikor verték azokat, hiszen még nincsenek restaurálva, oxidréteg van rajtuk, így nem látszik sem a császárportré, sem az érme felirata. Találtunk kevésbé jellegzetes ezüst karpereceket és hajkarikát, amelyekhez hasonlókat évszázadokon át használtak a szarmaták, és más népcsoportok is. A régészek által feltárt ezüstfibula, vagyis ruhakapcsoló tű azonban már beszédesebb lelet, nagy valószínűséggel a III. század végén, IV. század elején gyártották. Ez az időszak lehet a temetkezés kora is. Amint rendelkezésre állnak a természettudományos, a tipológiai és a numizmatikai elemzések eredményei, reményeink szerint ennél pontosabban is meg tudjuk majd határozni a temetkezés idejét. Egy biztos: olyan családi sírra bukkantunk, amelynek tagjai jómódban élhettek.


– Miért ilyen különlegesek a sírban talált római pénzek?

– A szarmatáknál szinte bevett gyakorlatnak számított, hogy temetkezéskor egy pénzérmét helyeztek a sírba Kharón számára, az elhunyt túlvilágra jutásának fizetségeként. Fosztogatták is rendre ezeket a sírokat. A Pannónia területén fekvő egykori katonai táborokból, városokból, temetőkből sok-sok római pénzérme került elő. Ma is lehet ilyen pénzeket vásárolni az interneten, pár ezer forintért. Ennek a leletegyüttesnek az az egyik különlegessége, hogy ezt a sírt, bár megpróbálták, de nem tudták teljes mértékben kirabolni. A másik különlegesség pedig az erszényben elhelyezett kincs, amely igen szokatlan a szarmata sírokban.


– Kik voltak a szarmaták?

– Olyan népcsoport, amely jellemzően az I. és az V. század között élt a Kárpát-medencében, a Római Birodalom fennállásának idején. A szarmaták Kelet-Európából érkeztek az Alföldre, népes falvakban állattartó, földművelő életmódot folytattak. Valamilyen iráni nyelvjárást beszéltek. Békésebb időszakokban élénk kereskedelmet folytattak a rómaiakkal, máskor meg harcoltak ellenük. Attila hun nagykirály 453-as halálát követően az alföldi szarmaták az ideérkező különböző germán, majd avar népek fennhatósága alá kerültek, és lassan beolvadtak.


– A Dunántúl ebben az időszakban teljes egészében római provincia volt, de mi a helyzet a Kárpát-medence keleti területeivel?

– A Duna, illetve a folyó mentén kiépített limes volt a rómaiak védvonala. A II. században uralkodó Marcus Aurelius császár szerette volna meghódítani a Dunától keletre fekvő „vad” területeket, a Barbarikumot is. Ám a rómaiak soha nem tudták fennhatóságuk alá vonni ezt a vidéket, ahol különböző népcsoportok, elsősorban szarmata törzsek éltek, akik harciasan védték területüket és értékeiket.


– A mai Derecske környékén már korábban is találtak értékes szarmata leleteket. Mi lehet az oka annak, hogy a népcsoport éppen ezen a vidéken telepedett le?

– Szarmata falvak és temetők lelőhelyei nemcsak nálunk találhatók meg, hanem nagyon sok helyen az Alföldön. A Derecske környéki mikrorégió, a Kék-Kálló folyónak a Berettyó-Ér vidékéhez kapcsolódó völgye azért lehetett ilyen különleges a Római Császárság korában, mert kereskedelmi-kommunikációs útvonalra esett. Az Alföld keleti peremét kötötte össze Erdély nyugati szélével, vagyis az akkoriban gazdagságáról híres, Dacia néven ismert római provinciával. A rómaiaknak a katonák ellátásához és az állam fenntartásához szüksége volt az arany- és ezüstkészleteiről híres dákok lakta birodalomra, hát megszerezte azt Traianus császár, Decebal dák király legyőzésével 107-ben. A provincia megtartása azonban a germán és szarmata ellenséges támadások miatt nem volt egyszerű feladat, ezért 271-ben Aurelius császár kiürítette és fel is adta.


– Mi az értéke a római kori sírban megtalált ezüstdénároknak?

– Az eszmei értéke felbecsülhetetlen! A konkrét értékét ebben a pillanatban nagyon nehéz megbecsülni, hiszen a Római Birodalom egyes időszakaiban igen különböző volt a kibocsátott pénzek ezüsttartalma. Nem összehasonlításképpen, hanem érdekességképpen mondom, hogy annak idején a színezüst Seuso-kincsek kapcsán régészkollégáim kiszámolták, hogy egy alacsony beosztású római hivatalnoknak mintegy háromszáz évig kellett volna dolgoznia azért, hogy fizetségképpen a kincsek ellenértékéhez jusson.

Lapszám: