Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából látványos rockmusicalt mutatnak be március 15-én a Papp László Budapest Sportarénában – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Fotó: MTI, archív

A zenés, táncos produkció új szemszögből mutatja be a történelmi eseményt, többek között Kiss Ramóna, Détár Enikő, Oláh Ibolya, Xantus Barbara, Varga Miklós, Vastag Tamás előadásában – hangzott el a műsorban.

A musical egyik főszereplője Telegdi Kamilla, akit Eszter szerepében láthat a közönség. A színésznő a műsorban elmondta, hogy a kétrészes előadás egy társulat életén keresztül, hétköznapi, egyszerű színészek szemszögéből mutatja be a történelmi eseményeket.

Az első rész a debreceni színházban játszódik és 1849. januárjától március 15-ig tart, a szegedi színházban játszódó második rész pedig 1849 júliusának három hetét öleli fel.

Széles Flóra, aki szintén Esztert alakítja, arról beszélt, hogy szerepe szerint egy fiatal, kezdő színésznőt alakít, csakúgy mint az életben. A zenés darabban a színésznő apja újságíró, aki sok olyan cikket ír, amelyet cenzúráz a hatalom. Az újságíró ellenállása miatt később börtönbe kerül.   

A produkcióban csaknem száz szereplő látható a színpadon. A darab rendezője Szurdi Miklós, aki Topolcsányi Laurával közösen egyben a darab írója is. A rockmusical zeneszerzője Mátyássy Szabolcs, a Bartók Plusz Operafesztivál 2016. évi operaíró versenyének nyertese. Az előadás koreográfusa Bakó Gábor, díszlettervezője Bátonyi György.

MTI