Trianon: öngyötrés helyett jövőépítés

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

A magyarság mindig fel tudott tápászkodni saját erejéből, hiszen nem csak Trianon, hanem ’56 népe is vagyunk. Ha panaszkodunk, abból nem lesz semmi.

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Csurka István e gondolatai afféle útravalóként hangzottak el a Trianon című rockoperában, melynek ősbemutatójára pénteken került sor a Hősök terén – ahogy a rendező, Koltay Gábor korábban a művet beharangozó sajtótájékoztatón fogalmazott, hazánk legszebb szabadtéri színpadán, mely nem csak külcsínében és tágasságában, hanem kisugárzásában is ideális helyszínnek bizonyult a magyar tragédiát színpadi eszközökkel feldolgozó mű bemutatására.

Mely nem is klasszikus rockopera, tekintve, hogy a dübörgő – a műben nem mellékesen rendkívül látványosan, hatásos tömegmozgatással, huszárokkal, hadtörténeti eszközökkel és hátborzongató pirotechnikával megjelenítő – történelmet nem csak a Kormorán-főnök Koltay Gergely által komponált zene teszi átélhetővé, hanem a drámát személyes közelségbe hozó, a nézőt a darabon végigvezető prózai szövegvilág is. Utóbbi forrása mások mellett Tormay Cécile, Karinthy Frigyes, Herczeg Ferenc, Padányi Viktor, Wass Albert. De József Attila költészete is visszatérő elem a műben, mely – szakítva a témában korábban jellemző kizárólagos önsiratással és mások hibáztatásával – szembenéz a magyarság saját gyengeségeivel, bűneivel is, megmutatva az 1896-os millenniumi ünnepségekbe sűrített dualizmus árnyoldalait, a történelmi Magyarország belső összetartó erejének szétmállását, az 1918-as és 1919-es országvesztést, a sikeres revíziós politikáért fizetett tragikus árat: a német és a szovjet megszállást, a Kádár-diktatúrát, a rendszerváltozás időszakának ellentmondásosságát. 

Az ősbűn Trianon, hangzik el a műben, mely ugyanakkor – és ez a darab tán legfontosabb erénye – nem elégszik meg a megjelenített történelmi időszakokra jellemző hangulatok, érzések itt-ott kissé tanító bácsisan didaktikus bemutatásával, nem hátra néz, nem sebet nyalogat, hanem a fájdalom méltó emlékezetét őrizve (itt jegyezzük meg, hogy e szempontból rendkívül bántó a dalszövegben elszakított országrészeink említésekor két alkalommal is a szerbből magyarra visszafordított Vajdaság kifejezés használata a magyar Délvidék helyett) talpra állást, építkezést sürget, hangsúlyosan idézve Juhász Gyulát, aki szerint „nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá.” Ennek jegyében jut el a darab kronológiája 2010. június 4-éig, a Nemzeti Összetartozás Napja törvényi deklarációjáig. 

1896 – 1920 – 1945 – 1956 – 2010. A Trianon rockopera a magyarság számára hosszúra nyúlt, fájdalmas XX. század történelmi tablója, mely – a téma legtöbb korábbi feldolgozásával ellentétben – nem ragad bele a végtelen, bénító gyászba, hanem önépítésre  buzdít. Mert „elment tatár, török, Trianon sem örök”, és mert nem kell róla beszélni, de mindig gondolni kell rá, mert ha jól tesszük a dolgunkat, egyszer, valamikor eljöhet az idő…