Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„Az idei kiírás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Zene és sport szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindkettőnek erős közösségteremtő ereje van. Idén arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, milyen a városi sport zenéje” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A szervezők felkérését Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire fogadta el. A március 22-i határidőig beérkezett dalokra az előválogatás után április 8. és 25. között lehet szavazni, a megszületett produkciókat április 26-án gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban, a győztes különdíja egymillió forint.

A dalokat tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.