Szinglitérkép

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Egyesült Királyságban ez év januárja óta magányügyi miniszter felel az egyedüllét okozta ártalmak mérsékléséért. Magyarország sem mentes a nyugati világra az elöregedés mellett a leginkább jellemző XXI. századi problémától, a tizenöt év feletti hazai lakosság közel fele egyedülálló, köztük kétszázezer 20–39 év közti fiatal tudatos vagy kényszerszingli.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Népszámlálási adatok szerint egyre nő hazánkban az egyszemélyes háztartások száma, miközben az élettársi vagy házastársi kapcsolaton alapulóké fokozatosan mérséklődik. A 2016. évi mikrocenzus adatai mutatnak ugyan némi javulást a párkapcsolaton alapuló együttélések aránya tekintetében – legalábbis a 2011-es népszámlálás eredményeihez képest –, de még így is tízből három itthoni háztartást mindössze egy ember alkot. Az összesen 1 millió 217 ezer főt számláló csoportba természetesen rengetegen beletartoznak a társukat vesztett idősektől a frissen elváltakon és a még nem elköteleződött kora huszonéveseken át az úgynevezett szinglikig. Utóbbi szóhoz megjelenése óta rendkívül sok tévképzet tapad, többek közt a Szex és New York típusú amerikai sorozatok és bestsellerkönyvek hatására. Eszerint a tipikus szingli nagyvárosban élő, független, magasan képzett, férfival való együttélést és gyermeket tudatosan nem vállaló, feminista, karrierista nő, aki sok pénzt keres, amit a fogyasztói társadalom kívánalmainak megfelelően minőségi ruhákra és egzotikus utazásokra költ.

A valóság, legalábbis a világnak ezen a táján, ezzel szemben sokkal árnyaltabb. Magyarországon elsőként Utasi Ágnes végzett szinglikutatást 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben, és bár a szingliséget ő is a hasonló kritériumok alapján definiálta – a stabil párkapcsolatot elutasító, fogyasztásorientált, diplomás, harmincas, nagyvárosi fiatal –, meglepetésként eleve több férfit talált az akkor 10–50 ezerre becsült létszámú, a vizsgált korcsoportba tartozó egyedülálló közt. Ráadásként a felmérésekből az is kiderült, hogy mindkét nem többsége, a kérdezettek kilencven százaléka inkább kényszerszingliként tekintett magára, vagyis a megfelelő partner megtalálása esetén egyáltalán nem utasította el a családalapítás lehetőségét – sőt, nyíltan vágyott is rá.

Egy, az idei nyáron e témában publikált új tanulmány (Rövid Irén: Pillanatfelvétel a szinglikről – A szinglik általános és területi jellemzői a népszámlálási adatok alapján, Területi Statisztika, 2018, 58.) szintén alátámasztani látszik a fenti adatokat. A 2011-es népszámlálásból kiinduló kutatás szerint a szinglik aránya ma 44 és 56 százalék a férfiak javára, az összesen 201 ezer ember pedig értelemszerűen nem mind magasan kvalifikált, akad köztük szakmunkás végzettségű vagy csak érettségivel rendelkező is szép számban. A szinglik összlétszámának elsőre ijesztőnek tűnő növekedésének magyarázata, hogy Rövid Irén Utasi Ágneshez képest jóval tágabban határozta meg az általa vizsgált kört, az ő felfogása szerint szingli az, aki nőtlen, illetve hajadon, 20–39 éves, és a népszámlálás idején nem volt se gyereke, se házastársa – ez a mai magyar társadalom tizenkét százaléka. A szerző által elsőként készített hazai szinglitérkép pontos képet ad az érintettek területi eloszlásáról is: a szinglik több mint kétharmada a fővárosban és a megyeszékhelyeken él, arányaikban a legtöbben Zalában, a legkevesebben Komárom-Esztergom megyében laknak.

Felmerülhet a kérdés, ha ilyen sok hasonló korú nő és férfi él egyedül az országban, akiknek nagy része vágyik is stabil párkapcsolatra, ők miért nem képesek automatikus egymásra találni. Egyrészt mert a szimpátia és a szerelem nem gombnyomásra működik, másrészt mert nő és férfi szingli tekintetében, úgy tűnik, akad még egy fontos különbség: előbbiek jellemzően nagyvárosokban laknak, és diplomájuk van, utóbbiak viszont tipikusan kistelepülések lakosai, gyakran rosszabb anyagi mutatókkal. E két csoport kapcsolódása még akkor is nehézkes, ha a csúcsra járatott online társkereső oldalaknak köszönhetően ma már a távolság sem lehet akadály a megismerkedésben.

A kényszer- és tudatos szinglik számának növekedéséhez ugyanakkor a megváltozott életmód és családstruktúra is hozzájárul. Míg régen szerte a világon súlyos aggodalomra adott okot, ha például egy huszonéves nő még a családja „nyakán ült”, mára épp ellenkező tendencia figyelhető meg a nyugati világban, így Magyarországon is: a szülők inkább tanulásra, karrierépítésre, anyagi javak felhalmozására buzdítják fiatal felnőtt gyerekeiket, és kevésbé lelkesek a „korán” jött unoka gondolatától. Ennek egyenes következménye a házasság, gyerekvállalás halogatása, ráadásul manapság egy párkapcsolatból is könnyebb kilépni, az egyik szerelmet villámgyorsan egy másikra cserélni.

A gyakori partnerváltás viszont ugyanúgy visszaüthet, mint az ismerkedési lehetőség hiányából adódó egyedüllét, hiszen a harmincas éveink elejétől, a személyiségünk megszilárdulása és a rugalmasságunk megkopása miatt gyakran nagyon nehéz új, stabil szerelmi viszonyt kiépíteni.

Mindez pedig, túl az egyéni problémákon, súlyos társadalmi következményekkel is jár: ma a 35–39 éves korú magyar férfiak 41, a nők 25 százalékának még nincs gyereke. Ez nemcsak a nemzet amúgy sem túl fényes demográfiai mutatóit nézve kész életveszély, hanem egészségügyi szempontból is. Amennyiben ugyanis a szinglilét a barátok, rokonok elvesztésével is együtt jár, az növelheti a pszichés betegségek kockázatát, sőt, egyes kutatások szerint a tartós, valódi érzelmi kapcsolatokat nélkülöző egyedüllét rosszabb hatással van a szervezetre, mint napi tizenöt szál cigaretta.

Lapszám: