Magyarázom a bizonyítványomat. Két tételben. Az egyik. Tiszteletre méltó olvasóm nehezményezte, hogy liberális vagyok, méltatok olyan embert is, aki a másik oldalon pecázik. Való igaz. Néhány cikkemben nyelvünk védelméről írtam, s megemlítettem a Kálmán László és Nádasdy Ádám kettőst, akik a Klubrádióban (ó, borzalom!) kitűnő nyelvészeti elmefuttatásokat művelnek. Úgy véltem, mivel anyanyelvünk minden magyar szívügye, magától értetődő, aki ebben a témakörben jót művel, azt el kell ismerni. Amiért nem várok sehonnan viszonzást. Szakmámban eltöltött hét évtized múltán ennyi luxust megengedhetek magamnak, ha jót látok, azt meg is írjam.

Hirdetés

A tárcaműfajba minden belefér. (Szigorúan szakszerűen a tárca nem „műfaj”, de most ebbe ne menjünk bele.) Gyönyörűek a hagyományai. A XIX. századi polgárosodással, városiasodással fejlődik ki mifelénk.

Fantasztikusak magyar megteremtői. A mára teljesen ismeretlen Ágai Adolf és az ő korából a zseniális Mikszáth Kálmán. (Irodalomtörténet-írásunk csődje, hogy máig nincs róla becsületes monográfia.) De említhetem Molnár Ferencet, Kosztolányit vagy Karinthy Frigyest, közelmúltunkból pedig Fekete Gyulát. Az ő nyomdokukban szeretnék járni. Persze elsorvadt irodalmi köztudatunk nem emlékezik őrá sem. Ahogyan a klasszikus kabarénak is megvan a vezető karaktere (ehhez most csak Sándor György hajaz elképesztően eredetien, újra kitalálva a műfajt), úgy a tárcának is. Klasszikus napilapműforma a tárca. Bármiről szólhat, de friss téma legyen. Az sem baj, ha aznapi. E követelménynek nem tudok megfelelni, mert hetilapba írok, tehát technikailag megoldhatatlan lenne ez a föladat. A tárca azonban alkalmas arra, hogy a napi aktualitást hosszabb időre érvényesítse, és a pillanatnyi érdekességből általános tanulságot vonjon le.

Azért eresztettem bő lére e kérdést, mert nem tegnap, hanem május 11-én (!) egy balliberális műsorban pillanatértékű szamárságot mondtak, aminek az általános érvényességét „kitárcázom”.

Arról beszélgettek néhányan egy liberális médium társaságában: mi lehet annak az oka, hogy a kormányzat belenyúlt az akadémiai kutatóintézetek rendszerébe? A fönt említett Kálmán László azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy a kormány le akarja nyúlni a tudománynak szánt EU-s támogatást, sokkal inkább azért, mert a természettudományos kutatások helyébe a „magyarságkutatót” és a Veritast akarja benyomni. És ez az általánosítható pont, amiből messzemenő következtetést vonhatunk le.

Miért akarná a kormányzat a fizikai, a matematikai, a biológiai vagy akár a nyelvészeti kutatóintézeteket megnyomorítani azért, hogy helyettük magyarságkutatással foglalkozzanak? Az elméleti fizikusok, tegyük föl, a kettős honfoglalással? Az egyik tudományos területet kár kijátszani a másikkal szemben. Átlátszó ellenzéki módszer, oktalan föltételezés. Arról nem is beszélve, hogy a Veritas és a magyarságkutatás enélkül is jól működik.

Mi baja hát Kálmán Lászlónak e kutatási területekkel? Neki semmi. Sőt, gyanítom, hogy nem is az ő baja. Ő csak a nemzeteket fölszámolni akaró ki a fene tudja, milyen irányzatok és érdekszövetségek véleményét papagájozza meggyőződés nélkül, „hivatalból”. Kijelentése csak arra jó, hogy újabb szöget verjen az ellenzék koporsójába, mint egy köztudottan ellenzéki tudós. De lehet, hogy ez a célja, mert a Fidesz beépített ügynöke?