Hirdetés

Mivel semmiképp nem óhajtottam Berki Krisztián fejét nézegetni – ezt lökte elém az internet valamiért –, pánikszerűen átkattintottam valahová. Már nem is tudom, kinek a posztjára vagy idővonalára mentem a Facebookon. Ha az ember az utcán fekáliába lép, abba törli a lábát, amibe csak tudja, nem is nagyon nézeget körül.

Amilyen pechem van, az Index volt az. Már megint.

„Egy négyéves óvodás négy szóban megoldotta a menekültkérdést.” Ez a hatásvadász cím ragadott torkon, és a propagandaportál a továbbiakban sem hazudtolta meg magát. „A Hiphop.de éppen Farddal, az iráni származású német rapperrel csinált interjút a menekültkérdésről, amikor besétált a képbe egy négyéves óvodás, Niklas. Fard megkérdezte a kisfiútól, hogy az óvodájában vannak-e külföldiek. Niklas a lehető legártatlanabb arccal ennyit válaszolt:

Ott csak gyerekek vannak.”

Atyaég! Gyerek, kiskutya, síró nő. Ez az, amit senki nem mer szidni. Na de majd én! Azt ne feszegessük, hogy ha iráni, akkor mitől német, nézzük a szájba­rágást. (Azt se, hogy a cikk nem a legfrissebb, ezeknek azóta sem lett több eszük, aktuális ma is.) Nem tudom, korunkban miért esnek hasra a gyerektől. Miért ő a főnök? Mitől számít bármit is a szava? Régen még az volt, hogy gyereknek hallgass a neve. Ez olyasmi a szememben, mint az oltások elleni harc. A jólét hisztije. A gyerek a jövő, féltjük, szeretjük, de hogy mit mond, az nem szempont.

Elképzelem az Index olvasóját. „Nahát, de bájos, de bölcs, többet tud, mint a felnőttek!” Hogyne. A telefonja kiválasztását nem bízná egy négyévesre. Mert még gyerek. A lakásának eladását se. A tankolást se. Azt se, hogy milyen járólap legyen a fürdőszobában, vagy melyik nőre hajtson rá a jövő vasárnapi táncmulatságon. Ezeket nem bízná rá, és kikérné magának a feltételezést is. Hisz még csak négyéves! Hogy is értene a felnőttek dolgához. De azt, hogy mi történjen egy nemzet sorsával, hogyan alakuljon a kulturális-etnikai összetétele (összeomlása), azt rábízná. Ahhoz nem gyerek. Demagógiából ötös.