Izgalmas négy év jön

Jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó, tartja a mondás – és igaza van. Szellemi játéknak azonban kitűnő, ráadásul ha elég sokan elég sokfélét jósolnak, nagy eséllyel lesz köztük olyan is, aki eltalálja a jövendőt, akár a lottószámokat. Játsszunk tehát, hátha megütjük a főnyereményt.

A jövő tavaszi választásokra úriember már nem fogad, jósolni lassan tét nélküli dolog: a Fidesz–KDNP nagy fölénnyel nyer, az ellenzék kicsi marad és megosztott. Annál izgalmasabb kérdés, hogy mi következik a választások után, a várható eredmények hogyan hatnak majd a pártokra a következő négy évben.

Kezdjük a Fidesszel. Erre a pártcsoportra a győzelem után nehéz időszak következik. Minden társas viszony egyik kritikus jelensége az elfáradás, a belefáradás abba, hogy mindig minden ugyanúgy van. A Fideszben is a belső elfáradás jelei mutatkoznak majd, a belső feszültségek egy része napvilágra jön, pontosabban néhányan teljesen tudatosan napvilágra eresztik, óvatos kibeszélések kezdődnek, érdek- és értékcsoportok feszülnek egymásnak, és nagy léptékű ambíciók jelennek meg a színen. Orbán Viktor számára a következő évben a legnagyobb kihívás ennek a kezelése lesz, ami nem megy majd komoly feszültségek nélkül.

A Jobbikról könnyű jósolni, mert ennek a pártnak vége. Akár a westernfilmben: ott megy egy ember, aki már halott, csak még nem tud róla. Vona Gábor teljesíthetetlen ígéretekkel vette birtokba és alakította át a pártot. A műtét azonban nem sikerült, ez már most világosan látható. A Jobbik rosszabb eredményt ér majd el, mint 2014-ben (akkor listán húsz, mandátum alapján tizenkét százalék), amitől a párt felrobban. Vonát és a vele tartókat elkergetik, visszajönnek a radikálisok, de kétszer ugyanabba a folyóba ők sem tudnak majd belelépni, sem a mérsékelt közép felé nem lesz útjuk, sem vissza a radikális irányba, a vezetésért tucatnyian kezdenek majd harcba, amire rámegy a támogatottság. Következik a kisgazda és szabad demokrata forgatókönyv, vagyis az összeomlás, a romokon pedig új kezdeményezések.

A szocialista párt a kockázatos, de megújulást ígérő út helyett a kényelmes és sokáig elhúzható haldoklást választotta. Nem azért, mert ilyen buták a szocialista politikusok, hanem mert a pártban olyan belső konstrukció épült ki az elmúlt évtizedekben, amelyből szükségképpen, akár a résztvevők akarata ellenére is ennek kellett kijönnie. A következő négy év fő kérdése tehát a számukra az, hogy támad-e a körükben valaki, aki ezt a belső struktúrát alapjaiban megváltoztatja. Ha igen, attól még megbukhatnak, de meg is erősödhetnek. Ha nem, attól még bent maradhatnak a parlamentben 2022 után is, de jelentéktelenül.

A DK egyszerű képlet, de annál bizonytalanabb a jövője. A párt azonos Gyurcsány Ferenccel, addig létezik, amíg Gyurcsány aktív. Viszont neki egyetlen célja van: visszaszerezni az MSZP-t, amelyre mindig is úgy tekintett, hogy az övé, csak árulók kicsavarták a kezéből. Ha sikerül neki az előzetesen porig rombolt szocialista pártot megszerezni – erre van esélye –, azzal tönkre is teszi. Ha nem, marad a szektapártja és törpefrakciója élén, akár még két-három cikluson át, sok tévészerepléssel, de valójában teljesen jelentéktelenül.

Az LMP most lép egyet előre, jövő tavasszal megközelítik a tíz százalékot (Schiffernek ez soha nem sikerült), ezzel magukat sok választó szemében a potenciális váltópárt helyzetébe emelik. A nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e belenőni ebbe a jelenleginél sokkal nagyobb kabátba, képesek lesznek-e leválasztani magukról eddigi bázisukat, a nagyvárosi környezetvédő széplelkeket, és nagy méretekben (nem pedig Kishantosban) gondolkodni képes, ütésálló, kitartó politikusokkal beszállni a versenybe. Valószínűbb, hogy nem, de az igennek is van esélye.

A Momentum ma egy illúzió, jövő nyárra egy illúzió emléke marad csupán. A hatalmas sikerként tálalt NOlimpia akciójuk nem volt egyéb, mint annak demonstrálása, hogy Budapesten él háromszázezer olyan ember, aki szeretné, ha a Fidesz megbukna. Ezt azonban addig is tudtuk. Azóta tökéletesen sikerült rögzíteni magukról az elkényeztetett belvárosi úrigyerekek imázsát, márpedig a választó nem az alapján dönt, hogy a pártok mit mondanak magukról, hanem hogy ő mit gondol róluk. És ezt gondolja. A Momentum valójában annyit sem nyom a mérlegen, mint egykor a Milla. És hol van már a Milla?

A többiek, Aprajafalva lakói? Bokros Lajos az ő szemüvegével és bajuszával színfoltként velünk marad, itt lesz Fodor Gábor, a füttyös kedvű Juhász Péter – mind velünk lesznek a következő négy évben is, mint egy immár megkedvelt vígjátéksorozat szereplői, akik közül ha valaki kiszállna, már hiányozna nekünk.

Végül csupán egy kérdés marad: a politikára is igaz-e a közgazdaság egyik alaptétele, hogy a kereslet előbb-utóbb megteremti a kínálatot? Magyarországon van kereslet a jelenlegitől eltérő baloldali politikára és politikusokra. Vajon kínálat is támad-e a következő négy évben? Az erre adott válasz döntheti el a 2022-es választásokat.

Lapszám: