Jövőre itthon!

A brutális arcú román miniszterelnök elszólása jó alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljunk a Trianon-nosztalgiával. Az idén a románok óriási külsőségek közepette fogják ünnepelni történelmi lottóötösüket, Erdélyt. Amivel az elmúlt száz évben semmit sem tudtak kezdeni. Úgy akadt meg a torkukon, mint a túl keményre főzött puliszka. A románság számára az erdélyi létmodell – az európai létezés bájosan székely mintája – elérhetetlen álom. Románia megrekedt a késő középkori Balkán és a vad ukrán bozótos peremvidékén, de ez legyen az ő problémájuk.

Elég nekünk a magunk dolgával törődni. Száz év telt el a felháborítóan igazságtalan nagyhatalmi döntés óta, amelyet későbbi döntések erősítettek meg, és ez a száz év három fontos tapasztalatot hozott. Az első az, hogy ezt a csapást a nemzet máig nem tudta kiheverni. A második az, hogy erre a csapásra az elmúlt száz évben nem adtunk választ. Csak gyászoltunk. A harmadik pedig az – lásd: „Nem, nem, soha!” –, hogy tagadásból nem lehet építkezni. Építkezni kizárólag valaminek az elfogadásából lehet. Ehhez eddig nem volt bátorságunk.

Hát akkor kezdjük el. Az első válasz lehetne ez: „Száz év eltelt, de kétszáz már nem telik el úgy, hogy az igazság ne állna helyre a Kárpát-medencében.” Röviden: „Száz elment, kétszáz nem megy el.” Ezt sokszor, fennhangon ki kell mondani. Először csak a biztonságos magányban, aztán, amikor már megy ez, társaságban.

Ez az első lépés. Az igét bátran ki kell mondani. „Száz elment, kétszáz nem megy el.” Mindenki érti. És a gondolat lassan felmelegíti a lelkeket. Mert minden így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… S az Ige testté lett…” A teremtő gondolat megszüli az akaratot, az akarat megszüli a cselekvést, a cselekvés megszüli az eredményt. Az Ige testté lesz. Az isteni rend akkor áll helyre a Kárpát-medencében, ha nem másokban keressük a megoldást, hanem önmagunkban.

Van példa arra, hogy a teremtő gondolat milyen hihetetlen eredményeket tud hozni, ha elég sokan mernek hinni az Ige erejében. A cionizmus megalapítója, a Budapesten született Herzl Tivadar éppen a magyar millennium évében, 1896-ban tette közzé A zsidó állam című értekezését, amelyben javaslatot tett arra, hogy a világ minden táján élő zsidó térjen vissza Palesztinába, az ősi hazába, ahonnét annak idején elűzték őket. A cionisták között kialakult egy köszöntés: „Jövőre Jeruzsálemben!” Ötven éven át köszöntek így, amikorra az álom megvalósult, és igaz, nagyhatalmi döntéssel, létrejött Izrael állam. De ha nem lett volna az akarat, a nagyhatalmi döntés soha nem születik meg.

Sokan tanultak a magyar élni akarásból. Ludovit Stur, a szlovák nemzeti öntudat egyik kiemelkedő alakja is épp a magyar reformkori törekvésekből tanult: „Nyelvében él a nemzet.” Nem csekély eredménnyel… Miért ne tanulhatnánk végre mi is? Miért ne köszönthetnék egymást azok, akik akarnak és mernek hinni a magyar fölemelkedésben valahogy így: „Jövőre mindnyájan itthon leszünk!” Nem OTTHON, hanem ITTHON – a magyar nyelv szépséges rejtelmei szerint. „Jövőre itthon!”

Itt az ideje, hogy kezünkbe vegyük a saját sorsunk alakítását. Mert a csillagok tengelyén már elkezdődtek a csillagfordulások, hiszen a történelem a változások története. De csak az a nép tud a változások által magasabbra emelkedni, amelyik mer és tud hinni önmagában és az isteni igazságban. Jövőre itthon!

Lapszám: