Karaktergyilkosok

Szlovákia reménysugarat adott Kelet-Közép-Európának azzal, hogy Zuzana Čaputová személyében egy határozottan liberális politikust választott elnökének – ez a meglepően őszinte vallomás a Financial Times újságírójából szakadt ki a napokban. És ezzel még nem is volna baj, mindenki lehet elfogult, csakhogy a brit lap azzal folytatja, hogy eljött a liberalizmus reneszánszának ideje a térségben.

Nos, ezzel az állítással nemhogy vitatkozni lehet, de határozottan vissza kell utasítani.

A brit lap és Zuzana Čaputová újdonsült rajongói – beleértve Karácsony Gergelyt is, aki lelkes, részben szlovák nyelvű levélben üdvözölte a szőke jogásznőt – elfeledkeznek néhány apróságról. Ezek sorában az első, hogy nem prezidenciális rendszer élén állva, a szlovák államfő jogköre nagyjából megfelel a magyar államfőének. A tényleges hatalom nem az ő kezében összpontosul, inkább valamiféle halvány ellensúlyt jelenthet a kormányzó erők ellenében, ahogyan Szlovákiában arra már akadt példa, Michal Kováč és Vladimír Mečiar háborúskodásának idején. Čaputovát azonkívül még a szokásosan alacsonyabb részvételnél is kevesebb érdeklődés mellett választották meg, és ebből a tényből aligha következik a térségbeli liberalizmus feltámadása. Még fontosabb, hogy a jószerével ismeretlen jogásznő nyilvánvalóan nem valamiféle ideológiai váltóhangulatból, hanem az elmúlt évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányából merítette népszerűségét. Míg az oknyomozó újságíró Ján Kuciaknak és barátnőjének meggyilkolása ráégett a kormányzó pártra és általában a szlovák politikai elitre, az igazságosság és emberség nevében kampányoló Čaputová végül bevette a hatalom sáncait.

Ha azonban az állandóságot tekintjük, Szlovákia nem Németország, még csak nem is Magyarország. A különféle politikai formációk és közszereplők harminc éve viharos gyorsasággal emelkednek fel, majd tűnnek el a süllyesztőben. Miután az elkötelezett szavazók, általában a politika iránt érdeklődők száma relatíve alacsony (a legutóbbi parlamenti választás például 60 százalékos részvétel zajlott szemben a magyarországi 70-nel), nagyobb a mozgás, nagyobb a változási lehetőség a rendszerben. Čaputováról ebben a pillanatban senki, még a saját szimpatizánsai sem tudják biztonsággal kijelenteni, hogy közéleti jelenléte bármiféle változást jelentene az ország jövőjére nézve. Néhány évvel ezelőtt Andrej Kiskáról is hozsannákat olvashattunk, hogy ő a jövő embere, és hogy nagy ívű reformok következnek, aztán – finoman szólva – nem igazolta az előzetes várakozásokat.

Afelől, hogy Čaputová győzelme Szlovákiában és külföldön azoknak kedvez, akik szívesen kísérleteznek társadalmakkal, népekkel, szemernyi kétségünk sem lehet. Erre utal a liberális pozsonyi Sme cikkírója is, amikor arról ír, hogy az ország karakteréért folytatott küzdelem csak most kezdődik. Hogy Szlovákia karakterét, amelyet nyilvánvalóan maga a szlovák nép alakít, miért kellene egyáltalán megváltoztatni, arra nézve persze vannak elképzeléseink. Önazonosság helyett nemzetközi szabványt ajánlgatni Soros György és hálózata szokott a visegrádi térségben. Az első hírek szerint Čaputová személyeken és intézményeken keresztül valóban kapcsolódik az amerikai milliárdoshoz. Felkészülhetünk arra, hogy jogászként a különféle kisebbségek érdekvédelmét hangoztatja majd Szlovákia új elnöke. Őszintén kíváncsiak vagyunk arra, a felvidéki magyarságra kiterjed-e majd érdeklődése. Már csak azért is, mert lehet, hogy a himnusztörvény aktualitását veszti, átalakítják vagy teljesen visszavonják, mire Čaputová ténylegesen is elfoglalja hivatalát, de más, hasonló ügyek, a felvidéki magyarság jogfosztottsága felé mutató tendenciák bizonyosan folytatódnak. Akkor aztán igazolhatja vagy éppen cáfolhatja Čaputová, hogy kiérdemelte a hírek szerint tömegesen rá szavazó magyarok bizalmát. Nyilvánvalóan a mesék birodalmában kószálunk, amikor elmondjuk legfőbb vágyunkat, de üsse kő: kezdje Čaputová hazája legnagyobb szégyenfoltjának eltörlésével, indítványozza a máig hatályos Beneš-dekrétumok megsemmisítését! Akkor majd elhisszük, hogy valóban olyan politikus, akinek sem országhatárok, sem népek nem fontosak, csakis az emberi minimum, a tisztesség és az emberbarátság számít. Addig viszont, amíg a bejelentésre várunk, pontosan ugyanúgy tekintünk Čaputovára, ahogyan a többi szlovák politikusra, azzal a különbséggel, hogy az ő pártfogói láthatóan a visegrádi együttműködés megtorpedózására és a régi Európa megsemmisítésére törnek.