Óvoda
A tizenhét ellenzéki párt és civil szervezet által meghirdetett tüntetés huszonhat résztvevője meglepő jelenetnek lehetett tanúja: a rendezvény moderátora felkonferálta az összejövetel vezérszónokát, a négyesztendős Kis Barnát.
– Ő a mi aduászunk – kezdte hatásvadász módon. – A jövőnk, sőt a jelenünk. Az egyik vidéki alapszervezetünk főtitkára hívta fel rá a figyelmünket. Kálváriája akkor kezdődött, amikor ez a bátor, szabadságszerető, ízig-vérig demokrata államférfi (azt hiszem, nevezhetem így), az óvodai csoportfoglalkozáson bírálattal illette az ország korrupt, diktatórikus, kirekesztő vezetőit. Később a farsangon megismételte; kakihoz, pisihez hasonlította a miniszterelnököt, mire a talpnyaló óvó néni, ez a falusi Quisling behívatta a szülőket, és arra kérte őket, fegyelmezzék meg vagy vigyék másik intézménybe Barnát. A szülők azonban a sajtóhoz fordultak a szólásszabadság korlátozása miatt. Itt van tehát Kis Barnabás, kiscsoportos óvodás, hallgassák figyelmesen.
A vezérszónok először nehezen találta a helyét a színpadon, de amikor begurítottak egy labdát a mikrofonhoz, lelkesen odaszaladt, és belekezdett a beszédébe, amely nem nélkülözte a különböző állagú és halmazállapotú végtermékek és ürülékek gyerekes megnevezéseit, aztán többször kinyilvánította, hogy csokit kér, és távirányításos autót meg egy klassz Batman-jelmezt. A kormány tagjait felsorolva (bár ebben kisebb-nagyobb hibákat ejtve) minden név után szájával a szellentés hangját utánozta, ami nagy tetszést aratott a közönségben. Ez egyfajta védjegyévé vált neki is, a tüntetőknek is. Ha később két ellenzéki találkozott, ajkaikkal fingást imitáltak, erről ismerték fel egymást.
A média tenyerén hordozta az ifjú forradalmárt, de ez okozta bukását is. Az egyik kereskedelmi tévé élő adásában hirtelen hisztizni kezdett, momentumos mentorát pisis mosdókagylónak nevezte, amiért nem ad csokit.
– Csúnyaszájú hülyegyerek! – ordította a politikus, keze pofonra lendült, ám ekkor az adást megszakították.
